48.rész - A sötét világ

-       „Állhatatosan pillantott az ember a mesterére ,majd sálját hosszan fonta gyenge nyaka köré s úgy indult neki a hidegben a hosszú útnak.”

-       Elég lesz…köszönöm. – intett a férfi mialatt hosszan nézte a képet melyet épp kivetítetek neki.

A fehér falak nyirkosak voltak, szinte érezni lehetett bennük a régiek erejét és vesztét. Csatáit és próbálkozásait. Annyi halál után, most ismételten elfoglalták. Igen, mialatt a férfi elvonta szemeit a képről ezek a halovány gondolatok pedig tovább játszadoztak az elméjében. Mint egy sakk mecset, ő is mindent megtervezett és minden lépést számon vett. A mai ugyan ezt szolgálta. Lassan  emelte egyik kezét s intett annak az arrancarnak aki az előbb felolvasott neki.

-       Elég lesz mára.

-       Igenis, uram.

Ahogyan a lépések elérték a csarnokot minden pillanatban, minden mozdulat felerősödött. A helységet oszlopok vették két oldalt körbe, fehér oszlopok melyek jobban hasonlítottak az emberek világában megtalálható ó-görög régi kultúra nagy kincseihez. Aprólékos kidolgozása már szemet gyönyörködtető volt, ámbár kevesen nézték ezt itt. Néhányon meglátszódott a régmúlt harcai, voltak melyekben kisebb törések vagy lyukak helyezkedtek el ,s volt olyan is ,amely nagy része már meg sem volt. Mégis, a csarnok állt, mégpedig elégé stabilan. A férfi megtorpant s kipillantott azon a kis résen, melyet ablaknak lehetett nevezni ,bár tényleges feladata igen kicsi volt a mostaniakéhoz képest. Az éjszaka sötét volt, mint ahogyan a nappal is itt. Mindig feketére volt festve az ég, akik itt éltek szinte sosem látták ezt másképp. Talán így is volt jó. Személy szerint ő sosem akarta ezt az eget másnak látni, mióta megszületett csak egy dologra koncentrált és egy dologért küzdött. Már akkor mikor a harcok elkezdődtek, majd akkor is mikor véget értek. Ennyi ideig várt és várt, mígnem sikerült kihasználnia a legújabb alkalmat, ami igen kedvező volt számára. Ahogyan haladt tovább vele szemben felbukkant még egy alak a csarnokban. Feje feszengve figyelte a földet idegesen, kezei fehér hakama-jába volt rejtve, világoskékes hajának tincsei néhol helyet változtattak. Mikor egymásnak túl közel voltak mindketten megtorpantak és az ifjabb meghajolt a másik előtt.

-       Átmentél Reita.

-       Sajnálom uram….csak azt hittem ott van….

-       Nem, őt nem oda küldtem. Ő egy aduász, akit később szeretnék megjeleníteni.

Reita nem szólt semmit, csak ismételten megbólintotta a fejét ,aztán lassan tovább ment. Aggályai nem múltak, sosem aggódott annyit ,mint mostanában miatta.

-       És még valami. – vigyorodott el a férfi már előre eljátszva magában az egészet. – Nemsokára új barátotok tér ide, vagy több is. Úgy hogy készülj fel.

-       Mi ? – fordult hirtelen meg a kék hajú arrancar s értetlenül meredt a férfira. Kezeit ökölbe szorította szinte hallani lehetett ahogyan a csarnokban visszhangzik a fogcsikorgatása.

Amint az espada elhagyta a csarnokot és érezte a fiatal ,hogy minden kiürült hirtelen vágott az egyik hozzá közel álló oszlopba ,hogy enyhítse dühét és felesleges dühét. Mikor az ajtóra kapta a tekintetét egy halk kuncogásra elhúzta gyűlöletesen az ajkait. Egyszerűen undorodott ettől a némbertől, sőt az egésztől. De tartozott most az espada-nak, és Aizenek is, akit még sosem láttak.

-       Megjött a hír Grimmjow…. a kis szöszke most jelent meg a főkapu aljban, azt mondják nincs jó paszban.

-       Sakura… - motyogta az említett és már sarkon fordulva rohant arra a helyre ahol a szőkeség lehetett. Sok áldozatott várt el, önző volt, és ezt tudta, de nem is olyan régóta, tiszta lett az elméje, hogy nem veszítheti még egyszer el.

-       Köszönjük Urahara-san.- hajolt meg Shinsou ,mire a szőke férfi csak a legyezője mögötti mosollyal legyintgetett.

