VII.rész - Kelepcében

- Megyek megkeresem Rukia-t.- pillantott Owen a másikra ,aki bólintott.
- Én is megkeresem Iki-t. Lassan végez, jobb ha hazamegyünk. Ti is tegyetek így.
- Áhh...hallotad nem? Itt kell maradnia...biztos megint csinált valami hülyeséget.-sóhajtott fel a kék hajú ,majd biccentett a vörös felé- Csá.
- Csá.- vigyorgott a másik s lassan elhalványodott majd eltünt. Owen még előre nézett egy ideig ,majd az ajtó felé.
~ Gyertek már ki....~
Gondolta de abban a pillanatban elkapta a fejét s oldalra pillantott nagy szemekkel. Fellobant az a kellemetlen érzés ami nem hagyta nyugodni, ahogy társát sem eddig. Észrevette ,hogy valaki nagyon néz arra amerre ő van. Idegesen kapta el a fejét s az osztály terem ajtajára pillantott, majd vissza s így járt a feje egy ideig.
~ Francba...az nem lehet..nem láthat....Ruki...siess már! A jó élet...~
Azzal abban a pillanatban eltűnt. A 'diák' abban a pillanatban ért oda s az óráján halvány vöröses fény lobbant. Egy led lámpa volt ami jelzett. A férfi elvigyorodott.
- Úgy tűnik...megtaláltam az egyiket.- pillantott a teremre s tudta máris ki volt bent.

Rukia morcosan nézte a férfit aki fel-alá sétált vele szemben s várt a válaszokra.A lány csak nézte, s hosszú percekig volt csendben, végül széles vigyort engedett az arcára.
- Nem tudom miről beszél...sőt igazából azt sem tudom ki maga. Így nincs kötelességem semmire válaszolni, ha tudok ha nem. Bár az utóbbi érvényes erre.
Sono rápillantott egy mosollyal, majd a lány elé tolta a fényképeket  az aktát, mindent amit tudtak róla. Rukia szeme rángatózni kezdett idegességében. Látta, mindennek utánanéztek. Az egész élete nyitot könyv volt a számukra, majdnem minden....de a múltja nagy része..amit felejteni próbált, és a jelen, mellyel megpróbált együtt élni. Csak nemrég nőtt a szívéhez Owen, nem fogja odaadni nekik. Soha. Komolyan pillantott fel a férfira, szemei ridegek voltak. Sono ezt végre úgy állitotta be ,hogy a lány normálisan reagált. Mégsem tévedtek. Leült, ekkor belépet az előző diák és a fülébe suttogott valamit. Miútán kiment Sono hosszan pillantott a lányra, majd összekulcsolt kezekkel kezdett bele mondandójába.
- Az előbb itt járt a lélek mely hozzád csapodott.
Rukia szemei döbbentek lettek.
~ Owen...~
- Szóval most már beláthatod ,hogy tudunk rólatok...és ez ellen akarunk tenni. Nem téged akarunk bántani, ezért kérlek ,hogy müködj együtt velünk. Nekünk csak a lélek kell.
- Mégis kik a francok vagytok ti?
- Mi vagyunk a KronosQ...egy olyan szervezett mely a természett feletti incidenseket vizsgálja ki.
- Sosem hallottam rólatok..de nem is akarok ,hogy őszinte legyek.
- Sokan vannak így, nem is ezért mondtam el. Amiről beszéltünk titok, gondolom te sem akarod ,hogy bolodnak nézzenek téged, vagy örültek házába kerülj...és mi sem ,hogy bárki tudjon rólunk.
- Ez fenyegetés akar lenni ?
- Csak javaslat.- mondta elég nyugodtan Sono s komoran pillantott rá, közelebb hajolva- Fiatal vagy...ne dobd el az életedet, egy olyan lélekért, akinek semmi keresnivalója itt.
A színes hajú lánynak ebben a pillanatban telt be a pohár. Felpattant ültéből s idegesen csapott az asztalra, majd szinte gyílkolóan tekintett a férfira, aki fapofával nézte ezt végig.
