IV. rész - 8.nap

- Oh mon dieu. (Te jó ég.)! - rontott be a lakásba a szőkeség, kék szemeit a lányra emelte rögtön, keresve az alakját. Miútán hallotta a híreket azonnal haza rohant, nem is volt gond belőle. Nem is lehetett volna, hisz megint bent éjszakázott s csak reggel tudta meg. Egyre jobban jutott beljebba  lakásba. Lerúgta a cipőjét, a pamlagra dobta a táskáját s sietve jutott el a társnője szobájáig. Ott bekukkantott ,majd aggodalmasan lépett be a másikat látva. Az csak lepetten pillantott rá. Iki száhából egy pocky lógott mialatt éppen kötözte be a kezét mely felhorzsolódott, s melyre kapott kenőcsöt ,de amúgy szépen megúszta az egészet. Flo szivére emelte kezét megkönnyebülten s leült barátnője ágyára, majd rátekintett.
- A szívbajt hoztad rám.
- Én is majdnem szívbajt kaptam...de mint látod nincs nagy bajom. De...ebben segithetnél. Igen oda...jól..jó..nem, azt a másikat oda kell beakasztani. Köszi~
Flo mialatt segített parányit elnevette magát.
- Megint bent aludtál....igaz?
- Igen, de hamarosan többet lehetek itthon.
- Az jó. Csináltál mára programot ?
- Nem, miért te csináltál?
- Igen, szeretnék elmenni valamerre.
- Mások ki se mennének pár napig az utcára.
- Lehet, de ez fontos nekem. - mosolyodott el kedvesen Iki, s erre Flo is elmosolyodott, bár ő nem tudta ,hogy ez a mimika most nem neki szólt. A háttérben Soul a falnak dölve állt s nézte a két lányt komolyabban. Azonban ezután lehajtotta a fejét, lehunyott szemekkel s megeresztett egy halvány mosolyt. Persze, ő is örült ,hogy az előző nap éppen időben érkezett oda. Megemelte a kezét s nézte a csuklóját. Azon a jel most piros volt, és még csak egy kör volt üres. Nem tudta pontosan mit jelenthetett, de azt sejtette ,hogy nem véletlenül tudta megérinteni a lányt akkor. Előtte sosem férközhetett úgy a közelébe ,hogy megérintse s annak eredménye is legyen. Mindig áthatoltak egymáson ,mialatt vitáztak vagy hasonló. Tegnap... Tegnap Iki magához hívta Soult s annak a lelke egy pillanatra valamilyen furcsa érzésen ment keresztül. nem tudta ő maga se megmondani ,hogy min. Aztán megérinthette a lányt, összeérintkezhettek, s a még akkor a kék jel pirosra váltott.
- Rendben van. Menjünk együtt !- ajánlotta fel Flo vidáman mialatt felállt az ágyról.- Átöltözöm, és indulhatunk is.
- Benne vagyok.- bólintott Iki kikelve az ágyból. Miután ezt lebeszélték az idősebb lány kiment s becsukta maga után az ajtót. Iki egy pillanatra szigorúan tekintett Soulra, aki értetlenül állt még mindig egy helyben. A lány ekkor köhintett.
- Jaa... Jól van..jól van.- emelte fel ártatlanságát nizonygatva a kezeit, majd átment az ajtón.
A lány még utána szólt.
- Ne merd Flot meglesni!

- Aludni akarok.- jelentette ki lustán, még morgó hangon Dante mire Ruki furcsa, morfondírozó arcot vett fel. Végül szigorú állásban, a csipőjére emelte kezeit.
- Te nem is szoktál aludni.
- Felkészülök a végtelenségre.
- Mi van? Owen ne hülyéskedjél! - húzta le a srácról a takarót s ekkor meglátta a szabad hátán a tetoválást, ami egy hatos volt, és a csillagot a jobb vállon.
Ruki mindig is tudta ,hogy a srác milyen, még most is vitáztak, pedig ,bár nem valotta be, nagyon is imádta a srácot. Ő lett a családja, mivel mindig is egyedül volt...vagyis nagyrészt. Végül csak sóhajtott s vissza dobta rá a takarót ,majd megfordult s elindult a konyha felé.
