A madárka lassan széttárta szárnyait a lány kezeiben, majd tovalibbent. Ő hosszasan, őszinte mosollyal nézett utána.

Tei, ahogy Ayumi-ékhoz haladt, csak remélni merte, hogy a lányt is otthon találja. Azt tudta, hogy Ayko otthon lesz, de Ayumi mostanság alig volt otthon, mindig valaki társaságában volt, pedig rá is szüksége lenne.
Csöngetett, dobogó szívvel. Hallotta, hogy nyílik a zár. Ayko állt előtte.
- Nahát, de rég láttalak! –örült meg a lánynak.
- Szia! –köszönt vissza. – Ayumi?
- Gyere be. –bólintott. Ayumi éppen vacsit készített.
- Nézd csak, ki van itt! –szólt neki unokatestvére.
A lány megfordult, vidáman ugrott Tei nyakába.
- A segítségeteket kérném. –kezdett bele egyből, hisz sürgette a Real-nak tett ígérete.
- Mondjad. –mosolygott rá.
- Az unokatestvéreteket keresem.
- A minket? –ugrott el hírtelen.
- Az unokatestvéreteket. Tudjátok... Aysiro-t.
Ayumi visszament reggelit vacsorát, Ayko pedig leült. Úgy érezte, ha még egy percig állva marad elájul.
- Miért keresed?
- Nem... nem mondhatom meg. –harapott a szájába. A két másik egymásra nézett,ezért folytatta. – Kérlek, bízzatok bennem! Meg kell találnom! Közelebb tud hozni Light-hoz!
- Ő nem olyan mint mi. –vont vállat a fiú.
- Ki tudja... kérlek, had ne kelljen magyarázkodnom! Nem hiszem, hogy meglepne titeket, hogy ő is különleges, hiszen ti is azok vagytok!
- Nem olyan! –ismételte keményen Ayumi, Tei kicsit összerázkódott.
- Nézd Tei... rég nem beszéltünk vele.
- De... dehát az unokatestvéretek.
- Nekem nem az! –hallatszott ismét Ayumi-tól, Tei rákapta a tekintetét.
- De... nekem muszály vele beszélnem!
- Miért? –kérdezte a fiú.
- Esküszöm, annyira elmondanám... de jelen helyzetben csak annyit mondhatok, hogy közelebb visz Light-hoz.
Ayumi otthagyta a vacsora készítését, felvett egy pulcsit, és kiment.
Ayko nagyot sóhajtott.
- Sajnálom. –suttogta Tei.
- Semmiség. Ayumi egyszerűen... szóval... megszakadt a kapcsolatuk. Ayumi szemében ő már nem létezik. De az enyémben igen.
Tei felkapta a fejét: - Te...
- Igen. Én tudom hol lakik. Gyere. Ha tényleg közelebb visz Light-hoz... akkor keressük meg.

Ayumi maga sem tudta, miért pont ide jön, miért nem a barátjához, vagy valamelyik sukeban-hoz, vagy esetleg Yukari-hoz, aki mindig megértő, és mindig meg tud vígasztalni mindenkit.
Benyitott, becsukta maga mögött az ajtót, és leült az asztalhoz a fiúval szembe, aki éppen festett, a keze is festékes volt.
- Neked is szia. –dünnyögte, de fel sem nézett a munkájából, a laptopról halk zene szólt.
- Nem tudtam, hogy szereted Melody-t.
- Blair-Ishiko Miyavi-t szereti, én meg Melody-t. –vont vállat. – Mit keresel itt?
- Tei átjött, hogy az unokatestvéremről kérdezzen.
- Tudtommal otthon van.
- Nem Ayko-ról. Aysiro-ról.
- Nem azt mesélted nekem, amikor külföldön utazgattunk, hogy Aysiro unokatestvéred kiskorában úgy döntött nem szökik meg az árvaházból veletek, és ezért te mélységesen csalódtál benne?
- De igen... Ayko-val egy darabig együtt voltunk, de ahogy nőttünk ő is mást akart és én is, de azért felkerestük egymást néha.
- Azért nem láttam soha biztos. –sandított rá, majd vissza a készülő képhez.
- Hogy? Előbb kiválasztott lett belőlem, aztán külföldön voltam, mennyi időm volt szerinted rá?! Egyébként is, most már ő is közénk való!