-       Úgyan semmiség. Ki más segíthetne Soul Society shinigaijain itt ha nem én.

-       Ez meg ki a franc ?- suttogott össze Asako és Yokiro mialatt a sérüléseiket férfias hősiességgel viselték.

-       Urahara-san régebben Soul Society egyik kapitánya volt. Most amolyan… barátságos menekült…- jelentette ki Yokiro ahogyan tanulta.

-       Kikérem magamnak. Nem vagyok menekült. Soul Society barátja vagyok. – mosolygot ismételten a férfi.

-       Engem ez az egész zavar. – húzta el a száját Karai mialatt a bekötött karját fogta s elmosolyodott Ururu-ra aki zavartan mosolyodott vissza rá.

-       Nem úgy volt ,hogy az Arrancarok el vannak zárva és Aizen is? – csattant fel Fujimoto ,mire Urahara arcáról lefagyott az a kedves és barátságos mosoly. Kicsit feltolta a sapkáját s úgy tekintett a fiatalokra.

-       Ez egy nagyon hosszú és zavaros történet.

-       Van időnk. – jelentette ki Asako – Azt hittem nem maradtak sokan rajtam kívül, erre ma 3-4-el is találkoztam.

-       Merre van Okashii ? – kérdezte halkan Shinsou körbe tekintve melyre csak Yokiro biccentett hátra.

-       A hátsó szobában van Ifjabb Abarai-kun, és Hisagi-chan is.- s ekkor a férfi szeme megakadt a csendben magába zárkozó és tépelődő Kurosaki lányon aki a fejét a kezébe temette s idegesen szinte érezni lehetett zavart gondolatait.- Kurosaki-chan… ne aggódjon, rendbe fognak jönni. Ifjabb Abarai-kun jól van elégé ,hogy vissza szóljon, csak látogatja Hisagi-chant…

-       Kik ezek Urahara..? – pillantott fel halkan a lány.- Tudták kik vagyunk…a nevünket, a támadásainkat, pedig még sosem láttak minket. Miért ,jöttek vissza, ennyi idő után ?

Többen összenéztek ekkor. Ez igaz volt s el sem gondolkodtak ezen. A társaságra rávetült a sötétség,a naplemente ,melynek parányi fénye beszűrődött az lehúzott ablak résein. A falak sem árasztottak most olyan erős biztonságot, mint eddig. A bolt tulajdonosa sóhajtott ,majd hosszan nézett végig a fiatalokon. Mindegyik hasonlított a rokonára, és mindegyiknek ugyan azt, vagy még erősebb szenvedéseket kell meg élnie. Hát igen…ez a két nemzedék…sajnos ki kapta ezt az időszakot….pedig azok a békés napok….

-       Szóval ? – térítette magához Asako undok hangja a férfit vissza a valóságba.

-       Sajnos…még mi sem tudjuk. Csak annyit ,hogy valahogyan az Arrancarok vissza tértek…pedig Aizen… - kezdte a férfi s ekkor hirtelen kicsapódott az üzlet ajtaja és a csengő szélsebesen kezdet visítozni. Urahara lepedten nézett az ajtóra ,mialatt többet arcán is megjelent ugyan ez.

-       Istenem.. – emelte kezeit Yokiro a szája elé. Fujimoto csak Shinsou-ra nézett ,aki a fejét rázta hallgatagon.

-       Mi ez a zaj ? – nyitotta ki az ajtót a hátsó szobából Okashii de ekkor csak azt vette észre ,hogy az ajtó szinte vissza löki őt a szobába s mikor kinyitotta újra a tekintetében megrökönyödés tükröződött. Haru a férfi nyakán csüngött s szipogva ölelte át hosszan. Pedig nem az apja volt.

-       Kuro-san.. – motyogta végül Karai.

-       Hehe… - nevetett – nem gondoltam volna ,hogy ennyire örültök nekem. – pillantott le a lányra s megsimogatta a fejét ,majd a többiekre emelte sötét tekintetét. Az egyik szemét ami még megmaradt. – Híreim vannak fiatalok - majd elvigyorodott – látom jól elalabugyáltak titeket.

-       Inkább a hír Kuro-san. – sóhajtott Okashii lassan becsukva az ajtót maga után.

-       Rendben…üljetek le. Urahara. – biccentett mire a férfi a sapkáját emelte.

-       Örülök ,hogy felépült Hachi Kuro.