- Mindjárt kész a reggeli.
A lány felkötötte fekete tincseit, s hagyta ,hogy a szőke és a rózsaszín tincsek szabadon maradjanak. A konyha felé véve az útját ismét engedte ,hogy gondalatai vissza térjenek erre az alakra. Amikor találkoztak a hátára sem kivánta ezt a trash-metálost aki csak megbonyolította a napjait. Aztán lassanként kedvelte meg, bár nem mondta volna ki, végül ,mostmár ragaszkodik valamennyire hozzá. Vagy csak megszokta ,hogy nincs egyedül? 16 napja vannak együtt. Ez nem tűnik hosszú időnek, igaz, de mégis rengeteg minden történt ez idő alatt ,ami miatt így gondolhat rá. Ekkor a kezeibe akadt a kenő kés ,mellyel a vajba nyúlva elkezdte kenni a kenyerét ,majd vett elő rá pár szelet sonkát s csak aztán tette azokat a vajaskenyérre ,majd azt egy tálcára s be az asztalra. Nem volt túl nagy lakás, a konyha egybe volt nyítva a szobával, csak egy kis amerikai konyha stilús választotta el egymástól a két részt. Kényelmesen ült le, s mialatt bekapta az első falatott a lábbaival vidáman játszott az asztal alatt. Ez persze kelletlenül is ,bár ritmusosan, de dobogó hangokat hallatott, amire Ruki még a fejét is elkezdte mozgatni. A dallam a fejében ment s nagyon élvezte. Dante lassan tekintett fel rá álmosan. Tényleg nem szokott aludni, de most nem talált más élvezetett. Azok a gondolatok nehezen estek a vállaira, s még mindig nem hagyták nyugodni. A kezén a jel kék színben volt, ahogyan a lányén is, de sosem beszéltek róla. Sosem került szóba. Végül ,pár pillanat múltán elvigyorodott valamennyire ahogyan figyelte a másikat. Az ekkor már énekelte is a dalt. s bár a hangszereket nem hallotta Dante, mégis tudta melyik számról volt szó, mégis élvezte a lány hangjával s ritmusos dobolásával melyet a lábbával okozott. Szerette hallgatni ahogyan énekelt.... mindig arra a napra emlékeztette.

[- Maga Osaki Rukia ? - kérdezte valaki mialatt a fiatal lányra pillantott aki morogva pucolta eddig az asztalokat. Most is csak parányit emelte fel a tekintetétt az alakra, s az sem volt túlzottan kedves.
- Az attól függ ,hogy maga kicsoda és mit akar.
- A Dony társaságtól jöttem.- mondta úgyanolyan komolyan s megigazgatta a szemüvegét. A lány ekkor egy pillanatra meglepödött s most úgy vélte érdemes ez az idegen arra ,hogy kihúzza magát, mialatt a rongyot az asztalra dobta. Megfordult felé, s csipőjére emelte kezeit ,mialatt hosszan elvigyorodott.
- És mit akar ez a társaság tőlem ?
- Hallotunk róla ,hogy valamihez tehetsége van. Bár bevallom, nem gondoltam volna ,hogy máris így találkozom önnel. Mennyi idős ?
Nézett végig a lányon, akinek fekete tincsei fel voltak kötve, s előlre hullotak a szőkék ,melyben néhol egy-egy rózsaszínes jelent meg. Nagyon feltünő és szabad lelkű fiatalnak tünt. Aztán megnézte az arcát hosszan s figyelmesen. Szép arc, az ajkában s az orrában egy-egy piercing, sötét festék a szemei körül. Azok körül amelyek az előbb megvetően most meg vadan, parányi kíváncsisággal meredtek rá. A férfi úgy gondolta jó nyersanyag a lány. De ez még nem volt elég.
- 17 éves vagyok.- jelentette ki s ekkor az alak megtorpant egy pillanatra, úgy tekintett rá.
- Valami amit még megosztana velem ?
- Ez annak számit ?- kérdezett vissza a lány vigyorogva s kinyújtotta a nyelvét, mely két részben állt, akár egy kígyónak. A férfi most engedett meg egy vigyort ,elhagyva a szigort ezzel a pimasz fruskával szemben. - Szóval mit akar tőlem a Dony?
