A srác erre csak elmosolyodott vagy a fejével jelezte mit gondol a dologról.
~A neve Real... de én érzem... hogy ő Light.

Arashi kinyitotta az ajtót, Rewrite hatalmas mosollyal futott elé, valamivel a kezében.
- Hé, nyugi. Mi történt?
- Unatkoztam, ezért elmentem egy válogatásra a DJ-zéssel, és nyertem! Japán egyik legnagyobb bulijának leszek a DJ-je! –hadarta vigyorogva, Arashi döbbenetében egyből lehuppant a földre.
- Na ne! –vigyorgott ő is.
- De igen, és kapok ingyen jegyeket, ha ki tudok harcolni sokat, vagy legalább kedvezményeseket, akkor jöhet az egész banda! –hadonászott Arashi arca előt a kezében lévő papírral, az idősebb azonnal kikapta a kezéből, olvasni kezdte, vigyora egyre nőtt, és amikor befejezte felállt és belecsapott Rewrite kezébe.
- A Trash Metal-os megy DJ-zni! –kapott észbe hírtelen, majd ők ketten úgy nevettek, hogy muszály volt inniuk egy pohár vizet, hátha enyhülni fog. Vagy kettőt.

Fél hónap telt el. Raven egyre jobban kezdte megkedvelni jelenlegi helyzetét újdonsült barátnője mellett. Nem tagadta magában ugyan, hogy még mindig vonzódik Real-hoz, de ideje volt már hallgatni Haji barátjára... Real-nak, ha nem is beszélnek róla, de van valakije, akit szeret. Nem érezné magát többet embernek, ha arra kérné, mondjon le róla miatta. Ha erre gondolt, utána mindig végigmérte Chishi-t. Chishi szerelmes volt, ezt bárki megmondhatta volna, és nagyon odaadóan viselkedett a fiúval. Igazán szép lánynak találta, és kedvelte is, reménykedett abban, hogy egy nap úgy kel fel, hogy viszont szerelmes. Egymás mellett sétáltak, a lány mosolyogva, bár elpirulva karolt hírtelen belé, mögöttük Haji és Cheza sétált kézen fogva.
[ A három másik már szinte az ajtóra kenődve hallgatózott, amikor hírtelen undorral az arcukon távolodtak el. A szobából ugyanis Raven és Chishi kélytől édes hangja szűrődött már csak ki.
- Hát erre nem voltam kíváncsi. –dünnyögte Real, a többiek bólintottak.
- Mire? –szólalt meg valaki mögöttük, ők sikítva fordultak oda, majd elkezdték egymást lepisszegni. Haji elképedve figyelte őket, a kis Cheza pedig hol rájuk, hol a kedvesére pislogott.
- Raven és Chishi. –világosította fel kokoa, halkan.
- Miért vagyunk halkan? –váltott ő is csendesre.
- Raven és Chishi. –ismételte Kokoa. Ám úgy látszik még sem sikerült a felvilágosítás. Haji Aysiro-ra nézett, aki a szoba felé biccentett. Haji vállat vont, kapott még egy biccentést, de ezután is csak vállat vont. Real egyik kezének mutató és hüvelykujját összetéve karikát formált, és másik mutatóujját kinyújtva átdugta rajta. A srác most is csak vállat vont, ezért folyamatosan csinálta, mire az majdnem elkiáltotta magát, egy pillanat alatt vérvörösen harapott a szájába.
- Te is jókor tudsz beállítani, még egy valakivel, akit le kell fektetni! Most nincs hely! –suttogta Real.
- Honnan tudhattam volna?! –suttogott vissza.
- Mi lesz? –tátogta Kokoa, megfogva Real kezét
- Hát mi hárman bemegyünk az ágyba. Ők meg mennek a nappaliba. A lány majd alszik a fotelbe, te meg ahol akarsz. –suttogott előbb Kokoa, majd Haji felé, bólintottak.

- Bocs ha zavarok. –szólt Aysiro a két lánynak.
