33.rész - És ő az...

Mikor vissza értek mindanyian a féldémon és kedvese, körbe pillantottak rajtuk. tvették a lexikont ,majd feltárták és a fiúk nagyrésze máris tanulmányozni kezdte. Persze, ide tartozott Kieru, Kibo, és Kyoto. Abel ,mint aki jól végezte dolgát elterült a kanapén, fáradtan, mondotta s csak Melody kezdet el vele vitatkozni ,hogy azonnal vegye le a cipőjét mielőtt sáros és piszkos lesz a textil. Abel elhúzta a száját, kicsit ugratta, mondván csicskáztatta a lányt ,majd ahogyan megjelent Rose rögtön engedelmesen levette a cipőit. Az csak mosollyal a derekára emelte kezeit. Ekkor oldalra pillantott. Megfigyelte ahogyan Reijoh most régebbi szokásai ellenére a konyhábban ügyködött sóhajtva ,majd morgott s végül mikor elkészült, mint egyetlen női tag vonult a fiúkhoz tanácskozni és beleszólni. Márpedig a nők is okosak! Ezután Rose szeme ismételten tovább ment s ekkor észrevette azt akit ő régebben Pinky-nek hívott. Szinte semmit nem változott, csak kicsit nött...tényleg kicsit és formásabb lett ennyi idő uton. Pinky most Naitoval beszélgetett s úgy tűnt sok mindenről kell eszményt cserélniük. Mikor azonban a rózsaszínű hajú lány elkapta a másik tekintetétt halványan elmosolyodott s elkérve magát barátnőjétől a tekintetthez lépet. Abel ekkor már figyelte az eseményeket s Rose halványan elmosolyodott. Pinky biccentett.
- Kimegyünk kicsit ?
- Már én is ajánlani akartam.
Miútán kimentek Rose egy ideig csak nézte. Makacsul tartotta magában az erőt, hogy ő pedig egy erős lány és hajthatatlan. Végül a beszélgetés és nosztalgia után átölelték egymást s ekkor a fekete hajú lány már szabadjára engedte a könnyeit, amelyek hosszan záporoztak. Így töltötték egymással az időt.
Bent a fiúk közé lépett Reijoh hangja szólalt hirtelen fől.
- Szóval azt mondjátok Adam alakja jelent meg itt ?
- Nagyon valószínű.- felelte bólintva Kibo a kódex lapjait és rejtélyes írásait bújva. majd felemelkedett és határozottan bólintott.- Igen.
- Vagyis akkor meg kell találnunk Adam csatlósait, mert valószínüleg neki is vannak.- tette ujját Kieru a régies lapra.
- Igen, de nem annyian ,mint mi.- jelentette ki Kyoto, mire a többiek rá pillantottak kíváncsian.- Úgy értem. Még gyerekként hallotam a históriákat. Lillith és Eva harcából és dölyféből fakadóan 3-3 harcost kaptak, de Adam, aki mindkettőjük pontja volt, nála más volt a helyzet. Ő még most is a pont, egy rész a négy harcosa között akik mások mint mi. Nem tiszta emberek, nem olyan képességekkel vannak ,megáldva mint mi. Erősebbek...talán. De mindenképp veszélyesek ha kell, és emelett..- pillantott most rájuk- Adamnek nincsen papja vagy papnője.
Kibo jól átgondolta a hallotakat majd bólogatott hosszan.
- Igaz.... mintha én is hallottam volna ilyen mende mondákat.
- De akkor hogyan idézteti meg magát ? Hogyan írányit mindenkit ?
- Nem ő írányit, legalábbis eleinte, biztosan nem.- bólintott most Kibo ismételten.
- Nem .... neki nem kell pap vagy papnő, mivel ő akit kiválaszt, az maga Adam. Úgy ahogyan a harcosai...ő sem teljesen ember.- magyarázta meg logikusan kút fejből az egészet Kieru. Most mindenki össze nézett ott. Áttárgyalták az eseményeket. Ekkor Reijoh hosszan elgondolkodott majd döbbenten csapott a lexikonra.
- és mi kell Adamnek ? Miért jelenik meg? Hiszen ő nincs Lillith és Eva konfliktusában.
