- Hogy hívnak?
- Chishi. –ejtette hosszú percek múlva.
- Chishi. Tudod miért van az a kis jel ott a mellkasodon?

- Elültem a seggem. –állt fel Rewrite, és meg is dörzsölte említett testrészét. Arashi és Dereck az asztalon ült, cigaretta lógott a szájukból, kártyáztak.
- Nyugtalan vagy? –szólt Dereck Rewrite-nak, de fel sem nézett lapjaiból.
- Nem tudom. Lehet. Mármint, van egy olyan érzésem, hogy lassan végzünk. –ásította.
- Végzünk? –szólaltak meg egyszerre.
-  Á, ne is törődjetek velem. Csak nyűgös vagyok.
- Mi is várjuk már a végét, szóval remélem jó a megérzésed. –bólintott Arashi.
- De konkrétan mit értetek ez alatt? –szólt a legfiatalabb.
- Újonc. –nevette ki Arashi.
- Na! –duzzogott.
- Megérezzük, ha a közeljövőben lesz valami. Titeket is megéreztünk Ayumi-val, még anno, amerikába.
- Jé tényleg, igaz is! Nem is meséltél! Milyen volt amerika? –ocsúdott fel Arashi.

- Sajnálom, Real-chama.
- Ugyan, semmi baj, de hívj csak Real-nak. –mosolygott a lány vissza Chishi-re, ahogy kicsavarta a hajából a vizet. – Még jól is esett.
- Veled meg mi történt? –jött vissza Aysiro a többiekkel, egy bottal, amelyre halak voltak felszúrva.
- Inni akartam, és megijedtem egy kígyótól... véletlenül leöntöttem Real-cha... Real-t. –nézett a végén bájos mosollyal Real-ra.
- Ne pazaroljátok a vizet. –szólt oda Raven.
- Zsugori. –vágta csípőre Real a kezét.
- Megvan a kígyó? –lépett Haji Real mellé, aki a leveleken lévő kimúlt kígyóra mutatott.
- Akkor ma több lesz a vacsora. –örült meg Kokoa.
- Ki-kígyó vacsorára? –tördelte Chishi.
- Itt azt eszed ami van. Egyébként meglepően jó az íze. –bólintott Real, Chishi pedig egyből elsápadt.
- Holnap megpróbálunk nyulat fogni. –említette meg Raven, mire a lányok kegyetlen szemekkel néztek a fiúkra.
Már elfogyott a vacsora, és csak Real ült a pattogó tűznél.
- Te még nem alszol? –ült le mellé valaki.
- Még nem, Haji. Nem tudok. Idegesítő, hogy éjszakára mindig behúzódunk az erdőbe.
- Próbáld pozitívra fogni, már nem sokáig.
Real egy ideig csak nézte a fiút, majd kibökte, ami már oly régóta érdekelte: - Haji... miért segítesz nekem olyan sokat?

 [- Nem... ez így nem jó. - nézte a papírokat a férfi ,a szemüvegét tologatva ,hátha csak a fáradtsága játszik vele. Végül feladta ezt ,s levéve az okulárét, lehunyta szemeit az ujjaival
kezdte azt a részt masszirozni. Sok ideje dolgozik, nagyon is sok ideje ,s mégis ,semmire nem jutott még. A legendák...a históriák ,úgy tűnik mind hasztalanok voltak. A jelentések, amiket
eddig kapott ..azokat sem tudta még bizonyítani. Ekkor kopogtak az ódon ajtón, mire felpillantott. Elmosolyodott parányit a vendég láttán.
- Áááh... Mr. Moon. Már sokat hallottam önről. Minek köszönhetem a látogatását?
- Hallotam professzor úr ,hogy mivel foglalkozik, gondoltam meglátogatom.- csendült fel egy brit komoly, mégis parányit rideg válasza, megdöbbentő kedves mosollyal az arcán.
- Hiába, hallotam mi a szakterűlete. De sajnos nem tudok újat mutatni. - emelte szét kezeit.- Én sem találok semmit. Ez aggaszt.
- Úgy érti.... túl nagy a csend.
- Pontosan. A körübelül elmúlt egy évben, nem találtunk semmi furcsaságot. Pedig előtte.... mind a városban ,mind egy réten nagy frekvenciákban találtam nyomokat.
- Értem. Semmit ? Úram, tudja ,hogy bennem bizhat.
- Tudom...- tekintett el az idősebb férfi ,majd félre pillantott. Ujjai idegesen doboltak az asztalon ,majd mégis vissza pillantott fiatal társára és komolyan pillantott rá. - Talán mégis lenne valami. Eljönne velem ?- állt fel az asztaltól ,majd egy másik ajtón távozott. A vörös hajú férfi is felállt s követte minden szó nélkül. Elmentek pár folyosón mikor végre megált az idősebb tudós s előre mutatott az üvegre. Az üvevgg tuloldalán egy lány volt fehér ruhában, ijedten gubbasztott az egyik sarokban. Ahogyan a fiatalabb odaért a szeme megrándult meglepedten.
- Ki ő ?
- A neve Miyawa Cheza, bár nem tudom megmagyarázni miért, de nemrég bukkant fel, mikor minden furcsaság abba maradt. Különösen viselkedik a lány, bár úgy tesz mintha nem tudna semmiről.
- Talán nem is tud.
- Elég kevesen hisznek a legendában. - erre a vörös is elmosolyodott .
- Így igaz. Hiszen Light, csak egy csacska történet... nemde?
Pár nap telt el . Az épület, a könyvtár ahová eddig a professzor járt és az iródája tűzben égett. A tűzoltók hevesen próbálták eloltani a még veszélyesebb tűzet, majd sietetve rohantak be az épületbe. Aztán mikor sikerült előltani a tűzet a fejüket rázva jöttek ki. Nem maradt egy túlélő sem. Miután minden lecsendesedett, valaki lépdelt a lezárt hamu és romok között. Azért az épület nagy része még megmaradt, de sok minden elpusztult. A férfi tekintete körbe járt ,majd sóhajtott feszülten.
- Minden bizonyítékot elpusztitott öngamával együtt. Milyen szörnyű....
Ekkor halk sírásra lett figyelmes, s elkezdett arra menni. Mikor elért az üveges részhez, halványan elmosolyodott. Hát ő túlélte... és senki nem találta meg. Nah igen... a professzor egyetlen érdeme most ez. Begépelte a kombinációt a zárba ,majd bement. A fehér szobában a lányka hirtelen ijedten pillantott fel a jövevényre. Jól megnézte. A hosszukás alkatátt, az érdekes haját, fehéres bőrét, és amúgy is kirivó európai kínézetétt.
- Szia Cheza, a nevem Tsukino Haji... érted jöttem. - mosolygott kedvesen s nyújtotta a kezét. A lány csak nézte, megcsillantak a szemei, majd világos kezét nyújtotta s berakta a biztonságot adó, nagyobb és meleg kézbe. ]