- Hát, most nem tudunk mit csinálni. Raven és Chishi el vannak magukkal... vagy egymással. És Haji is itt van a barátnőjével. Jó leszel te ma itt. –nyugtatta meg Real.
- Igaz is, nem kellene bemutatkozni neki? –kapott észbe a kis vörös.
- Hagyjuk holnapra. Kijösz velem átöltözni? –kérte Real.
Ahogy kinyitották az ajtót, Haji és a lány rájuk néztek.
- Baj van? –kérdezett a fiú.
- Elfordulnál átöltözöm.
A srác ismét piros lett, elkapta a fejét.
- Megvagyok. Jut eszembe Kokoa... –húzta magáho, és a fülébe suttogott- te láttad már Aysiro felsőtestét? Tiszta izom!
- Tudom mire gondolsz.. szinte hívogatt hogy odabújj. –és ezzel kacarászni kezdett, Haji zavartan nézte őket, a lány pedig megint csak pislogott. Ők nem törődve velük bementek, bemásztak az ágyba, a srác az ágy végén ült.
- Gyere ide te is. –mosolyogtak rá. Ő nem értette, de közéjük feküdt, ugyanis Real kihúzódott az egyik, Kokoa a másik szélre. Mikor lehunyta a szemeit a két lány hírtelen bújt hozzá, karjait a hátukra vonva, lehajtották a fejüket a mellkasára. Kinyitották a szemüket, és alig bírták ki, hogy el ne kuncogják maguk, ahogy egymásra vigyorogtak. ]

Ennek már egy jó ideje megvolt, és azóta Cheza beilleszkedett. De Real-nak ez fel sem tűnt. Megvan az utolsó tag is. Lehet hazamenni!
- Szép is a szerelem. –dugta ki Real a nyelvét, a másik kettő erre kucgoni kezdett. Ők elöl mentek, és örültek, hogy legalább nem kell a másik néggyel foglalkozni. Bizony-bizony, akármennyire is megkedvelték egymást, azért ennyi ideig úgymond összezárva lenni nem egyszerű. Real-nak már mondhatni lehet benne tapasztalata, ám nem sok, ugyanis ők sokan lettek, mikor Reila-ként élt. Elgondlkodott azon, mennyire nem akart senkit maga köré.
- Most meg már négy csoportom is van.
- Szóltál? –nézett rá a másik kettő.
- Hm? Ja, nem, csak hangosan gondolkodtam.
- Min?
- Hát... sok mindenen. Például, hogy vajon mikor érünk már haza.
- Már nem sokára ott leszünk az útnál. –nyugtatta a fiú.
- Még jó, hogy te emlékszel az útra. Én igazából nem figyeltem, csak mentem. –ismerte el Real, Kokoa hevesen bólogatott.
- Egyébként, mi lesz, ha célba érünk? –kérdezett most Kokoa.
- Hát, gondolom mindenki megy a saját dolgára. –válaszolt Aysiro, és összenézett Real-al.
Reccsenést hallottak, majd alattuk a föld beszakadt. Mndenki a fájó testrészét dörzsölgette, Haji felállt.
- Csapda? –ugyanis oldalt a falat apró, éles kövek borították.
Odament megnézni, majd a többiek felé fordult: - Nem tudnánk felmászni, csak újra leesnénk és még jobban összetörjük magunk.
- Akkor mit tegyünk. –ijedt meg Cheza, Kokoa-val átfogták egymást.
- Blair-Ishiko! – hallotta meg a lány a nevét fentről. Felnézett, és boldogan kiáltotta el magát: - Tay, Tei, Seimei! Ti mit kerestek itt?
- Téged keresünk! –válaszoltak egyszerre.
- Kitartás Blair-Ishiko! Kiszedünk onnan! –bólintott Tay.
A lány felugrott, a falnak dőlve próbálta nem elsírni magát.
A többiek is felállva néztek fel.
- Tay, hogy vannak a többiek?
- Nagyon is jól, csak várnak téged haza! –mosolygott szélesen rá. A többiek összenéztek, hiszen számukra csak két lélek volt ott, és egyik sem beszélt.
- Hogy hozzuk ki onnann őket? –tanakodott Seimei.