- Nincs konkrétan, de mégiscsak miatta kezdödőtt minden. Gondolom, mikor a két nő megbékélt egymással ő gerjedt haragra és akaratátt rá akarja zúditani ellenségeire.- Kibo
- Vagyis Lillithre.- Kyoto. - Hiszen anno Evat választotta.
-  De mive jelenleg mind a két istennő harcosa egy célért küzd...- kezdte el Kieru - Bántani akar minden harcost.
- Honnan tudjuk, hogy Adam felébredt már ?- kérdezte ekkor Kyoto Kibo-t aki még a fejét csóválta.
- Még nem tudom.
- Reggelre rájössz.?- kérdezte Kieru mire bólintott erre össze csapta kezeit. -  Mindenki... feküdjetek le. Holnap hosszú nap lesz, ahogyan ma is volt.
Ekkor körbenézett, de nem látta sehol a papnőt.
- Merre van Yuu ?- kérdezte Naitott, aki ezalatt Kyoto mellé lépet s oldalba csípte. A srác, csak gúnyos mosolyt engedett meg.
- Kiment Rose-al.
Hosszan pillantott az ajtóra ,majd intett ,hogy feküdjenek le. Szépen mindenki elindult a szobája felé. Nem azért mert hallgattak a srácra, sokkal inkább azért, mert tényleg fáradtak voltak már.
Kint Yuu a kezeit a szája elé kapta hirtelen. Amikor meglátta a kislányt, mintha az anyját látta volna gyermekkori képeken,csak más hajszínnel. Zavartan húzta össze szemöldökét, nem engedte ,hogy sírni lássák. Aztán megenyhült, s egy kedves, gondoskodó mosollyal hajolt le hozzá s ölelte át.
- Örülök ,hogy megismerhetlek Yuuyake.
- Én is.. Hime.- mondta a kislány aranyosan mire Rose elmosolyodott. Abban a pillanatban a szivét elmarta valami s szája elé kapta ő is a kezét. Eszébe jutott testvére..s az ,hogyan váltak el. Lassan hagyta őket magára s mikor belépet a lakásba észrevette ,hogy sötétség honolt és mindenki a szobájába volt már. Vagyis majdnem mindenki. Ekkor egy erős kar szorította magához, ölelte gondoskódóan. Rose végül elkezdett pityeregni, Abel meg állta a sarat ,mint erős férfi, s csak előre pillantva, ki az ablakon át a világra meresztette szemeit. Tudta mit érez a lány és mellette maradt. Aztán ,bevitte a szobájába.

Másnap reggel csak páran voltak fent korán. az egyik ilyen Kieru volt aki nesztelenül lépett Kibo mellé az asztalhoz. Ott kitárva volt a kódex s a fél démon az fölött görnyedt. Ásitott egyet s ekkor a pap leült vele szembe. Nem sokára rá kijött a szobából Kyoto is, s ő is helyett foglalt az asztalnál. A lányok legtöbbje még aludt, elégé kimerítő volt nekik az előző nap.
- Nah.. rájöttél
- Igen, van sejtésem és egyáltalán nem jó hír.- vonta fel szemöldökét.
- Hogy érted ?- kérdezte Kyoto mialatt kávét tett mindenki elé.
- Adamnek nincs szűksége papra vagy papnőre... - kezdte el Kibo s erre Kieru bólintott.
- Igen ezt már átbeszéltük.
- Azért nem kellenek neki, mert ő maga lesz Adam. S valószínűleg ez már félig bekövetkezett.- vezette le a dolgokat a srác mialatt magyarázott s mutogatott a könyvben. - ezek megmagyarázzák a mostani szörnyeket. Nagyobbak, azért mert Adam rájött arra ki is ő.
- Hogy érted ,hogy félig ?- támasztotta ki az állát a pap.
- Úgy ,hogy még nem szerezte meg az erejét. S ehhez viszont egyik volt kedvese kell.
- Vagyis jelenleg Hime.- mondta nyugodtan Kyoto ,mire Kieru értetlenül pillantott hirtelen rá, de Kibo csak bólintott.
- Nézd úram.- itt Kierura pillantott- teljesen egyértelmű ,hogy Adamnek nem Lillith hanem Eva kell, sőt az is, hogy nem egy pap, hanem egy papnő. Vagyis Yuu maradt erre a posztra.