- Nem értem és nem is érdekel miről beszél. Semmi köze az életemhez s az is felháborító ,hogy ilyenekkel zaklat és utána néz a dolgaimnak. Hagyjon békén.
- Szóval nem müködik együtt velünk?- pillantott a lányra aki közben már az ajtónál volt.
- Nem akarok, és nincs is okom rá ,hogy bármi miatt is együtt müködhessek magával,vagy bárki mással.  ~ Annál fontosabb nekem Owen.~
- Ezt sajnálattal hallom.- sóhajtott fel a férfi s abban a pillanatban felállt ,majd csetintett.
Rukia értetlenül tekintett rá ,majd a kinyiló ajtóra ami pont előtte volt. Abban két-három alak állt, mindegyik iskolai egyenruhában, a férfiak hirtelen kapták el, kezeit,a végtagjait, végül hátulról egy hosszú fehér köpenyes, szőke hajú nő lépett a lányhoz. Az hosszan megnézte, míg a másiknak a kék szemeiben parányi szánalom gyúlt. Végül beleszúrta az injekciót a lány nyakába mire az hallucinálni kezdett, végül a feje lecsuklott s a teste elernyedt. Nem állt ellen tovább.
- Vigyék a bázisra.- jelentette ki Sono.- Hamarosan úgyis útána jön a szelleme is.
A férfiak bólintottak ,majd kimentek, a törékeny alkatú ,alacsony lányt nem volt nehéz magukkal vinni. Flo hosszan pillantott utánuk ,majd vissza a férfira, s most nem tudta,hogy helyesen cselekedtek e. Megint másik oldaláról látta a fönökét, s bár a gondolatai mélyen küzdöttek ez ellen......az érzései nem tudtak ellen állni, még a sötét résznek sem. Hosszan nézte s nem is vette észre mennyi ideig, csak arra tért észhez ,hogy a férfi rá pillantott s a nevén szólitotta.
- Florence.
- Igenis úram?!
- Maga reszket...talán nem kellene folytatnia a küldetést.
- Nem! Úram ,higyje el ,hogy minden rendben, folytatni akarom!! Csak egy kicsit hüvös van...ennyi.- mondta s egy mosollyal ecsetelt mindent, mintha tényleg így lenne. Sono bólintott s most megengedett egy kedves mosolyt felé. Kihúzta magát s közelebb lépett.
- Menjen haza pihenjen le Florence.
Nézte ,végül tovább ment ,majd eltünt az ő alakja is a hosszú s egyre sötétebb folyosó végében.
A szőke hajú lány csak zavartan majd szomorúan tekintett utána. Mégis mit várhatott ? Ismét felsóhajtott.
- Talán...tényleg jobb lenne haza menni....remélem nem lesz baja a lánynak.
Azzal tovább ment ő is, az iskola úgyis zárt hamarosan, már senki nem volt bent és kint is sötét kezdett lenni. Mikor a folyosó végén járt valaki gyülölködve tekintett utána. Dante rohamosan indult be a terembe de senki nem volt ott, s csak a végén hallotta azt amit a lány mondott. Ezután tekintett így rá. Ha megérinthette volna...talán már nem élne, így mégis csak elengedni tudta. Kezeit ökölbe szóritotta s már követte volna ,mikor hirtelen megjelent előtte a barna hajú szellem barátja s leintette.
- Nem érek most rá..Ruki...
- Tudom Dante, állj le. Jelenleg ezzel semmit nem érhetsz el, sőt ez csapda, azt akarják ,hogy érte menj.
- De nem hagyhatom egyedül ! Hát nem érted...
- De igenis értem, jobban,mint gondolnád.-tekitnett rá komolyan a szellem- de így nem hozhatjuk ki onnan. Egyedül nem.
- Elég erős vagyok így is! Nem kell nekem más!- azzal kikerülte barátját de az maga elé tekintett komoran.
- Nem tudsz semmihez érni...ha meg is találnád, nem tudnád kihozni onnan.