- Valaki ajánlotta őnt, s ezért ezt itt hagynám.- adott át neki egy kártyát ,melyen az elérhetőségei voltak a férfinak a cégnél. Végül megigazgatta nyakkendőjét s zakóját. Körbe pillantott a helységben. Füstel telt terem, egy bár ahová a részegek, vagy a fiatalok járnak bulizni. Valaki evett a sarokban, nem messze tőle a másik veszekedett ,hogy adjanak neki még egy kis whyskit. Éppen zárás időt találhatott, mert nem voltak sokan. Vissza pillantott a lányra.- Gondolja át. Nem ígérek semmit, de ez egy nagy lehetőség.
A lány bólintott s úgy tett ,mintha annyira nem érdekelné a dolog. Megvárta mig a pasas elment ,majd nagy vigyorra húzta a száját s megállitathatatanul rohant, átugorva a kisebb sztalokat a pulthoz, majd ott lelőkött egy vendéget aki részegen elaludt azon. Az nem vett fel sokat ebből, aludt tovább a földön. A lány csapott a pultra.
- Johny! Johny! - kiáltotta nagy mosollyal- toldt ide a segged!
Nem sokára egy barna börű férfi jött elő érdeklődve ,mialatt törölgette a kezében lévő poharat egy kendővel. A földön heverő iszákosra pillantott majd vissza a lányra s abban a pillanatban egy parányit csapott rá a kendővel.
- Velem így nem beszélhetsz Rukia! Na ne nézz így, nem fájt ez annyira.- bökött az ajtó felé- ki volt az előző alak?
- A Dony ügynöke. Hát nem csúcs?? Nézd...mit kaptam! Meg akarnak hallgatni!!
A férfi csak elsomolyodott. Nem akarta letörni a lány vágyait és álmait, hiszen ki tudja, lehet ez igaz. Hosszan nézte a kártyát ,majd elfordult s csak nem sokkal ezután tolt a lány elé egy poharat amit tele töltött, majd magának is s végül felé emelte.
- Reménykedjünk benne ,hogy összejön!
- Remény ? Úgyan már....én vagyok a sztár! - vigyorgott a lány s abban a pillanatban koccintottak. Most úgy érezte ,hosszú idő után nagyon boldog.

Nem sokkal késöbb a lány a börkabátját húzta össze ,mert igenis kezdet hideg lenni. Hosszan nézett az égre, latolgatta az esélyeit, mert hiába mutatta magát annyira erősnek, igenis, belül, mélyen igenis aggódott azért ,hogy vajon tényleg sikerül e, s ez nem csak valami szörnyű vicc. Végül tovább indult a már kihalt utcákon át haza felé, de nem sietett nagyon. Tudta mi vár ott rá, a csend és a magány. Senkivel nem élt, s ha a barátnője nem lett volna, hogy néha átjön, tényleg igen magányosnak érezte volna magát. Dehát most szünet volt, már nem sokáig ,de az volt, s ez a lány éppen nyaralt valamerre a szüleivel. Rukia maga elé nézett, s megtorpant csendesen. Egy családdal...biztos, nagyon jó lehet.
A következő pillanatban döntött, s előkapva a mobilját elkezdte bepötyögni azt a számot mely a kártyán állt.
- Igen... Igen, it Osaku Rukia. Igen, benne vagyok. Szeretnék elmenni a meghallgatásra.

- Szóval a zene az élete ?
Kérdezte a férfi aki még mindig eltakarta arcát a napszemüveg mögé, mialatt sétáltak a nagy épületben. A lány bólintott, majd előre tekintett.
- Mást nem is tudok annak elképzelni.- azzal elvigyorodott.- Mondja...maga valami Man in Black figura ,hogy mindig így néz ki? - nevette el a végét. Erre a férfi csak el mosolyodott.
- Sosem lehet tudni ki kicsoda..nem igaz?
- De...végülis igaz.
Azzal elértek egy ajtóig amit Rukia jól megfigyelt. Egyszerű fehér volt, de a belépés már több fortélyt tartogatott. Ahogyan ott álltak a férfi egy szám sorozatott pötyögött be a zárba, ami aztűn zöldre váltott s csak ekkor mehettek tovább. A lány kezdett gyanakvóan rápillantani a férfira.