-       Akkor foglaljatok helyet s elmondom. – mondta a férfi az időt húzva ,bár a fiatalok csak komor képpel válaszoltak minden mondatra ,így át egy nagyot sóhajtott. – Itt van a többi kapitány is…vagyis elég sok. Kint rakják rendbe utánatok a dolgokat aztán majd csatlakoznak. Értekeznünk kell ,hogy folytathatjátok e a küldetést.

-       Hogy ? – Döbbent meg Asako – Miért ne folytatatnánk?

-       Mert az ellenség olyanokat is magához vett…akikre nem gondoltunk volna.

Haru szemei megrebbentek. Értette a célzást. Ez biztosan Reita volt. Igen…és mégsem. Látta a lány a fiú tekintetében ,hogy nem akar úgy harcolni, és ezért nem is értette a dolgokat. Csak nem tudják ezt a kapitányok is…és tennének valamit? Mi lesz ha….

-       Úgy érti elárultak minket? – dőlt a falnak Karai.

-       Így is mondhatjuk.

-       Kik ? – kérdezett most Yokiro.

-       Jelenleg pár emberről tudunk még csak. Sajnos nem tudhatjuk, hányan vannak még. Szigorúan tilos utánuk mennetek, csak a kapitányok küldetésein mehettek bárhova is.

-       Kuro ….- legyezett Urahara.- ne húzd tovább őket.

-       Sajnálom ,hogy nekem kell ezt közölnöm, de Soul Society árulóinak névsora, akiket mostantól feladat elkapni ,és bíróság elé vinni vagy kivégezni ezek a nevek.:   Grimmjow Reita

              Sousuke Himitsu, Ichimaru Hyouri és Kurosaki Sakura.

Hirtelen nagy csend támadt a szobában , s szinte mindenki alig bírta feldolgozni a hallotakat. Shinsou összegörnyedt a szája elé kapva a kezét.

-       Hyouri….- motyogta halkan, majd hirtelen kirohant az üzletből s ekkor Fujimoto zaklatottan futott utána mialatt tekintette egy pillanatra találkozott Kuroéval.

-       Ez lehetetlen… - dadogta Asako – Hiszen….például Sakura…meghalt…

-       Ez nem vicces – akadt ki Haru sokkolva .

-       Meghalt…de bár még nem tudjuk hogy ,de vissza tért….mint Arrancar. Ez biztos .- nézett szomorúan Kuro a lányra majd a többiekre.

-       De miért olyan biztos ? Ez örültség! – szólalt fel idegesen Yokiro akit Karai fogott le.

-       Bizonyítékunk van rá…

-       Mi ? – szólalt fel Abarai.

-       Ugyan gyerekek…ez igazán felesleges. – lépett elő hirtelen Urahara megszakítva a faggatózást. – Ururu ,kérlek hozz mindenkinek teát. Az jó az idegekre…tudod a raktárban van..a jobb polcon.

-       Persze…máris hozok. – számolta össze a fiatal nő őket ,majd mosollyal tovább ment ,hogy be is hozhassa majd.

-       Szóval… itt kell megvárnunk a kapitányainkat ? – pillantott fel halkan Yokiro.

-       Nem. Még nem tudni mikorra érnének ők is ide. Elég sok mindent kell utánatok el takarítaniuk.

-       Ez nem csak a mi hibánk Kuro. – védte meg társait Okashii.

-       Tudom..tudom jól.- legyintett a férfi. – Menjetek vissza a helyetekre. És majd elmennek oda, de mindenképpen maradjatok ott. – mondta szigorúan – ez parancs.

A fiatalok össze néztek. Még ha nem is akarták volna ezt ,be kellett tartaniuk ,hiszen Kuro tiszteletteljesebb és bölcsebb volt.

-       Jól van. – ropogtatta ki magát Az ifjabb Abarai ,majd a társaira tekintett. – Én itt maradok Blair mellett, nem teljesen bízom meg ebben a kalapos ürgében.- pillantott Urahara-ra aki megemelte legyezőjét.

-       Na de Abarai-kun.- még mindig nem lohadt le a szőke mosolya, bár mögött nagy dilemmák és lelki stressz is állt, bárhogyan is nem mutatta. Valaki veszélyben volt, valaki át ált egy másik oldalra, valaki olyan, aki neki hihetetlenül fontos volt.

-       Szóval – folytatta észre sem véve az előzőeket a barna hajú srác – Karai, rád bízom Asako-t és Yokiro-t. Kérlek vidd őket vissza a lakásomba. Ott várjátok meg a kapitányokat. Majd mi is megyünk. – Aztán Harura pillantott aki a fejét csóválta .