- Akkor keresnünk kell valakit aki rátör az életére ?
- Logikus ötlet.- bólintott erre Kyoto ,majd megitta a kávéját sóhajtva- hosszú meló lesz ez.
- Akkor megint kell mindig valakinek lennie a lány mellett.- helyeselt Kibo s mindketten a papra pillantottk aki zaklatottan fogta homlokát elgondolkodva ,majd zavartan tekintett rájuk s egyre mérgesebben.
- Mi a frászt akartok tőlem?
- Az a helyénvaló, ha te figyelsz rá úram.- kezdte Kibo.
- Most az egyszer nekem is bele kell ebbe mennem Kieru.- folytatta Kyoto.
- Nem ez szörnyű ötlet, még a végén én foytom őt meg.- rázta a fejét a pap ,de a többiek csak felálltak mint akik jól végezték a dolguk.
- Felkeltem a többieket.- indult meg Kyoto.
- Én meg csinálok reggelit. - biccentett Kibo s erre Kierunak rá kellet jönnie ,hogy egyedül maradt és leszavazták. Megint.
Nem sokkal késöbb ,már mindenki az asztalnál ült, vagy ahol éppen volt hely ,és reggelizett. Sokan álmosan pislogtak még maguk elé, de voltak akik már élénken tekintettek a többiekre, s volt olyan is aki nem lépett ki a szobájából. Hime minden idejét elfoglalta az ,hogy régi társaival társaloghatott és az ,hogy most végre ő gondoskodhat valakiről. Minden pillanatban figyelt a húgára, viccelődőtt és játszott vele. Az, meg bár új dolgokat tapasztalt, kedvesen s örömmel fogadta ezeket az apró, de fontos gesztusokat. Igazából mindenki szerette a kis Yuuyaket. Kieru csak morogva tekintett hol Kyoto-ra ,hol pedig Kibo-ra ,de egyik sem mondta neki azt amire várt. Nem mentették fel a feladata alól,s bár úgy tűnt tisztázta a dolgokat a lánnyal, mégis zavarba hozta, azok a fura és néha kellemetlen érzések amelyek akkor keletkeztek benne, mikor ő éppen a rózsaszín hajúra pillantott. Nem sokkal késöbb, felállt s intve elment a szobájába. Csak Reijoh kapta fel a fejét úra kimenetelére s kérdőn tekintett kedvesére, aki csak egy mosolyt engedett meg.
- Ne vigyorogj itt nekem! Mi folyik itt ?
- Csak megbeszéltük a feladatátt mindenkinek.- adott egy leheletnyi csókot kedvese arcára aki még mindig gyanakvóan mérte föl.
- És mi lesz a feladatunk?
- Reijoh.- pillantott rá Kibo- a tied és az enyém, hogy úgyan úgy ,mint eddig megállitsuk a szörnyeket.
- Pfff... ez nagyon rossz. Múltkor is elég cinkes volt az egész. Erősödnek.- tette karba durcásan a kezét a lány. Kibo meglepödött ,majd kedvesen elmosolyodott s közeleb hajolt a lányhoz.
- Pedig azt hittem szeretsz harcolni.
- Persze ,hogy szeretek! - pillantott rá a lány ,majd ismét elpillantott. Szemei zaklatottan csillantak meg, bármennyire is tagadta, mégis csak aggódott miatta. - De zavar az, ahogyan a múltkor megsérültél.
- Semmi gond.- ekkor valaki köhintett s Kibo észrevette ,hogy Abel áll előtte komoran, de nem tekintve rá.A fél démon hosszan tekintett rá, hiszen eddig nem nagyon beszélgettek s ez a kezdeményezés ,most kicsit érthetetlen volt a számára. - Miben segithetek Abel?
- Kibo....- pillantott el elhúzva a száját a srác, látszott rajta ,hogy nem nagyon van kedve ehhez de végül megerőltette magát.- Azt akarom ,hogy mára adj Rose-nak és nekem egy szabadnapot!
- Szabadnapot?- kérdezett vissza lepetten Reijoh, majd kedvesére tekintettt a válasz maitt. Hiszen tudta ,hogy most mindenkire szükség van, és nem engedhetik meg maguknak ,hogy egy, nemhogy két alak kiessen a szervezésből.
- Rendben van.- azzal Abel egy tányérral eltünt Rose szobájánál.