- Vetítesz? –húzta el a száját a lány, mire a fiú felnevetett.
- Azt hittem egy ilyesfajta magyarázat jobban megfog egy lányt.
- Haji!
- Jó, tudom, tudom... –sóhajtott.
- Nem szeretnéd elmondani?
- De, csak... –itt elakadt.
- Csak?
- Valahogy... mintha nehéz lenne. –mosolygott rá.

[ - Miért olvasol japán históriákat ?- nevetett a vörös ,hullámokban omló hajú nő ahogyan a körübelül 16 éves fiára pillantott. Az csak behajtotta a könyvet ,majd szélesen elmosolyodott.
 - Tudod mit mesélt a nagypapa régen. Azt mondta a születésemnél, hogy fontos dolgom van. Hogy segítenem kell egyszer a fényt,ha eljön az idő.
- Jaj Ryan, az csak egy mese. A nagyapád szeretett meséket mondani. Tudod jól.- nevetett ismételten a nő ,majd megigazgatta a szoknyáját s homlokon csókolta legkisebb fiát.- Hamarosan vacsora, készülödj majd. - mondta majd kiballagot a szobából.
A fiú csak ismételten bele olvasott a könyvbe. Bár csak 16 éves volt, már kijárta az egyetemet, különleges eszével és ritka érzékével a tudományok felé. Azonban ez valahogyan mindig is foglalkoztatta. Már sok históriát és mitoszt elolvasott, mikor rájött ,hogy a fény talán az angol LIGHT-ot jelőli. Így eldöntötte ,beteljesíti a sorsát.  Vagy egy óra telt még el ,mikor hangos kiabálásokra lett figyelmes.  Kisétált majd a konyhába pillantott ,ahol látta, hogy apja meg anyja hangos vitába keveredtek.
- Hé elég volt! - szólt közbe a fiú ,mire az apja pofon vágta a nejét. Ryan éppen neki akart rontani a férfinak ,mikor 3 bátyja lefogta. A férfi a gyerekre pillantott, akinek szemeiben égett a düh, majd elvonta a fejét s a földön könyöklő nejére pillantott.
- Reggelre tünjőn el...
- De ő még csak egy gyerek! - kiáltott a nő ám erre ismételten kapott egyet.
- Ő nem az én fiam! Ezért nem is akarom itt látni. - jelentette ki a férfi majd elment. A három fiú ekkor eresztették el a legkisebbet ,majd apjukkal mentek. Ryan szitkozódva s aggodalmasan futott anyjához.
- Miről beszélt ?
- Sajnálom Ryan...de igaza van ,nem az ő fia vagy.
Ryan ekkor megértette a dolgokat ,majd elmosolyodott parányit s megsimogatta az anyja arcát.
- Nem lesz semmi baj. Nem tudtalak megvédeni, de miattam többet nem üthet meg.
- Ryan...]
- Miért pont Tsukino Haji ?
- Mikor eljöttem hazulról, apámat még megajándékoztam pár olyan dologgal ,hogy emlékezzen rám. - mosolyodott el kicsit - Ezért lettem Haji. A Tsukino ,meg a nevemből jött.- nevette el magát s Real szomorúan pillantott rá. Nem értette még mindig, de tudta nem fog többet tudni erről, lassan nekidőlt.
- Vissza megyünk a házba. –szólalt meg hosszú percek után.
- Mi? –lepődött meg, kicsit ez is szokatlan volt tőle.
- Egy hónap.
- Nem egészen értelek.
- Egy hónapot kapsz. Ha egy hónap múlva nem vagy ott... hazamegyek! És akkor mindenki mehet ahova akar!
- Real...

Hideg volt az éjjel. Haji már órák óta sétált, véletlenül beleütötte a lábát egy kőbe, tőle nem megszokottan káromkodott egy sort, majd hálát adott az égnek a felé közelítő kamion miatt.