34.rész - Adam...a teremtő?

A parányi figyelmetlenséget kihasználva a férfi leterítette a földre a lányt s lefogta. Hosszan nézett rá.
- Velem maradsz Eva papnője.
- Miért csinálod ezt? Miért jó ez neked ? Mit akarsz tőlem Rosso ?
- Hát nem ismered fel kedvesed Eva ?- kérdezte nyugodtan a férfi s lassan s gyengéden közeledett a lány felé akinek szemei megrebbentek s színt váltottak. Az is halkan suttogta ki a nevet, döbbenten.
- Adam...
- Szóval mégis magadhoz tértél Eva..... kellet hozzá idő...
- Nem Adam, ez így nem jogos. ereszd el őket, vess véget kicsinyes játékodnak.- lökte le végül magáról s felállt határozottam pillantva a férfira aki rosszul viselte az ellenkezést. Azonban csak egy kis vigyort engedett meg, ártatlanul kitárva kezeit.
- Mi történt ? Csak nem Lillith pártjára áltál ? Hát nem emlékszel mit tett velünk?
Eva szomorúan pillantott oldalra, dehogyis nem...mindenre emlékezett ,még ígyis, ennyi idő után. A sok szenvedésre és fájdalomra ami még most sem szűnt meg. Nem bocsátott meg..nem...de...
- Megtanultam, hogy az embereknek hogy kell élniük...ezért békében kell lennem vele. Hogy mások ne érezzék úgyan azt amit nekem kellet Adam. - azzal kinyújtotta a kezét a férfi felé mosollyal, kedvesen pillantra férjére.- Hagyjuk ezt abba...kérlek.
Azonban az idegesen pillantott rá, elütötte neje kezét.
- Én nem hagyom annyiban! Nem azért tértem vissza ,hogy így elengedjem azt a boszorkát! S ha vele vagy....- fénylettek meg a szemei - akkor kétségbe vonom minden szavad és érzésed a múltból. Sőt talán már önmagad is.
Eva hátrált pár lépést, ismerte ,hogy amikor a férje ennyire mérges akkor mindenre képes, s ahogyan az mormolni kezdett valamit, a nő kitörte az ajtót és rohanni kezdet. Kint elkapta ,a földön térdelő Kieru kezét s magával rántva húzta tovább.
- Hime... mi történt ? Hime ?- kérdezte értetlenül, hiszen egy harc közepében volt, azonban amint nem jött válasz s jobban megfigyelte a lányt, rájött, most nem ő van itt. Ő...valahol máshol lehet. Magában suttogta csak a nevet. : Eva....
Ezalatt Hina csipőre tett kezekkel meredt utánuk ,majd a robbanást követve a férfira pillantott aki megjelent nyugodtan melette. Annak arcán széles, és erős vigyor húzódott meg, szinte örült.
- Elszöktek úram...
- Nem... ez pont jó így én kis angyalom.- azzal megfordult - szedd össze a többieket. Felkészülünk a harcra.
Hina csak nézte ahogyan a férfi elment, majd elhúzta a száját s a parancsot teljesítve elindult lefele a laborok felé Shin-ért és Nin-ért.
Ezalatt Runa játszott a két kislánnyal, s hamarosan csak arra lett figyelmes ,hogy rosso lépett be.
- Oh... Kuro... megijesztettél. Találkoztál Yuu-val ?
- Igen...de el kellet sürgősen mennie s megkért ,hogy hozzam el a húgát.
- Ohh...- pillantott a nő a kislányra- hallod Yake..ssajnos menned kell.
- De holnap is gyere.. jó? - kérte meg Luna kedves mosollyal mire Yake csak bólintott egy nagyott aztán a férfira nézett. Tudta jól, hogy hazudott...s általában esze ágában sem lett volna elmenni vele...de ez a férfi hozzá tartozott...vagyis inkább fordítva. Valahogyan érezte...nem tudott nemet mondani. Ahogyan megfordult a kislány és elindult, megvillantak az ő szemei is. Így jutott el a biztonságos karokba.