- Minek ide ekkora védelmi rendszer ?
- Mostanság, igen sok kellemetlen helyzet keletkezzett abból ,hogy egy-egy újdonság hamarabb látott napvilágot ,mint kellett volna.
Magyarázta ki a dolgot a férfi, nyugodtan így a lány bólintott rá. Nem volt oka arra, hogy ne higyjen neki. Mikor beértek a terem teljesen más volt mint amire előzőleg gondolni lehetett volna. Egy normális iroda tárult a szeme elé, drapp tapétával, egy nagy iróasztalal, képekkel a falakon és a szekrényeken, a könyvek mellett amik tele voltak pakolva. Rukia az asztalhoz sétált s ott megpöckölt egy kis bábut ami fel alá kezdett mozogni. Igen viccesnek találta.
- Szóval...itt vannak a szerződések.
- Ez mind?
Nézte meg jól az elé tolt papirokat melyekre minden szépen le volt írva. Nem olvasta el, könnyelműen, hogy szíve vágya teljesülhet el sem olvasta az egészet csak gyorsan aláfirkantotta. Végül boldogságtól csordultig szivvel nézett fel a férfira aki elvette ,majd elmosolyodott.
- Köszöntöm a Dony társaságnál Rukia.- azzal kezett fogott a fiatal lánnyal. Igyunk meg egy teát...mit szól?]

- Másnap reggel rádöbbentem, hogy az egész egy átverés volt.- kezdte el a lány s erre Dante felkapta a fejét. Mintha csak tudta volna ő eddig min gondolkodott. Ekkor Ruki sóhajtott.- Annyira boldog voltam, hogy észre sem vettem ,hogy csapdába estem. Másnap megjelentél nálam, a kezemen pedig ez a kék jel...persze akkor még minden golyó telitett volt.- nézte meg a csuklóját s most letette a szendvics maradékját.
- Pinky...
- Mikor rájöttem erre, mikor feleszméltem annyira csalódott lettem, s annyira haragudtam, hogy rád vertem mindent. Téged gyülöltelek azért mert engem becsaptak...azért mert ennyire hülye voltam. Annyit veszekedtünk...többet mint most. Nem érdekelt semmi veled kapcsolatban s téged sem érdekelt semmi velem kapcsolatban. S ez még most is így jó. Ahogy telik az idő...fogalmam sincs ,hogy mi lesz...de úgy érzem...én akkor elvesztettem valamit.
Abban a pillanatban a lány felállt s ingerülten rúgta el a széket ,majd ment át a fürdőbe. Dante felkapta a fejét ,majd felállt s hosszan tekintett utána, végül el. Ő is így volt...nem értette ,miért kell egy naiv fruskára biznia az életett melyet már úgyis elvesztett, mely egyáltalán nem érdekelte. Az ,hogy mindketten olyan szörnyű állapotban ismerkedtek meg, akaratlanul is, mivel nem akarták egymás társaságát, de mindig együtt kellet lenniük ,megadta a kapcsolatuk alapját. Azt ,hogy gyülölték a másikat, s hogy ennyi veszekedés született. Az idő alatt ami eddig eltelt, valahogyan ez csillapodott s egyre jobban meglettek egymás melett. még mindig veszekedtek, de már nem tudta ,hogyan is állnak egymáshoz. Dante, nem tudta eldönteni, hogy vagy csak beletörödött a tudatba ,hogy vele kell lennie, vagy igazából már nem is haragszik rá.

- Sono! - szólalt fel valaki mikor a férfi belépet a sötét terembe ahol csak a számitógépek képernyője világitott. A megszólitott tiszteletteljesen lépkedett a másikhoz ,majd oda hajolt.
- Mi történt Matt ?
- Szerintem ez érdekelni fogja úram.- azzal beírt valamit a gépbe, majd bekapcsolta ,s most a monitoron megjelent egy felvétel.- Ez az iskolában készült tegnap, mikor kitört a verekedés.
