III. rész - 7. nap

Öt nap telt el azóta, öt hosszú és teljesen átlagos nap. Éppen az egyik órára csengettek be ,mikor Nana lehuppant a helyére s aggodalmasan tekintett barátnőjére, aki pontosan a hét eleje óta ilyen levert. Szinte minden szünetben a padon fekszik, vagy ha történik is valami csak egy nehezen és nem éppen nagy szinészi tehetséggel előadott mosolyt ereszt meg. Sőt, ha valaki ezt nem is vette észre, az a bágyadt aura ami mostanság körbevette ,messzire elüldözte a legtöbb fiatalt. A fekete hajú lány úgy gondolta, ez el fog múlni, biztos csak otthon történt valami, amit nem szeretne megosztani, mert hát hiába kérdezte, sosem válaszolt neki. De nem múlt el, így most joggal telerölhetett át érzése az aggodalom felé.  Megpöckölte a lány oldalát mire az lassan pillantott ki kezei közül s a narancsos zuhatagban csak egy barna szempárt lehetett észrevenni.
- Mi történt ?
- Becsöngettek.
- Tudom. - pillantott előre Iki.
- Iki... történt valami, kezdek aggódni miattad.
- Nem...csak tudod Nana...- kezdte el de ekkor ismételten megszólalt a csengő amire minden diák, sőt még a tanár is felkapta a fejét. Nem volt ez szokás ,és nem volt vész riasztás sem bejelentve előre. Ekkor a rádió szólalt meg, eleinte recsegősen, majd hallhatóan ki lehetett venni az igazgató rekedtes hangját.
- Kedves diákok, és tanárok. Mindenkit kérek egy sürgőségi összehívásra a torna terembe. Ismétlem, minden tanár és diák jöjjön le osztályonként az alsó tornaterembe. Köszönöm.
A fiatalok hirtelen kapták fel a fejüket s máris találgatni kezdtek ,hogy vajon miről lehet szó, és miért éppen most. Nana is így tekintett barátnője felé ,majd mialatt felálltak sóhajtott egyet.
- Szerintem ezek teljesen feleslegesek. Biztosan csak kijelenti ,hogy megnő az ebéd fizetése, vagy valami hasonló marhaság. Mostanában mindig ezeket csinálja.
- Meglehet. Bár mostansában nem voltak ilyenek...sőt, már egy jó ideje Nana.- pillantott rá csendesen Iki. A következő pillanatban azonban mind a ketten elcsendesedtek s néma csöndben mentek tovább, beállva a libasorba, melyet egy tanár vezetett és egy is zárt. Hiába voltak szinte már felnöttek, az ilyeneknél mindig nagy biztonság, vagy inkább egy börtöni szinten lévő "óvás" volt. Iki kipillantott a folyosóra ahol más osztályoknál is ez müködött, s úgy tűnt nem csak ő vette észre ,hogy most sokkal szigorúbbak mint eddig. Viszont egy fiatal elme nem hülye, máris azon kezdett el kattogni ,hogy vajon miért lehet ez, s persze mindenki rögtön arra gondol, vagy következtett ami őt érinti. Így Iki jelenleg görcsberándult gyomra ismételten Soulal való érzelmeivel lett tele.
Nem messze az iskola gimnáziumi részében úgyan ezek zajlottak le.
- Hiyoto Sanne!
- Itt vagyok! - jelentette ki a lány ,majd barátnőjére pillantott aki mellett állt. Rukia értetlenül állt ehhez az egészhez, de végülis megkönnyebbülten sóhajtott fel s elmosolyodott. Őt nem igazán érdekelte ez az egész, mégis örült most ennek a hirtelen jött szerencsének.
- Mond Rukia...szerinted miről akarnak majd beszélni ?
- Nem tudom....de nem is izgat.- vonta meg a vállát s szipogot egy sort amire barátnője hátán szinte felállt a ször. Ennyi idő után sem tudta megszokni tőle ezt a rossz szokást ,de végül parányi vigyorral ecsetelte csak.
- Persze ,hogy nem érdekel.- jelent meg Dante a lány fölött s hosszan nézte a sort akik ,mint egy kivégző táborban csak mentek és mentek előre. Lebegett egy sort majd cinikusan pillantott a kisebbre - hiszen megúsztál egy dolgozatott.
- Nem tagadom.
- Nem tanultál rá.
- Te megtetted volna ?- vonta vállát ismételten Rukia ,mire Dante a száját kinyitotta ,de végülis nem szólt semmit. Nem, ő sem tette volna meg. Lusta lett volna nagy valószinüséggel. Senna ekkor barátnőjére pillantott, már közel jártak.
- Mit tettem volna meg ?