- Gyere Yake... mutatok valami érdekeset.

- Áááááá- kiáltott a barna hajú lány s a következő pillanatban egy nagy kőhalmaz lapított őssze egy szörnyeteget, ami éppen rá támadt volna. Végül lihegve rogyot össze s tartotta magát előre tekintve.
- Nem látok...nem látok semmit.-motyogta mialatt próbált pihenni egy kicsit. már több órája harcoltak és ezek a szörnyek csak nem akartak elpusztúlni, viszont a polgároknak nem akartak gondot.
- Kyoto! - kiáltott- Hol van már Rose és Abel ?
- Nem tudom. - ért vissza a penge a férfi kezéhez s úgy forgatta a sűritett levegővel amivel írányította. Miútán úgy tűnt egy kis ideig a szörnyek elvonulnak, gyorsan ugrott kedveséhez ,s felvette a karjaiba.
- Mi a helyzet ?- vigyorodott el- Nini..megint a karjaimban vagy.
- Fogd már be! - vágott rá egyet a lány, de mellé ment. Kyoto vigyorogva kerülte ki.- Nem látok ,világos ?
- Mint a nap.- mosolyodott el, végül hosszan tekintett előre s elkomolyodott- Francba... jönnek megint....
Ugrott le a maradványról a földre ,majd rohani kezdet a lánnyal a karjaiban. Néha hátra pillantott, vajon mennyire vannak a nyomukban ,de sietett ahogyan csak tudott.
- Francba Nai.... nagyon gyorsak.- ugrált oda-vissza ,hátha így gyorsabban lerázhatja őket, de nem sikerült. Végül leugrott s letette kedvesét ,majd elment onnan. A barna hajú lány aggodalmasan tekintett félre,s nyúlkált minden fele zaklatottan.
- Kyoto...Kyoto! - kiáltotta, de nem látott semmit, s kezdet  megbolondulni attól ,hogy nem tudta mi történik körülötte. Ekkor hallotta ahogyan pengék érnek őssze, hallota ahogyan a szellő erősen lódul össze-vissza ,s hallota kedvese felkiáltó hangját. Ekkor ő is kiáltott hisztérikusan.
- KYOTO!!
Hirtelen meleg fény árasztott el mindent s a szörnyek egy pillanat alatt elpusztultak. Naito úgy érezte megnyugszik a lelke ebben a fényben, de még mindig csak halvány foltokat vett észre. Lassan a foltokból egy alak bontakozott ki, ahogyan felé nyúl, s ekkor elnyomta őt az álom.
- Kyoto...kyoto...- suttogta ,s hirtelenjében ült fel az ágyban s nézett körül értetlenül. Már rendesen látott. A szobában éppen Melody cserélte ki a lány lábánál a vízes rongyot. A barna hajú értetlenül pillantott rá ,mire Melody hosszan s boldogan elmosolyodott, majd kirohant. Naito csak azt hallotta ,hogy kint azt kiabálják.
- Magához tért!! Magához tért!!
Kibo hirtelen lépett be a szobába s  megnézte a lányt,megvizsgálta a sérülését a lábán, majd komolya tekintett rá.
- Hogy vagy ?
- Mint akin átment egy úthenger....- motyogta aztán felpillantott- mi történt ? Miért nem jött Abel és Rose ?? - kapta el hirtelen Kibo nyakát mire a féldémon döbbenten tekintett rá.
- Ereszd el Naito.- lépkedett be Yuu, de valahogyan más volt. Sokkal nyugodtabb kisugárzással rendelkezett, a szemei most mindkettő kék volt s az öltözéke is elegánsabb volt ,mint általában.
Naito csak nézte egy ideig ,majd hirtelen elengedte Kibot és letérdelt a lány előtt. Az csak rátekintett, majd rátette a lány fejére a kezét.
- Nézd meg a társad.
Naito ,mint aki észhez tért hirtelen pattant fel s Kiboval, aki mutatta az utat, bár sántikálva ,de gyorsan haladva megnézte kedvesét. Az még mindig aludt, Naito remegve érintette meg az arcát.