A képernyőn Rukia volt láthattó, s Dante ,majd az egész jelenet lejátszódva. Sono hosszan merengett maga elé mialatt egyik kezét az állához emelte s úgy gondolkodott el.
- Ez az a lány, igaz ?- kérdezett rá Matt s a férfi csak bólintott.
- Igen ő az. Úgy tűnik a sejtelmünk nem volt alaptalan. Tényleg ott vannak.
- Ez pontosan így van úram. Jól mondta...vannak. - ekkor újra gépelni kezdett mire a vezető értetlenül pillantott rá.
- Ezt hogy érti ?
- Úgy, hogy találtam még valamit.
Ekkor a képernyőn egy másik jelenet jelent meg. Sono hosszan nézte s várt Matt magyarázatára.
- Ha megnézi a képet nem látt semmi furcsát, így eddig én sem vettem észre. De aztán át vizsgáltattam a szkennünkel s akkor ez jött ki.
Itt egy másik képre rakta, amin úgyan az a cselekmény játszódott le, csak most már egy furcsa fény is megjelent pár alak fölött. Sono érdeklődve hajolt közelebb.
- Többen vannak abban az iskolában.....
- Igen úram...de sajnos nem sikerült a verekedés miatt kiderítenem ,hogy ezek közül a diákok közül ,kihez is tarartozik ez a fény.
Sono hosszan elmosolyodott, újra egy nyomra bukkantak. Ekkor megveregette a másik vállát.
- Nem lényeg. Szép munka. Deritse ki ,hogy kik ezek az emberek akik esélyesek lehetnek, aztán küldje el az információkat róluk nekem. Hétfőtől ígyis a diákjaink és embereink mindenkit körbevesznek ott.
- Úram, mi legyen Osaki-chanel és a másikkal ?
- Őket figyeltetjük úgyan így.
- Nem gondolja ,hogy lépnünk kellene úram?
Sono ekkor megtorpant s hosszan meredt rá.
- Úgy értem...a főnök azt mondta mihamarabb el kell őket kapni, ha arról van szó..nem?
- De. De ez a mihamarabb még egy-két napba bele kell ,hogy teljen. Többet kell róluk tudnunk, mert csak egy esélyünk van a meglepetés erejében.
Azzal Sono befejezte a beszélgetést s kiment. Matt vissza fordult a képernyőhöz és folytatta a munkáját.

Már besötétedett mikor Dante felkapta a fejét a zajokra. Már várta a lányt ,hogy vissza érjen de hamar rá kellet jönnie, hogy megint nem ő érkezett meg. Nem sokra rá a csuklóját nézte meg, majd lassan kiment s lebegve kezdte átjárni a környéket. Eltelt egy kis idő ,mire rátalált a lányra, ott ahol az egész elkezdödött. Az épület most üresen állt, abban az időben is csak egy napra alakult át s Rukia mindig gyülölközve volt ezzen a helyen. Most is ott ült előtte a padon s hosszan nézte a sötétben parányit világitó házat. Itt halt meg akkor az álma, melyet újra vissza akar szerezni. Énekelni akar...semmi mást. Ahogyan ez eszébe jutott ismételten egy dallamot szerzett az elméje s most minden más gondolat nélkül kezdte énekelni át az éjszakában. Nem zavartatta magát, csak dalolt. Dante már nem volt messze, de hirtelen csak megállt s csak hallgatta a lány hangját ,mely most fájdalmasan csengett ,mégis gyönyörű volt. Megrázkodott tőle a lélek, s csak úgy érezte hallgatni akarja még. A zene szeretette ez...végül lehunyta szemeit s mosollyal ült le mellé. Összekulcsolta a kezeit mialatt előre tekintett.
- Mit gondolsz ? Kezdjük újra tiszta lappal ?
A lány halványan elmosolyodott a kérdésen.
- Mennyi időnk van még ?
- 32. nap végén vagyunk...szóval 31 napunk.
- Az egy hónap....- pillantott rá a lány.- Godolod elég lesz?
- Nekünk? Még sok is.- nevette el magát a srác mire a másik is jókedvvel nézett rá, majd mindketten előre.
- Owen...
- Mondjad Pinky....
- Mindketten zenebuzik vagyunk...igaz?
- Ezt le sem tagadhatnánk.