- Én kérek elnézést.
- Én meg piát!
Rewrite felállt, megtörölte az asztalon lévő rongyba a kezét, és kinyitotta a hűtőt. Kivett egy üveg sake-t, a lány elé rakta, és folytatta munkáját.
- Te hagyod, hogy igyak? Ahelyett, hogy lebeszélnél? –lepődött meg nagyon.
- Inkább előttem, mint az utcán. –nézett rá megint egy pillanatra. Ayumi-ba belefagyott a szó. Ez a hülye mégis törődik velük. Úgy érezte mindjárt elsírja magát, nem tudta hova tenni a fiút.
Egy órával később már semmi nem maradt az üvegben, a kép viszont elkészült. Ayumi, fejét az asztalra hajtva próbált nem elaludni. Arra eszmélt fel, hogy a fiú ölbe veszi, az ágyába fekteti, és be is takarja.
- Szerelmes vagyok beléd. –mondta a lány.
- Értékelem. –hangzott a fiútól, lehajolt, hogy szájon csókolja, majd kiment a szobából.
A lány elmosolyodott. Nem volt szerelmes, vagyis nem belé. Az ő szíve Veon-ért dobogott. Egyszerűen csak ezt akarta most mondani a fiúnak. Kíváncsi volt, hogy reagál majd. De úgy látszik, ő pontosan tudta, hogy nem gondolta komolyan. Egy csók pedig még belefér. Egyébként is ő vette el a szüzességét, nem dől össze a világ néhány kimondott szótól, és egy aprócska csóktól, főleg, ha nincs is értelme. És valamiért tetszett neki, hogy a fiú nem azt válaszolta, hogy ő is szerelmes lenne belé. Talán ez egy biztos pont Blair-Ishiko-nak.

- Szóval, Ayumi leírta magában a dolgot, de mikor különváltam tőle, felkerestem Aysiro-t, és vele is tartottam a kapcsolatot.
- Így már értem. –bólintott Tei.
- Szóval, szerinted Aysiro is különleges. Nem értelek, Tei. Megvannak a kiválasztottak. Bár igazából azt se értem, én hogy-hogy az vagyok.
- Te csak benyelted azt az energiát, amit a kiválasztottak kibocsájtanak.
- Jó, de hogy érted, hogy különleges? Mit tudsz, amit mi nem?
- Sajnálom, Ayko. Esküszöm! De... már nem sok kell ahhoz, hogy megtudd.
- Jól van, jól van. Nekem mindegy. Csak kapjuk végre vissza Blair-Ishiko-t.
Tei előre tekintett. Néha már majdnem ki-kibökte, hogy tudja hol a lány, de nem tette meg soha, és nem is állt szándékában.
Ayko megállt egy ház előtt, így Tei is. A fiú becsöngetett, elég sokára nyílt az ajtó.
- Csá tesó. –kezelt le vele egy magas, ugyancsak zöldszemű, zöldhajú srác. Tei-re nézett, aki gorsan az ujját a keze elé tette, ezt Ayko nem látta, mert a lány a háta mögött volt.
- Beszélhetnénk?
- Gyere csak. –ment be, a fiú követte, mögötte Tei.
Ayko leült a kanapéra, mellé a lány, a srác egy fotelba.
- Mondjad. –kicsit viccesnek találta, hogy úgy tesz, mintha nem is látná Tei-t, pedig igazából már nemegyszer találkoztak. Ayko megköszörülte a torkát.
- Szóval... hogy mondjam, hogy ne nézz hülyének... valószínűleg el se fogod hinni... –de félbeszakította.
- A kiválasztottakról lenne szó?
Ayko úgy meglepődött, hogy levegőt is elfelejtett venni, Tei bökte meg.
- Nem lepett meg, hogy Ayumi az egyik Halál, hiszen én egy Seccutus vagyok. De hogy a világ összes többi embere közül pont te leszel az egyik, aki felszívja a kiárasztott energiánkat... érdekes.
- Secu mi?
- Secuutus. Light követői. –szólalt meg Tei, majd Aysiro-ra nézett. – Szólhattál volna, hogy elköltözöl! Mégis hogy találjalak meg, ha dolog van?