-       Kurosaki-channel még beszédem van . –jelentette ki a férfi mire a többiek bólintottak. Mindenki elindult a dolgára, bár elégé lassan. Szinte senki nem tudta ,hogyan tehetne bármit is ezek tudatában. Egyszerre örültek, hiszen a szerelmük, barátjuk vissza tért, és szomorúak voltak, sírt a lelkük ,hogy a barátaikat ,kedvesüket el is vesztették. Már a tudat ,hogy harcolniuk kellene velük, is igen gyötrő volt.

-       Akkor…megnézem ,hol késlekedik a tea. –mondta mosollyal a férfi ,bár rápillantott Kuro-ra s szemeik furcsa közjátékot alkottak. Tudták miről lesz szó, tudtak mindenről és mégis folytatták. Miután a terem üres lett s csak ők ketten voltak Kuro elmosolyodott 2. kedvenc shinigamijára.

-       Örülök ,hogy jól vagy, de tudnod kell ,hogy ez nem a vég.

-       Persze. – emelte meg a fejét a lány s azon egy nagy mosoly volt, bár szemei csillogtak. A férfi megdöbbent. – Hiszen Sakura él! Lehet nem itt…de még él. És…érzem, még ő van ott. Még nincs minden veszve.

-       Haru – komorodott el Kuro – ne kergess álmokat. Ha így is van, veszélyes lenne neki ott bármit tennie, ha meg ők hozták vissza, lehet már emlékei sincsenek…és jelenleg erre gondolunk.

-       Miért ? – ekkor Kuro szemében megjelent az a fény, ami még bevilágított az ablak parányi résén ,majd az ajtó felé pillantott s a végén a lány mögé állva meg fogta a vállait.

-        Gyere ki velem..

-       De miért…én…- értetlenkedett a lány ,majd mikor kiléptek a sötétbe a lány első pillantása a csillagokra vetült amik mindig elvarázsolták, majd fokozatosan lejjebb ereszkedett a látvány világa ,mígnem egy gyönyörű shinigami nő alakja nem tűnt fel előtte.

-       Matsumoto-san! – jelent meg egy hatalmas mosoly a lány arcán aztán ahogyan a lámpa fényében kezdte kivenni a nőnek a mimikáit, hirtelen ez a mosoly zavarttá és félelemmel telivé vált. A nő arcára kivetült a lelkében lévő fájdalom és szenvedés. A lány ilyet csak akkor látott ,mikor Kuro-val történt valami. Kezdett megijedni…ott mélyen.

-       Sajnálom… - remegett meg a nő hangja s ekkor a lány hirtelen csak a szoros és a kedves, meleg

ölelésre észlelte a saját tudatát. Matsumoto minden érintése fájdalmas volt és mégis hihetetlenül fontos.

-       Nem….nem….kérlek…ne…- dadogta gyötrően a lány ,majd a végén kiabált mialatt a nő szorosabban ölelte át. Ő már kisírta a szemeit s azokkal a szép ,ám de nagyra duzzadt vörös szemekkel pillantott kedvesére aki most csak állt s nézte őket.

-       Nem értem…- morogta Asako még mindig hitetlenkedve mialatt már vissza értek a lakásba és ledobta magát az egyik fotelba.

-       Én sem…- motyogta Yokiro s ebben a pillanatban el is tűnt a konyhában. Karai hosszan nézett a testvére után ,majd ő is helyet foglalt ,s szokásától eltérően most igen stresszesen és feszülten fogta a homlokát.

-       Nem tudom mit tehetnénk….nem tudom, hogyan harcolhatnék ellenük. Még elhinni sem tudom ezt az egészet.

-       Vajon mi az a bizonyíték…- gondolkodott el hosszan Asako majd a fiúra pillantott – hát nem tudom….- kezdte el de ekkor a füléhez kapott s csendre intette a másikat.

-       Mi az ? – nézett arra a srác.

-       Cssss…

-       Asako…ti vagytok ?

-       Igen…Seabee ? – lepődött meg a lány ,majd a srácra pillantott – Mi történt ?

-       Hallottatok az esetről?

-       Igen…pár órája…

-       S azt is tudjátok mi kelhet nekik?

-       Nem….ebben senki…

-       Akkor figyelj jól rám.- hallatszódott a nemesi lány határozott hangja – ismered a lélek tekercseket..ugye?

-       Igen…elég sok van…

-       De van ami a legféltettebb. Abból csak kettő van.

-       Kettő ?

-       Igen….a Shihuin ház tagjai mindig is félte őrizték ezeket a tekercseket. Mostanában hírt kaptunk ,hogy még jobban figyeljünk rá…de én megtaláltam az egyiket.