Reijoh kérdőn nézett kedvesére ,aki ,miútán a srác elment elmagyarázta a dolgokat.
- Majd megoljduk.
- De ez örültség!!
- Nem gondolod... hogy nyomos óka van már annak, ha személyesen Abel jön ide ?
Erre a szürke hajú, zöld szemű lány elgondolkodott ,majd bólintott. De, volt benne valami.
Ezalatt Melody sokat mesélt Hime-nek, meg vitte,hozta az ételt és jól el volt. Rendezgette a sorokat. Mesélt az időkről, míg ő nem volt velük, a gondolatokról és arról a hitről, hogy ő nem él. Ekkor a rózsaszín hajú lány elpillantott s a régi sérüléshez emelte kezét. Bár már nem fájt neki, a nyoma megmaradt, örökre. Azonban csak elmosolyodott Melody felé, örült annak ,hogy barátnője így megszokta ezt és azt az életett, s milyen boldog. Bár az utolsó mosolyából rájött, szíve még mindig olyan helyen foglalt, ahol nem találhat célt. Ekkor Pinky elvigyorodott s mint jó barátnő karolta át a másikat.
- Nem akarod ,hogy bemutassam neked az egyik kollegámat ?
Erre Melody elvörösödött kicsit s elvigyorodott lelökve barátnője kezét.
- Pinky!
Az egésznek Kyoto vetett véget, aki ellépve melletük hime haját kócolta össze s ezután ült vissza kedvese mellé. Naito elvigyorodott, majd ellopott a fehér hajú srác tányérjáról pár falatott amit jobban szeretett. Persze mikor az észrevette ráppillantott a barna hajú lányra ,de az akkor csak kedves pillantásokkal viszonozta azt. Igen, mindenki változott az elmúlt évek alatt. Sokat is.
- Megvan a mi mai feladatunk is.- kezdte végül Kyoto miútán lenyelte megmentett falatjait.
- És mi lenne az?
- Megkeressük Adam csatlósait.
- Végre valami.- nyújtózkodott a barna hajú lány ,majd hosszan tekintett előre.- azt mondtátok nem emberek.
- De úgy néznek ki...
- Ez nem sok könyités.
- Lehetséges, de ennyit tudunk biztosra.
- Naiiito! - dölt Hime a lány nyakába aki fuladozott  hirtelen ,majd zavartan tolta le magáról a másik kezeit, pont mint régen.
- Mit akarsz Hime?
- Így kell viselkedni? Ne mond azt ,hogy nem hiányoztam neked!
- Hiányoztál a fenének..- pillantott el zavartan a barna hajú lány, de a másik csak szorosabban bújt hozzá. A fehér hajú srác csak elmosolyodott melletük, végül eltekintett elgondolkodva. Kedvese csak mondta ezeket, de amúgy, pont ő volt az, aki tudta, mennyire szenvedett Naito az évek alatt. Hime nevetett egy kicsit, majd hirtelen azzal törte meg ezt a pillanatott ,hogy megszólalt a telefonja. Hirtelen kapta ki s vette fel. Rápillantottak.
- Igen ? Persze....- halkult el elfordulva ,majd bólintott, bár ezt a telefon másik végéről úgysem érthették. Miútán letette a telefont a többiekre pillantott.
- Mennem kell. Én még dolgozom.
- De Yuu...- pillantott rá Melody - nem arról volt szó ,hogy veszélyes lehet?
- Nekem az a munkám ,hogy megvédjem a városlakókat...mennem kell.- kezdet el öltözni a lány határozottan. Naito felé pillantott, majd Kyotora aki elgondolkodott.
- Velem jösz Yuuyake ?- fordult a nővér a húgához aki elmosolyodott s bólintott.
- Persze...megnézem ,hol dolgozik Hime.
- Pontosan!
- Yuu..- állt fel Kyoto megérintve a lány vállát komolyan.- vigyázz magadra.
- Tudom..tudom...
Azzal intett ,majd megfogva kishúga kezét elindult kifele. Naito felállt ,majd kedvese mellé lépett.
- Menjünk mi is.
- Rendben....
Reijoh felállt és elpakolt ,s úra ajtajához lépve bekopogott rajta. Az csak kipillantott morcosan.
- Mit akarsz ?