- Ne haragudj. –mosolyodott el.
- TI ISMERITEK EGYMÁST? –kiáltott Ayko.
- Nagyjából két évvel ezelőtt vettem észre, hogy lát engem. Mivel Rewrite-on kívül nem igazán volt még társaságom, így szóba elegyedtem vele. Mikor tudomást szereztem arról, hogy a Secuutus-okban tudatosult már, hogy eljött az ő idejük, az ő nemzedékük a kiválasztott nemzedék, akkor azonnal Aysiro-ra gondoltam. Lát is engem, ráadásul ha már te és Ayumi is azok vagytok, miért ne lehetne ő is az. Abból meg nem nehéz kitalálni, hogy rokonok vagytok, hogy mindhármatoknak zöld a szeme és a haja. Beszéltünk már erről korábban, de nem volt biztos abban, hogy Secuutus. Csak aztán elköltözött, én meg nem tudtam hova. –magyarázta a lány.
- Secu mi? Alig értek valamit!
- A Secuutus-ok olyan különleges emberek, akik Light követői. Igazából ne gondolj túl nagy misztikumra mint nálatok. Nálunk egyszerűen az történt, hogy még jórégen a történelemben hét különleges fiatal kereste Light-ot, és mielőtt meghaltak volna kiadták a gyereküknek, hogy innentől ők keressenek, mikor azok is a halálukon voltak ugyanígy. Egészen mostanáig. A dolog úgy nézett ki, hogy az anya, amikor megszülte a gyereket a fülébe suttogta, hogy kit kell keresnie. Ez valahol mindig bennünk volt, dehát már nem olyan idők járnak, ezért Light ébredése jóformán felkeltett minket is.
- Szóval... Light ébredése... –tűnődött a fiú, Tei gyorsan akart témát váltani, mert rájött, a fiú észbe kapott.
- Blair-Ishiko visszatért! –pattant fel.
- Ki? –állt fel Aysiro is.
- Nem, dehogy, ugyan! –nevetett idegesen Tei.
- Visszatért, és te tudsz róla! –kiáltott idegesen a lányra, aki összerezzent.
- Ayko én...
- Hogy tehetted?! Hazudtál nekünk! Szenvedünk a hiányától, te meg akármikor láthatod! Hazudtál nekem, Ayumi-nak, Arashi.nak, Rewrite-nak, mindenkinek! –ült le összeroskadva, kezeit az arcába temetve sírt. Most nem érdekelte, mit gondolnak róla. Most nem érdekelte, hogy „fiúk nem sírnak”, egyébként is csak az unokatestvére látja, és Tei. Aysiro leült mellé, egy kezét a vállára tette.
- Sajnálom. –suttogta, majd elmondta neki a találkozását a lánnyal, egészen részletesen.
- Nézd Ayko, biztosan nagyon rossz, de nekem most mennem kell hozzájuk.
- Várj. Had szedjek össze egy-két dolgot, jó?
- Ezt hogy érted?
- Sietünk vissza. Gyere Tei. –indult ki a fiú. Tei megnyugodott, ezek szerint nem utálja.
Már világosodott. Ayko egész úton kérdezgette a lányt. Mikor bementek Ayumi-t nem találták otthon.
- Miért jöttünk vissza?
- Csak egy-két dologért. Csak ami nagyon is szükséges. –ment be unokanővére szobájába egy táskával, Tei követte. Döbbenten nézte, ahogy a fiú semmi pironkodás nélkül kinyitja a fehérneműs fiókot, és kivesz két fehérnemű szettet, majd egy másik fiók, két zokni. Aztán a szekrényhez ment két pólóért, két farmerért, és két pulcsiért, majd a saját szobályába ment és megcsinálta ugyanezt, az asztaláról elvette a bicskáját és azt is beledobta. Ezután a fürdőszobába ment, betett a táskába két csomag betétet, és a gyógyszeres dobozból a sebbenzint majd a konyhába ment. Egy egész kiló kenyér, két liter ásványvíz, tíz konzerv, két nagy csomag zsebkendő. És végül az MP3-ja, rátekerve fülhallgatóval, még a  kicsi hangfalait is betette, valamint az a bizonyos plüssnyuszi, amit jelenleg ő örzött.