- A melkasánál súlyosan megsérült. Ellátuk ,de sok vért vesztett, ezért alszik még mindig.
- és Eva? Ő nem...
- De, adna neki vért, de ahhoz, először Kyoto-nak fel kell ébrednie.
- Itt maradok. - ült le az ágy szélére a barna hajú lány s szomorúan nézte kedvesét, mialat megfogta a kezét. Kibo csak meredt feléjük, végül kiment s rájuk csukta az ajtót. Aztán azokra pillantott akik kint voltak. Kieru az ablak előtt állt s hosszan gondolkodott, hogy vajon mit tehetnének Adam ellen. Reijoh lassan sétált vissza éppen a másik szobából a fejét rázva. Nem, a másik kettő még nem tért vissza. Melody leült sóhajtva s elterült az asztalon. Túl nagy volt a nyomás mindenkin.
- Most mit fogunk tenni ? Nem tudjuk merre lehet Abel és Rose, Naito és Kyoto súlyosan megsérült...- kezdte el a lányka .
- Ez mind igaz, de velünk van Eva.- bökött az éppen megjelenő alakra Kibo. A nő most sétált ki a szoba ajtaján.
- De Adam ellen nem elég csak Eva. - fordult meg hirtelen Kieru, s erre Reijoh sóhajtott egyet.
- Vissza kell tőle szereznünk a harcosokat.- mondta Eva s most mindenki rá figyelt.
- Már vagy két hét eltelt, örülünk ,hogy Naito egyáltalán felkelt. Honnan lehetünk benne biztosak ,hogy Abel és Rose még él.- pillantott fel rá Reijoh.
- Onnan ,hogy Adam nem őli meg őket. Inkább csalinak kellenek.
- Főleg, mert ott van a kis Yuu is.- szomorkodott Melody.
- Adam harcosai igen erősek. - kezdte Kibo.
- De nem legyőzhetetlenek.- lépet ki az ablak mellől a pap s ekkor mindenki ránézett, ő viszont csak az istennőt nézte hosszan.- Mond...hogy kérhetnénk segítséget Lillithtől?
- Csak te teheted meg. De ahhoz kell Lillith szent idézete.
- Kibo!
- Megszerzem uram.- hajolt meg a fél démon, majd a következő pillanatban el is tűnt.
Reijoh rájuk pillantott komoran, ekkor Eva felé emelte tekintetétt.
- Neked én szeretnék adni egy feladatott.
- Mit ?
- Használd a férfi alakod, s juss be a központba azon a járaton amit megadok neked. Lesz ott egy titkos folyosó...a folyosó végén egy fehér ajtó, melyben 2 személyt tartanak fogva. Ők eredetileg hozzátok tartoznak.
Reijoh értetlenül nézett ,majd bólintott s felállt.
- Mit kellene ott tennem ?
- Adj át egy üzenetett.- azzal a nő odament s belesuttogott a szürke hajú lány fülébe. Az bólintott ,majd elment. Kieru ekkor kíváncsian tekintett a nőre.
- És ha minden meglesz ?
- 2 nap. - mondta nyugodtan Eva- 2 nap, és elkezdődik a harc, ami végén valamelyik csapat elveszti életétt.
Melody ekkor ijedten nézett rájuk. Nem tudta ,hogy segíthetne nekik, de tudta ,hogy szükség van rá. Először Kyoto és Naito,...most Abel és Rose, a kis Yuu, és a nagy Yuu sincs velük, csak testileg. Túl sok embert vesztettek el a csatából. Amikor Eva rápillantott, lassan ő is bólintott.

- Shin... Shin...- ébresztgette a fehéres hajú lány a fiút aki kómásan dölt a fehér falnak, majd gyengén pillantott a lányra.- Shin figyelj. Ébren vagy ?