- A papnő most megy el.
Kieru a következő pillanatban kitárta az ajtót ,majd a lány után futott. Kibo csak elmosolyodott Kyoto felé, aki bólintott.
- Yuu! - kiáltott valaki az utcán ,mire mindkét rózsaszín hajú lány megfordult s lepetten tekintettek rá. A fekete hajú srác megtorpant ,majd komolyan nézett a nagyobb lányra.
- Veled megyek.
- Nem..Kieru ez a munkám. Elég ,ha Yuuyake-t viszem magammal.
- Veled megyek.- mondta a srác isméltelten ,ellentmondást nem tűrő hangon ,majd a lány mellett felszállt a saját motorjára. Hime elhúzta a száját de nem mondott semmit, felemelte a kishúgát, az ölébe ültette mialatt ő is felszállt a motorjára ,majd neki adta a bukósisakot s beindította.
- Menjünk.

- Shin....Shin...- ébresztgette testvérét a lány, aki lihegve nézett rá. Az arca tiszta vér volt, épp csak most tért magához. Letörölte kezével az arcát ,majd feltürte homlokánál a fehér tincseit. A lány csak nézte most őt. Már egy ideje itt voltak bezárva, s ha ki is mehettek, mindig csak egy elzárt területre. Most is, mint szinte mindennap, gyakoroltak, öltek. Öltek ,hogy megvédjék magukat. Shin lépkedett párat ,majd lehajolt egy alak felé aki már haldoklott s így fel-fel hörgött véresen párszor. Keze felemelkedett megremegve, s a srác ekkor lehajolt hozzá. Kezébe vette a fejet. Nin csak nézte, már nem szólt semmit, bár ő nem, de a srác nagyon megváltozott mióta itt voltak.S habár próbálta néha észhez téríteni, nem tudta mindig.
Shin most beleharapott a férfi nyakába, a vérét vette, majd hirtelen törte ki annak a nyakát s hosszan pillantott a lányra. Nin csak megrázta a fejét.
- Nem szeretem mikor ezt teszed.
- Mit akarsz tőlem ? Ezt kell tennünk! - tárta szét kezeit a srác, szája tiszta vér volt.
- Nem kell! Semmit nem kell, amit nem akarunk! - Kiáltott fel Nin.
- De kell! És én akarom. Akarok Adamért harcolni, akarom ,hogy Hina kiengedjen minket, és mindenki megkapja amit megérdemel!
- Én ezt nem akarom! Hát nem emlékszel Da....- kezdte de ekkor hirtelen elhallgatott, mire a másik rápillantott hidegen.
- Nekem csak te vagy Nin. Semmi és senki más.- jelentette ki s ekkor valaki belépet hozzájuk tapsolva. A lány kedves mosollyal nézett végig rajtuk, hosszú fekete haját meglengette a levegő mialatt ment s még mindig tapsolt. Csak akkor hagyta abba amikor megtorpant a közelükben s hosszan nézett végig rajtuk.
- Adam nagyúr nagyon örülni fog. Egyre jobb az eredményetek.- pillantott Shin-re végül Nin-re- de sajnos Nin, még mindig figyelmetlen vagy.
- Csak nem tetszik ez a dolog.
- Azt sajnálom....- pillantott a kezére Hina ,majd komolyan, ellentmondást nem türő tekintettel meredt a másik lányra.- Adam az egyetlen aki megszabadíthat minket ezektők az átkoktól! Ha nem vagy vele..nem segíthet!
- Csak ezért vagy vele ?- vigyorodott el a vámpírlány ,mire Hina felnevetett.
- Persze ,hogy nem. De nekem az egész életem Adam.- tette a derekára a kezeit, majd rájuk nézett.- Öltözzetek fel az adott ruhába. Hamarosan kezdünk.
Azzal úgyan úgy ahogyan jött el is ment. Nin még mindig csak nézte aztán Shinre pillantott aki elindult ,hogy átöltözzön.
- Shin...
- Ne mondj semmit. Igaza van.

- Mi a baj Kyoto ?- nézett Naito értetlenül a srácra mialatt az a tetőre ugrott s onnan tekintett le a szegény negyed egy részére. Hosszan tekintett szét, aztán előre bökött a fejévvel- Azt nézd Nai.