- Nahát... hogy te milyen rendes vagy, Ayko. Én ilyenre hírtelen nem is tudtam volna gondolni.
- Tudom, hogy erős lány, de azért csak jól fog esni neki. –vont vállat szipogva. – Majd meg kell állnunk elemeket venni az MP3 hoz.
A mostani úton nem szóltak egymáshoz. Ayko szája még néha-néha megremegett, és néha még jött egy hangos szipogás. Bármennyire is nem szeretett volna haragudni Tei-re, ez nem ment. Nem bírta kiverni a fejéből az emléket, amikor Blair-Ishiko körül fehér fény keletkezett, majd a semmibe veszett, arra hogy unokanővére esténként sírdogál a történtek miatt, arra hogy Arashi amint egyedül lesz magába roskad, és Rewrite folyton szomorú tekintetére. És most ezzel még a cinkosává is tette.
- Ha annyira kellett beszélni Aysiro-val, akkor miért nem várhattam volna odakint? –dünnyögte.
- Szóltál? –nézett rá a lány.
- Bemegyek a benzinkútba. Elemért. –tette hozzá.
Tei kint várt rá. Nem hallota ugyan, amit a fiú mondott, de érezte, mégsem bocsájtott meg neki.
A fiú kisebb mosollyal jött ki.
- Mi az?
- Vettem még valamit, aminek Blair-Ishiko nagyon fog örülni.

Este volt már, amikor Ayko, Aysiro és Tei megérkeztek autóval.
-Biztos jó helyen járunk? –kérdezte az idősebb fiú.
- Biztos. Érzem Semei-t is és Blair-Ishiko-t. Biztos nem jösz most velünk?
- Nem. Ha meglátnám hazacipelném. Ne kockáztassunk. Csak Aysiro, add neki oda a táskát. –kérte fiatalabb unokatestvérét.
- Meglesz, ne aggódj. –szálltak ki, Aysiro a táskával, a hátára vette.
- Vigyázz magadra! –nézett a fiú szemeibe.
- Te is! És a csapatodra is. Én is azért megyek, hogy vigyázzak az enyémre.
- Hozd haza a csapatod, hogy végre egy nagy csapat lehessünk!
- Azon leszek!
- Tei. Ez a mai nap nem történt meg, csakis a Secuutus-ok számára.
- Megesküszöm! –bólintott a lány, majd a fiú elhajtott, ők pedig letérve az útról az erdősbe mentek.

- Ez biztos Semei? Már nagyon távol vagyunk a többiektől. Ha valamelyikük felébred és nem vagyok ott, jön majd a hiszti.
- Ne aggódj Real-chama. Egyre közelebb érzem őt.
A távolból már látták őket, Real döbbenetében megállt.
- Hamano? –ejtette, már hallótávolságról.
- Igen, Hamano Aysiro. Sokat hallottam rólad, Blair-Ishiko. –nyújtott felé kezet, a lány kinyújtotta, de fel sem eszmélt arra, hogy a fiú kezet csókolt neki, csak bámult rá tovább, ezért Tei belefogott abba, hogy elmondjon Real-nak mindent. Ő felfogta, de nem volt képes levenni a szemét a srácról. Amikor vége lett a mesének összeszorította a fogait.
- Hogy lehet... mennyit kell még Ayumi-nak szenvednie emiatt az egész miatt? –szűrte. Ayumi akkor beszélt neki róla, amikor még kicsik voltak, Ayko pedig nemsokkal azután, hogy őt magáukhoz vették a Reila-k, így Ayumi oldaláról utálta hallásból, Ayko oldaláról jófejnek találta hallásból. Elfordította a fejét, szorosan összezárta a szemeit, és eldöntötte, hogy nem törődik azokkal amiket hallott, majd kialakít egy véleményt és kész. Csak mondani és elhatározni könnyebb, mint így cselekedni.
- Ja és, Ayko küldött egy táskát. Azt mondta van benne valami, aminek nagyon fogsz örülni. –mondta Tei, a fiú pedig átadta a lánynak a csomagott. Mikor az kinyitotta térdre rogyott és nevetve sírni kezdett.
- Hogy te milyen hülye tudsz lenni néha, Ayko. –törölgette a könnyeit kuncogva, és magához szorította a zacskó nyalókát.