- Igen. -pillantott hirtelen el s ekkor a figyelmének központja a másik két alak volt. A srác úgyan úgy a falnak dölve, a lány ,feje pedig az ő ölében. Mindkettőnek be volt kötve a szeme, s mindkettő aludt mélyen. Shin most magára nézett, s látta ,hogy tiszta vér a ruhája. Rájött, ettől volt olyan gyenge, ő is, és Nin is túl sok vért vesztett.
- Nin..te hogy vagy? - pillantott rá s csak most is fogta fel a látványt. A lány próbált egy vigyort erőltetni, de kiült az arcára a fájdalom és a reszketés. Adam tette ezt velük. Mikor nem tudták Abelt és Roset megálitani, megjelent Hina és mindketőtt súlyosan megsebesítette. Azóta pedig itt vannak bezárva ,ebben a kalitkában.
- Úrunk elárult minket..- sóhajtott Nin, mire Shin a fejét rázta.
- Nem...csak engedetlenek voltunk. De hidd el Nin, a nagy harc alatt büszke lesz ránk.
Nem sokkal késöbb nyílt az ajtó s ők hirtelen kapták fel a fejüket. Egy kék hajú férfi lépett be hozzájuk ,igen különc kinézettel. bezárta maga után az ajtót, s lassan, zsebre tett kézzel ment feléjük.
- Nicsak.. csak nem legyengültetek ?- vigyorgott Reijoh, aztán a következő pillanatban a másik kettőhöz ment s leszedte róluk a kötést ,majd felrázta őket.
- Hé.. Abel.. Rose, ideje felkelni.
Erre a másik kettő csak lassan tért magához, felpillantottak.
- Jól vagytok ?
- Azt hiszem...-motyogta Rose, de a hátá fájlalta ,Abel meg sem szólalt.
- Rendben van... akkor most kellene a segitségetek.
- Mégis miben? - kérdezte indulatosan Abel, de Reijoh csak feláll s hirtelen fejen vágta a srácot aki oldalra esett. Most nem tudott még vissza ütni.
- Ted azt amit mondok és kész! Különben Adam mindenkit megöl. Naito és Kyoto már ígyis súlyosan megsérültek! - mondta azzal ott hagyta őket s a mádik kettőhöz ment. Azok szisszegni és vicsorítani kezdtek, ekkor Reijo észrevette a vámpír fogaikat.
- Lám..lám.- mondta s hirtelen lefagyasztotta a kezüket és lábbukat ,hogy ne tudjanak mozogni ,majd közel hajolt hozzájuks  bele suttogott a fülükbe, külön, külön.
-  .
Abban a pillanatban az a kettő felsikoltott, a fejükhöz emelték kezeiket ,majd oldalra döltek rángatózva. Reijoh hátrébb lépett s gyanakvóan mérte fel azoknak a szenvedéseiket és fájdalmaikat. Majd hátra pillantott.
- Ha nem adtok nekik vért, meghalnak.
- Minek kellene ezt tennünk ?- kérdezte bunkó hangnemben Abel de Rose felállt őt meglökve.
- Én adok...- azzal előre sétált Shin felé, majd a fiú ,szinte kidüledt s elfehéredett szemeibe nézett. Szörnyen érezte magát a lány s lassan megérintette a fiú remegőz kezét, majd magához vonta a testett s nyakát adta. A srác hirtelen harapott bele , a vért szívva s Rose hirtelen nyögött fel.
Abel csak nézte őket, haragudott amiért ezt engedte, végül Ninre pillantott aki szintén úgyan így szenvedett. Valamiért olyan ismerősnek tűnt neki a lány tekintette, még ígyis ,hogy a végén sóhajtott ,majd felállt s oda menve ő is vérét adta a vámpír lánynak.
Mikor már mind a négyen jobban voltak, Nin és Shin ismét maguk voltak s szégyelve magukat tekintettek a földre,ekkore Reijoh vissza alakult női alakjába s leguggolt eléjük.
- Figyeljetek...mert csak 2 napunk van vissza. És csak egyszer tudom elmondani ezt.
Azzal mind a négyen a lányt vették tekintetük központjává.