- Te tanultál a dolgozatra ?
- Igen...nem volt kedvem, de nagy gáz lett volna otthon, szóval igen.
- Értem.
S ekkor beléptek a terembe ,majd mindenki elhelyezkedett a szokásos helyén ,mikor nagyobb gyülések voltak. Dante próbált minnél messzebb lenni a lánytól, aki bár gazdája volt, mégsem kedvelte túlzottan. Rengeteget veszekedtek, ebből- abból adódóan, éppen tegnap volt egy ilyan nagy csata, s még ma sem békültek ki. Dante unottan tekintett előre, egy pillanatra eszébe jutottak azok a szavak amikkel annak idején szövetséget kötöttek s ahogyan ő csapodott a lányhoz. Akaratlanul is elhúzta a száját s hosszan tekintett előre. Teltek a napok s semmivel nem kerültek közelebb a megoldásokhoz, amit mondjuk Dante tettei miatt voltak. Hiszen a srác kijelentette annak idején,hogy nem akar semmit a múlttól. Rukia meg, nem zaklatta tovább a dolgot, s bár nem voltak még annyira jóbban, kezdték megszokni egymás jelenlététt, sőt bár nem mondták ki, néha azért még unatkoztak is a másik nélkül. A lánynak a fiú jelentette a családot, a fiúnak, meg talán egy új kezdetett.
- 33 nap....- motyogta maga elé s mégjobban elgondolkodott ezen az egészen. Vajon mi vár ott rá ? Sötétség, vagy valami más? Ahogyan szét pillantott inkább vállatt vont és sóhajtott egyet, egy jó nagyott. Inkább letojja az egészet, jó magasról. Ha jobban bele gondol, úgysem jut sokkal közelebb a megoldáshoz, s mivel sem Rukia sem más nem segithet ebben, ez volt  a leghelyesebb megoldás is, szerinte.
Ekkor felemelte tekintetétt, mivel az igazgat aki eddig szigoruan tekintett a tömegre, megszólalt. Kezeit erőteljesen emelte s erre Dante összehúzta a szemeit, valami nem stimmelt neki ezzel az egésszel.
- Azért hívtam most mindenkit ide, tanárokat, diákokat mind, mert egy fontos közlendőm lenne. Tudom nem szokás év közben így bejelenteni, de igen fontos kérdésben kell most titeket részesitenem. Új diákok és tanárok érkeznek hamarosan az iskolánkba. Ezek az emberek és fiatalok egy másik iskola tagjai, tanulói, de egy csere programban most mi fogjuk őket támogatni és megmutatni a mi iskolánk milyen is. Úgye nem kell mondanom, hogy mennyire fontos az iskolának, a hírnevének, hogy mindenki rendesen viselkedjen és úgy férjünk meg egymás mellett ahogyan kell.
A diákok össze súgtak ,páran elnevették magukat halkan, de ekkor az igazgató feszülten intett csendre mindenkit. A diákok nagy része nyelt egyet.
- Remélem világos mindenkinek.
Dante érezte ,hogy valami itt nincs rendben, s remélte nem csak ő, de gazdája is így van ezzel. Ahogyan Rukia-t kereste a tömegben egy pillanatra máshol állt meg a tekintete. Egy lány, az egyetemi részlegnél nem vett fel semmit, csak állt. A barátnője sóhajtott, de nem is ez vonta fel Dante figyelmét. Ez a lány úgyan az a személy volt, aki múltkor véletlenül Rukia-nak ment, és most....mégis mintha valami más lenne. Akkor nem volt ott ami most igen.
S a lélek srác már tudta is. Siettében indult gyorsan lefele a diákokon át, akik egy pillanatra megrezzentek ,majd elkapta Rukia kezét aki éppen csak egy kicsit a magasba emelte, majd döbbenten tekintett rá.
- Beszélnünk kell. Most.
A színes hajú vadóc lány elkapta a kezét elvonva a fejét ,majd egy pillanatnyi elgondolkodás után barátnője felé fordult.
- Bocsáss meg.
- Mi ?
Azzal abban a pillanatban meglökte s az kicsit neki esett a másiknak aki felháborodottan szólalt fel s vissza lökte. Rukia elkapta Sanne-t ,így megütötte a melette álló, bal oldali lányt aki idegesen pillantott vissza, s hamarosan nem csak ők, hanem többen egymásnak estek. A tanárok idegesen tódultak közéjük hogy leállitsák őket, míg az igazgató csak döbbenten tekintett az incidensre. Ám ezt kihasználva Rukia ,kiosont a torna teremből. Még vissza pillantott, s csak akkor rohant tovább a folyosón, mikor biztonságban látta barátnőjét a terem szélén. Futott végig a régies folyosón, majd mikor elért a főkapuhoz, ahol éppen senki nem volt rápillantott az éppen megjelenő Dante-ra.