A kék hajú srác abban a pillanatban megtorpant. Igaza volt barátjának s ezt jól tudta ,bár idegesítette a gondolat ,hogy másra kell támaszkodnia. Az egész idegesítette. Végül nagy nehezen pillantott rá, de elszántan.
- Kiket kell megkeresnem.
A másik most megfordult s hosszan pillantott rá.
- Az egyiket már ismered. Keresd meg Niji Ikimono-t és a lelkét...majd ő elvezett a többiekhez.
Azzal abban a pillanatban eltűnt.

- Nem haza megyünk ?
- Nem...van még egy kis dolgunk Soul.
- Most komolyan...nagyon jó fej.- vigyorodott el Soul, s az ,hogy ilyen jó kedve volt a lányra is kellemesebb hatással volt. Iki rápillantott s hosszan nézte míg az mesélt, végül előre vissza ahogyan haladtak az utcákon át.
- Igen....nekem először ijesztőnek tűnt..de Ruki-chan, a szeretője is nagyon kellemes személyiség...úgy értem...csak ma beszélgettünk úgy el...mégis, órákat tudtunk...úgy mintha eddig is ismertük volna egymást.- mosolyodott el maga elé, végül megtorpant s zavartan pillantott előre. Ott egy lány állt pár sráccal. Komor arccal tekintettek rá.
- Soul...maradj mögöttem...- motyogta halkan a lány ,mire az felvonta a szemöldökét.
- Nem látnak engem....ne hősködj...
- Niji Ikimono ? Igaz ?- vigyorodott el a lány előre pillantva mialatt keresztbe fonta a kezeit.
- Te meg...
- Az én nevem Clarissa Hyung, és ők a barátaim.
- Nem is ismerlek titeket...mit akartok tőlem?
- Van valaki....aki nem szereti ha az újába állnak.
Iki értetlenül pillantott rájuk ,majd hátra lépett pár lépést. A srácok, akik alapjáraton magasabbak és erősebbek voltak nála, egy-egy ütövel lépdeltek most felé, míg a lány ,mint valami gyáva vezető állt hosszú vigyorral s figyelt. Soul idegessen pillantott rájuk. Úgysem halloták, s nem hagyhatta ezt szó nélkül.
- Mégis ki bántana így este egy lányt ? Micsoda pasik ezek ? Ezek nem emberek...- ropogtatta meg a kezeit s a lány elé állt.
- Sajnos az emberek tudnak ilyenek lenni Soul..-motyogta maga elé Iki.
- Mit mondasz ?- kiáltott felé az egyik srác s már lendítette az ütött ,mikor Iki ijedten lépett párat hátra, s Soul körül hirtelen egy vörösebb fény támadt. Idegessen szorította össze a kezeit, de azok mivel nem látták őt, folytatták s egyre közelebb értek feléjük. A lélek már támadni készült, mikor a lány felkiáltott.
- Soul ne ted! Még a végén nagyobb baj lesz és megölöd !
Az emberek nem értették de csak az egyik röhögött fel.
- Nézzétek már, magában beszél.- nevettett tovább ám akkor abba hagyta ezt ,mikor az őve ,s nem csak az ővé de mindegyiknek felrobbant, a gatyájuk szétszakadt. A srácok ijedten ,tekintettek össze ,majd hátrálni kezdtek. A lány idegessen kiáltott rájuk.
- Mit csináltok!!?? Intézzétek el! Most!
- Nem..ez valami boszorka lehet! Néz ránk- rivalt a lányra az egyik ám abban a pillanatban elkerekedtek a szemei és vért köpött fel, végül nekiesett a falnak. A többi nem várt tovább, gyáván futott el, majd a Clarissa is. Iki értetlenül tekintett utánuk ,majd a lelkére pillantott zaklatottan s suttogva.
- Soul..istenem...
- Nem....nem én voltam.- dadogta a vörös hajú ,a vörös fény már eltünt.
- Nem is...mert én voltam!