- Blair-Ishiko! Kitartás, elmegyünk és szerzünk valamit, amivel ki tudnánk szabadítani! –szólt le most is Tay.
- Kérlek nagyon siessetek, jó? –egyszerre bólintottak, és futásnak eredtek. Real fáradtan ült le, a többiek követték a példáját.
- Real... kik voltak ők?
- Közös ismerősök. –válaszolta helyette Aysiro.
- Várj... várj csak... két lélek hozott titeket össze... ők voltak, igaz? Kicsit elegem van már a közös kis titkaitokból! Elvileg egy csapat vagyunk! –hangzott Raven-től.
- Igaza van. –suttogta Chishi.
- Mindent el fognak mondani, ha eljön az ideje. Vagy olyannak ismertétek meg őket, akikben nem lehet bízni?
- Nem erről van szó, Haji. Csak túl sok a kérdőjel. –válaszolt Raven.
- A legjobb családban is előfordul az ilyesmi. Nem vagyunk kicsit olyanok, mint egy család? –nézett szét közöttük Cheza.
- Ezt kifejtenéd? –kérte kedvese.
- Hát... szóval... nekem... nekem nincs családom. Volt, a szüleim halála után a nagyszüleim neveltek... de később ők is elmentek. Nagyon szerettem őket... utának Haji lett fontos nekem, és most már ti is. Olyanok vagytok nekem, mint egy család. –mosolyogta el a végét, Haji mellé ült, megfogta a kezét.
- Hát, család ügyben én se vagyok a toppon. Van két unokatestvérem, de egyikkel sem állok olyan közel.
- Ebben stimmelünk, Raven. –bólintott Aysiro, mire mindenki döbbenten emelte rá a tekintetét, ám ő nem kezdett mesébe.
- Az én szüleim elválltak, anya összejött egy férfival, akinek van egy fia. Így kaptam egy egész jó kis családot, bár sokat veszekszünk, mindenki mindenkivel. –mondta, miközben leült Raven mellé, a vállára hajtotta a fejét, a fiú pedig a sajátját a lányéra.
- Ti még rendesen jól jártatok, nekem három bátyám is van. –nevette el magát Haji. – Neked van családod, Real? Nem azokra gondolok akikkel eddig mozogtál, hanem igazira, érted, hogy gondolom?
- Van. –nem is folytatta. A többiek látták az arcán, hogy nem is akarja.
- De jelenleg tényleg olyanok vagyunk, mint egy család. – segítette ki Cheza. - Vajon a későbbiekben is leszünk ilyen jó kapcsolatba?
- Szerintem még jobba is. Hiszen az olyan emlékek, mint például a csapdába esés, nem vesznek csak úgy el. –adta a választ Chishi, ezen pedig páran nevettek.   
- Tökmindegy. Úgy is szét fogunk szakadni, ha Real hazamegy. –vonta meg a vállát az, aki egészen eddig csak hallgatott. Mindenki ráemelte a tekintetét, ezért zavarába felpattant: - Nem kellene meséznünk. Kiveséztük mi már ezt! Real hazamegy, Aysiro az unokatestvéreinél próbálkozik, Haji majd viszi Cheza-t, és Raven is Chishi-t! Kit érdekel?! Hát engem nem! Ez is csak egy újabb példa arra, milyen rossz az élet! Nehezen kapcsolódni próálsz valakikhez, foggal körömmel ragaszkodsz hozzájuk, és amikor már úgy érzed, hogy... –hadarta, és itt ellhalgatott, lehajtotta a fejét.
- Hogyan? Hogyan érzed? –kérte a folytatást lágyan Real.
Most halkan, földre nézve, szakadozva kapta meg: - Amikor már úgy érzed... hogy megtaláltad a helyed közöttük... és már nem kell egyedül lenned többé... ők elhagynak. –ült le a végén. A többiek döbbenten meredtek rá, és nem jött ki hang a torkukon. Egyikük sem gondolta volna, hogy Kokoa-nak ilyen élete lehet, hiszen szinte mindig mosolyog, mindig optimista. Mindegyiküknek ugyanaz a gondolat járt a fejében: Talán... talán tényleg az lett... velük az lett.