A barna hajú lány arra felé fordította  a fejét majd elkerekedtek a szemei. Egy tucat szörny pusztitott végig a város eme részén és senki nem jött. A rendörök már féltek, a katonák kevesek voltak, az emberek elrejtőztek vagy menekültek. Hirtelen tekintett vissza kedvesére.
- Mindjárt jönnek.. igaz ?
- Nem hiszem... most nem fognak jönni Nai.
- De miért ? Hogy-hogy ? Mit jelent ez Kyoto!?
- Adam felébredt Nai.- tekintett kedvesére a férfi ,majd megigazgatta a ruháját s előkapta fegyverét.- Induljunk, mielőtt nagyobb baj lenne. Hamarosan biztosan ide jön Abel és Rose is.
Azzal leugrott a tetőről. Naito még várt egy kicsit. Rég használta igazán az erejét, és utálta is, mert amikor megtette, mindig megvakult tőle egy kis időre. Végül sóhajtott egyet és követte a kedvesét.

- Rose! - lépett be az ajtón Abel s idegesen nézett a lányra aki az ablakban ült s csak ekkor pillantott hátra. Szemei szomorúan tekintettek vissza.
- Abel... nekem mennem kell.
- Rose! Állj meg! Mi a fenét művelsz?
- Csak egy kicsit...- pillantott előre a fekete hajú boszorka s a következő pillanatban már leugrott az ablakból. A fehér hajú srác gyorsan futott utána végül nekitámaszkodott a párkánynak s csak nézte ahogyan az szalad. Ajkaiba harapott idegessen.
- Tudom, hogy megígértem neked ...de így nagyon ....fárasztó.
Azzal ő is kiugrott az ablakon s mikor két lábbra ért gyorsítva rontott az útnak és a napnak, hogy megtalálja elveszett báránykáját. Mikor elérte már egy ház tetőről figyelte ahogyan az behatolt egy elégé védett épületbe, egy irodákkal teli bázisra. Abel azt is tudta ,hogy mi ez a hely, hiszen hallota ahogyan Pinky mesélt erről. Ő dolgozott itt. Tudta a srácoktól ,hogy több áll ez mögött ,mint látszik s a katonákat nézve ,nem ok nélkül féltette a kis boszit. Csak azt nem tudta ,hogy az még mit akarhat. Leugrott a tetőről ,majd óvatosan surrant be s szinte láthatatlanul ment tovább kicselezve az őrőket és mindenki mást. Követte Rose nyomait, amiket szinte csak ő látott, egészen egy ajtóig ,mely már az épületbe vezetett. Miután ide belépet minden fényes lett, egy fehér folyosón találta magát. Rühelte az ilyen helyeket, túl tiszták. Meg lehetett őrülni tőlük. Ahogyan haladt tovább ,úgyan úgy kerülgetve mindent lassan elért pár emelethez, aztán ismét lépcsőkhöz és végre a nyom végére akadt. Ekkor észrevette a boszorkányt. Kilépet s zsebre dugott kézzel nézett rá.
- Úgye tudod ,hogy ez veszélyes. Otthon a térdemre fektetlen és elpicsázlak.
- Abel!? - pillantott rá Rose lepetten ,majd elmosolyodott vissza fordulva. Már megszokta ezeket a megnyilvánulásokat.- Itt vannak.
- Kik ?
- Azok a vámpírok....
- Rose.. menjünk innen. Ez hülyeség.
- Igazatok van...- fénylet meg vörösen a fekete ruhába öltöztetett fiú aki fehéres tincseivel olyan ismerősnek tűnt. Mögötte lépkedett a lány aki elvonta a fejét.- Itt vagyunk, és ti hamarosan nem lesztek.
Rontott hirtelen a boszorkánynak, ám Abel gyorsabb volt és hirtelen ugrott Rose elé, így ő sérült meg. Idegessen nézett a két fiú farkas szemmet. Ekkor Nin szemei is vörösleni kezdtek s hosszan tekintett Rose-ra aki először megijedt ,majd magához térvén felkészült a harcra.
- Azért jöttem ,hogy segítsek.
- Nekünk nem kell segítség Rose.- nevetett Nin- Mi Adam harcosai, segítünk magunkon!