- Tudod ,hogy kell gondot okozni.
- Na pofa be. Mit akartál?
Dante elhúzta a száját ,majd megmozgatta a fejét jobbra-balra, hogy lenyugodjon.
- Emlékszel arra aki a múlthéten fellököt?
- Melyik ? Igen sokakkal van gondom.
- Az egyetemistával.
- Jah... azzal a lánnyal, igaz?
- Igen.
- Mi van vele ?- unottan sóhajtott fel- úgye nem emiatt kellett ezt csinálnom ? Mondjuk..nem mondom ,hogy nem élveztem.
- Azt hiszem ő olyan ,mint te Rukia.
- Ez hülyeség- nevette el magát jóizüen a lány.- nem láttad ,mennyire másképp néz ki ? Szerintem sokkal nyugodtabb ,mint én.
- Úgy értem. Ő is szerető ,mint te.
Erre a nevetés alább hagyott s csendesen meredt maga elé.
- Miből gondolod ?
- Láttam az auráján. Valami, ráakaszkodott, úgy ,mint én rád.
- Jah..szóval érzékelitek egymást...igaz? - pillantott félre, majd komolyabban rá.- Bocs, de nem érdekel Dante.- azzal elindult ,a srác meg ökölbe szorította a kezét egy pilanatra s ideges vigyorral tekintett utána.
- Rukia ! Sosem kértem ,hogy tedd meg azt ami szabályoz téged, sosem kértem,hogy viselkedj úgy ,mint egy szerető, mert engem se érdekel! De ha többen vannak, azt nem hagyhatjuk csak így!
A lány megtorpant hallgatta ,majd idegesen fordult vissza s kifakadva kiáltott.
- Mégis mi a fenét tehetnék Dante ? Örülök ,hogy te a nyakamon vagy és elvisellek, mit csináljak egy hisztis picsával?
Csak álltak egymással szemben hosszú ideig, végül a színes hajú lány megfordult és vissza fele ment. Dante még egy ideig nézte, dúlt fúlt belül a lelke, most igazán haragudott a lányra. Egy ilyen lélek kapcsolatban, ha akarja, akkor sem hagyhatja el a lélek a gazdáját, Dante is sokáig próbálkozott, mire ezt felfogta, most mégis kellemetlen érzése volt az előzőekkel kapcsolatban s ezt próbálta elmondani a lánynak. De még nem voltak annyira egy hullámhosszon, hogy elviseljék, vagy megértsék egymást. Amikor ez történt, a kék hajú srác puffogott egy ideig, kukákat próbált lerúgni, ámbár úgye ezek nem sikerültek, mert ha nem volt aktiválva az érintése, akkor simán átment mindenen. Most csak lebegett ,majd hátra pillantott duzzogva, s ekkor a másik alak sóhajtva elmosolyodott parányit.
- Megint..eljöttél?
- Mindig eljövök, ha szükséged van rám.
Leültek, senki nem látta őket, ők mégis egymásra találtak. Dante elmondta minden sérelmét és gondját, mindent ami idegesítette s a másik okosan istápolta és vezette a kék hajúnak az érzéseit és gondolatait. Végül csak ennyit tett a végéhez, mint mindig.
- Kérlek, jöjjetek ki jól.
- Ezzel a hárpiával ? Szerintem ez lehetetlen..... olyan makacs, az eszét nem arra használja amire kell, csak elpazarolja...emelett idegesít mikor ropogtatja az ujjait és...- sorolta a dolgokat amik az eszébe jutottak, erre a szellem elnevette magát.
- Pont olyan ,mint te.
Dante kikérte magának, idegessen pillantott bizalmasára, de mikor látta, annak milyen jókedve van, amit olyan sűrűn nem mutat ki, lenyugodott,s sérte, inkább sóhajtott egyet.
- Rendben van.... nem vitatkozom. Viszont zavar valami...
Kezdte ám ekkor mindketten felkapták a fejüket. Dante felpattant s előre futott pár lépést, ám a következő pillanatban barátjára tekintett. Az csak lehunyta szemeit, majd köddé vállt.
Dante sietette lépteit, rohamosan kapkodta a lépcső fokokat, nem  fuladt ő már ki. Mikor felért döbbenten torpant meg. De nem csak ő nézett így, hanem az a lány is aki most vele szemben volt. A srác felfogta, sőt rögtön tudta ,hogy látja.