- Megjöttünk! –hallottak boldog kiáltásokat, felnéztek. Egy kötelet dobtak le nekik.
- Honnan van? –kiáltott fel Real.
- Egy másik csapdáról. Egy fára volt felakasztva, és hurok volt a végén. –mondta Tay.
- Ügyesek vagytok! –kiáltott boldogan, megfogta, és mászni kezdett, ők hárman tartották a kötelet. A többiek el sem tudták képzelni, miért nem válaszol a két lány.
- Egyenként gyertek, a legkisebb jön először, utoljára a legmagasabb. –vezényelt.
- Real, jól vagytok? Mert mintha nem igazán értem a kialakuló kommunikációt köztetek. –aggodalmaskodott Raven.
- Semmi baj, ha felértek elmagyarázom!

Tay, miután lejátszódott egy hasonló jelenet, mint amilyen közte és a többi Kiválasztott között volt, rángatni kezdte Real pólóját, ezért a lány lehajolt hozzá, mire a fiú homlokon csókolta.
A lány hírtelen merevedett meg. Ugyanazt érezte, amit eddig már kétszer, szeme kissé kifakult.
- Real? –ragadta meg hírtelen Kokoa a karját.
- Itt az idő! –nézett rájuk, ők zavartan egymásra mind, kivéve Raven-t, aki bólintott.
- Menj. –szólt, Real eltátotta a száját, így a fiú folytatta: - Menj, ha úgy érzed menned kell. Nem kötelezhetünk maradásra, ha nem akarsz. –mondta őszinte mosollyal. A lány visszamosolygott rá, és már futásnak eredt volna, amikor Kokoa hírtelen felsírt. Visszafordult, szétnézett közöttük. Mind a földet nézték. A földet, mely a lányok talpa alatt cseppekben nedvesedett. Úgy érezte be kell magát biztosítania, így visszarohant, megragadta Kokoa vállait.
- Vissza fogok jönni értetek! Rendben? Vissza fogok jönni! –majd Aysiro-nak folytatta: - Vidd őket Ayumi-hoz. Szólj neki, hogy szóljon neki, hogy ott fogom várni!
- Oké!
- Most nagyon figyelj rám Kokoa! Neked és Raven-nek innentől különösen is erősnek kel lennetek. Raven eddig is kiváló vezető volt, de kell mellé valaki, aki helyre tudja állítani, ha baj van, és ezt a szerepet innentől neked kell betöltened!
- Nekem? De Real, én... –ám Raven közbe vágott.
- Real, menned kell, ha tényleg így akarod! A szemeid egyre fakóbbak!
A lány bólintott, sietősen átölelte Kokoa-t, majd futásnak eredt.
- Gyerünk! Siessünk! –indult volna meg Aysiro, amikor Cheza elkapta a karját.
- Hova vinnél minket? A kiválasztottakhoz? Mire fel? Nem is tudják kik vagyunk, és mi van, ha nem is fognak nekünk hinni, vagy ha rossz emberek? Egyáltalán elhiszed, hogy Real vissza fog jönni értünk?
Haji a vállainál fogva maga felé fordította: - Cheza! Nézz rám! Megesküszöm, hogy semmi baj nem lesz! Hiszel nekem?
- Én...
- Hiszel nekem?
- De Haji...
- Igen vagy nem? –kiáltott rá.
- Igen! –ejtette egyből megriadva, hiszen ez nem volt megszokott a sráctól, mire az karon ragadta, bólintott Aysiro-nak, hogy mehet, majd vele futott egész végig.
- Mutatjuk merre kell menni! –szólt a három szellem egyszerre. Amikor már látták az autópályát a két szellemlánykát Tay visszahúzta a kezüknél, míg a Secuutus-ok tovább haladtak.
- Most nem mehetünk.
- Miért? Az én barátaim is! –háborodott fel Tei.
- Ez most nem ilyen egyszerű, Tei. Ez most egyedül a kiválasztottakra tartozik. –nézett fel az égre.