Yuu feszülten lépkedett, húga kezét fogva s néha, sőt inkább gyakrabban pillantott hátra a válla fölött a fiúra aki végig követte. Nagyon zavarta ez a dolog, de nem akart gondot okozni belőle, sőt, a munka helyén nem akarta elárulni a dolgokat. Mikor már bent voltak észrevette ahogyan Runa lépked felé. Elmosolyodott. A szőke nő intett ,majd beszélni kezdett vele kicsit, végül a kislányra pillantott.
- Jaj de édes... ki vagy te?
- Ő a húgom .Runa. Hogy van Goku és Crystal?
- Napról napra jobban.- bólintott a nő.
- Ennek örülök.
- Jaj de aranyos...nem is tudtam hogy van húgod. - nézte a gyermeket aki csak elnevette magát kedvesen. Ezután hirtelen kapta fel a fejét a szőke nő.- Jaj Hime... Rosso keres téged. Fontos lehet.
- Máris megyek..- indult meg a lány de aztán meg is torpant.- Runa... vigyáznál addig Yuuyake-ra? Nem baj Yake ?
- Nem.- rázta a fejét a kislány- várlak vissza.
- Rendben.- bólintott Runa s erre elmosolyodott Hime is mialatt sietetve lépteit ment tovább. Kieru a nyomában maradt s a szőke nő gyanakvóan mérte fel a srácot. - Tudod Yake.. az én társam is körübelül annyi idős mint te. Az ő neve Luna.- mosollyal indult el vele.- Biztos örülni fog neked és sokat játszotok.
- Yuu.- szólalt meg Kieru vagy tíz perc gyaloglás után de ekkor a lány is megtorpant s hirtelen pillantott rá.
- Várj meg itt Kieru. Ne kelts feltűnést és ne gyere be. Elkaphatnak és nem akarok gondot. A nagyfőnők tud rólad.
- Tudom Yuu... figyelj..- pillantott rá kérően a srác de a lány csak kedvesen elmosolyodott.
- Css...- csendesítette el - mindjárt jövök.
Azzal bement a terembe s a fekete hajú srác kint maradt. Komoran, de figyelmesen tekintett szét s kerülte el a kamerákat mialatt várakozott. Próbálta elrejteni az arcát, hogy senki ne láthassa.
~ Ebből nem fog kisülni jó dolog.... Adam bárhol ott lehet...és..amúgy sem szeretem ha azzal az alakkal vagy.~
Aztán valami másra lett figyelmes. Egy fekete hajú lányra aki széles mosollyal közeledett s nézte őt. Kieru fegyvere felé nyúlt, tudta ,hogy ő nem átlagos. S úgy tűnik ezt Hina is tudta, mert ahogyan közeledett egyik kezét előre engedte s halkan mormolt valamit.
Hime ezalatt bement a társához s mialatt hozzá lépett az asztalhoz elmosolyodott.
- Rosso.. itt vagyok. Mi az a fontos dolog?
A vörös hajú férfi hirtelen megfordult a székkel, majd felállt belőle s hátrébb tolta a fekete bőr ülőkét. Elmosolyodott hosszan a lányon, ami azt zavarba ejtette. Ritkán látta társa mosolyát, de ez más volt.
- Már vártalak Hime... vagy hívjalak úgy, hogy Eva papnője?
Érintette meg a lány arcát ,mire annak a szemei megrebbentek s ekkor határozott mozdulattal lökte el a srácot s komoran tekintett rá. Az csak elmosolyodott, majd megraggadta a lány karját s magához vonva, ajkával próbálta érni a másikét.
- Rosso! - rúgta meg a srácot ,mire az megrogyott . - Mi a franc ütött beléd ?- kiáltott rá ám ekkor robbant valami kintről s a lány ijedten tekintett fel.- Kieru.....
A parányi figyelmetlenséget kihasználva a férfi leterítette a földre a lányt s lefogta. Hosszan nézett rá.
- Velem maradsz Eva papnője.
- Miért csinálod ezt? Miért jó ez neked ? Mit akarsz tőlem Rosso ?
- Hát nem ismered fel kedvesed Eva ?- kérdezte nyugodtan a férfi s lassan s gyengéden közeledett a lány felé akinek szemei megrebbentek s színt váltottak. Az is halkan suttogta ki a nevet, döbbenten.
- Adam...