- Iki..menjünk már.- pillantott hátra Nana, aki éppen a lépcsőn ment volna le.- Mivel vége a megbeszélésnek, és nem akarunk verekedni, induljunk vissza. Aztán majd én kilópodzom egyedül az udvarra egy kis levegőt szívni.- vigyorgott a végén.
A narancsos hajú lány bólintott de szemeit nem vette le a srácról, végül elvont a fejét. Soul jutott eszébe, s megharagudott magára. Lefelé indult, szedve a fokokat, mikor meghallotta a srác kemény hangját. Megtorpant.
- Hány nap még?
- ..... - nézett csendesen maga elé ,végül tovább indult. - 42.
Már késő volt, a lámpák elkezdték éjszakai fényüket osztani az utcákon, hogy az emberek ilyenkor is célt találjanak. A nagy, városi könyvtárból, most egy lány lépett ki elégedetten. Mivel lehult az idő, parányit vaccogot, de az amit talált, az információ sokkalta jobban érdekelte, és sokkalta jobban felmelegítette a szívét. Sietette mozdulatait és járását, hátha hamarabb megtalál valakit, akit igenis keresett. A táskájába rejtette a füzetett amibe jegyzetelt, ezután a piros lámpánál megtorpant s nézte, várta ,hogy ő mehessen.
Amikor az átváltott tovább indult. Az utcákon nem volt senki, csak pár ember mozgolódott, éppen haza fele sétáltak, de az sem volt túl nagy tömeg. A zebra közepén Iki egy csattanást hallott, a táskájából kiesett a mappája, így gyorsan vissza fordult ,hogy felvegye. nem félt, hiszen zöld volt a lámpa, s tudta baja nem lehet. Mikor felvette tovább akart menni, de a teste megremegett s a szemei kipattantak ahogyan oldalra tekintett. Egy autó fényszorói világítottak rá, gyorsan hajtva, mit sem érdekelve ,hogy nem kelhetne útra, hogy nem jöhetne erre még. A másik oldalon, a járdán a ház mögül Dante futott ki. Reflexszerűen futott volna, ám az egyik ember hirtelen átment rajta s ekkor megtorpanva megértette, semmit nem tehet. Nem érhet a lányhoz...még nem jutott arra a szintre. Egy pillanatt alatt történt minden, nála is, Ikinél is aki még mindig csak állt meredten előre bámulva, majd lehunyta szemeit s felkiáltott.
- SOUL!!!!
A következő pillanatban a kocsi fékcsikot és zavaros hosszú ricsajos hangot addot ki. Egy pillanatra leállt, majd, mint aki azt hitte bűnt követett el, hogy szívét enyhitse ,gyorsan hajtott tovább. Az a pár ember aki szemtanúja volt mindennek, hirtelen futott a lányhoz, aki egy pillanatra sokkolva feküdt az út másik szélén, Dante nem mozdult, lepetten nézte a jelenetett.
- Soul...- suttogta s a vörös fejen széles mosoly huzódott, ahogyan a lányt karolta át. Az utolsó pillanatban érkezett, de a legjobbkor. Iki boldogan mosolyodott el, szíve sok oldalúan megkönnyebbült s szorosan ölelte át a srácot, aki fölötte térdelt. Az emberek nem is vették észre, hiszen aggodalmukkal halmozták el, de a lány kedvesen fejet rázott.

Vagy félóra telt el, mikor Rukia felkapta a fejét. Haján most egy kendő volt, kezében egy fakanál s rajta egy fekere, pink csikos kötény . A szobában hangosan szólt egy szám Miyavi-tól, a lányka erre dudolgatott. Szájában egy nyalóka lógott ,mialatt a vacsorát készitette s mikor megérezte a társát, kipillantott a parányi konyhából. Mosolygott, mintha nem lett volna a délutáni incidens.
- Na végre! Már aggódtam. Nem kellene így eltünnöd, csak úgy hirtelen.
Dante nem válaszolt, rápillantott ,majd elvonta a fejét és tovább ment. El a másik szobába. A lány lepetten nézett ,majd parányi sértödötséggel pillantott utána.
- Akkor haragudj még! De nemsokára vacsora!
Fordult vissza lépkedve az ételhez, bár tudta ,hogy Dante nem eszik, mégis mindig együtt töltötték ezt az időt. Nem, csak nem amiatt haragudott rá...mert ha igen, nem így viselkedne...hiszen nem trappol, nem kiabál...csak van.
Mikor a szobába ért hosszan meredt előre, majd átment a falon s leült kin a tetőn egy kiálló fémre. Felvonta a csuklóját s az azon lévő motivumot nézte hosszan. Egy csík, öt ponttal. Abból kettő üres...a másik három töltött. Ez jelőli az ő idejét..az életét. Már ha ez egyáltalán élet.