- Te jó ég... ez... autópálya... BINGO! –kiáltotta a végét boldogan, de ekkor maga mögött hallotta, hogy a nevét kiáltják. Ahogy megfordult a fiú már lihegve szorította magához a megszeppent lányt.
- Ilyet... többet... ne csinálj! Ha elmész... szólj előtte... aggódtam... bajod eshet! –lihegte.
- Raven. –suttogta a fiú nevét.

- RIRAITO! -hallatszott a kiáltás.
Fázott, mégis verejtékezett, szaporán vette a levegőt és kipattant szemeit nem merte lezárni.
Idő múlva kikelt az ágyból és kisétált a konyhába. A fiú félmeztelül, térdnél kiszakadt nadrágban ült az asztalnál, cigarettázott.
- Hé! -vigyorgott rá a másik, kitolta a másik széket és ő is leült.
- A nevemet kiáltottad ébredéskor.
- Azt kiáltottam volna? -lepődött meg a másik.
- Vagy csak szimplán úgy értetted "Újraírni"? (Riraito: Újraírni -japánul)
- Nem tudom. Nem emlékszem mit álmodtam.
A ház tulajdonosa felállt, a hűtőhöz ment és levett róla valamit, a kisfiú elé tette.
- Ha emlékeznél nyugodtan leírhatod ebbe.
- De... ebbe a te álmaid vannak. És Blair-Ishiko-é. És Orime-é. Azért használjátok, hogy előbbre jussatok.
- Igen, azért. De amikor én leírtam az álmaimat... nekem könnyebb lett. Szóval. Írd le nyugodtan, ha eszedbe jutna.
- Köszönöm... Rewrite. -vette el a füzetet.
- Nincs mit, Tai. -ült vissza és elnyomta a cigarettát.

- Doktor úr, higyje el, néha kerülget a bánat,
pedig úgymegszoktam már ezt a nagy sárga házat
az agyam szétég az elektrosokktól
és droggal mérgez a sok aranyos doktor úr! –sikongatott vidáman a lány ugrálva és tapsikolva.
A fiú nagy szemekkel nézett rá.
- Ez mi volt?
- Mi?
- Milyen nyelven énekeltél?
- Magyarul. Siess már!
- Egyáltalán mi volt ez, mi?! Megkattantál? Az éjszaka közepén kisétálni!
- Talán nem lett eredménye? –tapsikolt, és futásnak eredt.
A fiú lassan követte.
- Francba. –ejtette ki. Aztán mégegyszer. És megint.
Nézte a hosszú hajú lányt, hogy mennyire boldog. Tisztában volt azzal, hogy hiányoznak neki a barátai, de most komolyan elgondolkodott azon, hogy vajon tényleg a barátai... vagy csak Rewrite?
~ Minek is nyavajgok... ő egy nagyon szép lány, nem kell azon filóznom, hogy vajon hányan nyáladzanak utána... de nem értem, miért Rewrite kell neki... és Rewrite? Ő benne aztán semmi jóindulat, hogy tud valakibe beleszeretni egyáltalán? Ahhoz érzelmek kellenek, neki olyanok meg nincsenek.
Bár nem ismeri eléggé –ismerte el magában –de akkor is, a híre, és az a bizonyos kosármeccs elég is volt ahhoz, hogy így lássa a fiút.

A lány kinyitotta az ajtót, Haji-ra nézett, majd kihúzva magát leült, keresztbe tett lábakkal.
- Mit tudsz? –ugrott oda rögtön a fiú, aki ráérzett a tekintetre.
- Én? Ugyan-ugyan.
- Mit tudsz? –ereszkedett le, mintha a kezét akarná megkérni, és meg is fogta az egyiket.
- Nem mondom meg. –kacsintott rá, és úgy tett, mint ha nagyon unatkozna, a szabad kezével a hosszú hajával kezdett játszani. Kokoa még aludt.
- Kérlek Hercegnő!
- KIKÖTÖTTEM EGY AUTÓPÁLYÁNÁL! –sikított boldogan, erre jött be Raven, és Kokoa is felkelt.
- Egy autópályánál? –ismételte Haji és Kokoa döbbenten.
A lány hírtelen megmerevedett.
- Várjatok. –állt fel. – Raven, vidd oda őket, majd ott találkozunk, sietek! –rohant ki.
- Mi? Hé! Hééé! Real, figyelj már... rám.

~ Tudtam, hogy valaki követ! –haladt sebesen abba az irányba, amerre az a valaki futott, akit az ablakon keresztül látott meg.
Az a valaki immáron egy fán ült, visszafojtott lélegzettel. Amikor Real-t elhaladni látta, nevetésben tört ki, de nemsokkal ezután iszonyatosan megijedt, ugyanis Real mögötte volt, az egyik kezével befogta a leányka száját, a másikkal magához szorította.
- Ajánlom, hogy jó indokod legyen arra, miért ne ártsak neked!
- NE, BLAIR-ISHIKO! Ő EGY BARÁTOM!
- Tei? –döbbent meg Real, ahogy lenézett. Leugrott, szinte elfelejtve a másik szellemet, és magához ölelte.
- Jól vagy? Mit keresel itt? Hol vannak a többiek?
- Tay-al hagytam őket.
- Tessék?
- Tay-al megegyeztünk, hogy ő a Kiválasztottakkal marad, én pedig megkereslek téged. Amikor felkeltél túl nagy energiasávot bocsájtottál ki magadból, és mivel szellem vagyok, és ismerlek is, nagyon egyszerűen megtaláltalak. Csak nem akartam szólni neked, mert akkor biztos egyből azt kérnéd, hogy vigyelek haza!
- Nem vinnél haza?! –ugrott el hírtelen.
- Nem, hiszen még nincs meg a többi Secuutus!
- Megkeresem a többiekkel akkor!
- De legalább a két vezetőt találd meg!
- Hogyan?
- Nem tudom, én csak szellem vagyok...
- A Reila-knál is egyszerűen csak kineveztük! Kinevezem Raven-t és Haji-t!
- De fiú-lány páros kell!
- Akkor Raven-t és Kokoa-t!
- De... de ez így... nem megy, na! Jelenleg Secuutus vagy, érzed a Secuutus-okat, de ha most idejönnek a Fényben járók, Sötétben járók, és még a Reila-k is, nagyon össze fogsz zavarodni, túl érzékeny vagy jelenleg a belőlük áradó energiára!
- Majd megoldom!
Tei hírtelen ölelte át a lányt. Ő egy kisideig döbbenten meredt a semmibe, majd összegörnyedt és sírni kezdett.
- Sajnálom Blair-Ishiko... nagyon nehéz lehet... tudván, hogy közel van a cél, és mégis távol... szégyenlem magam, amiért nem tudok túl sokat tenni! És hidd el, minden porcikám kívánja, hogy hazajuttathassalak végre... de nem tehetem, még. Most azt fogom csinálni, hogy elmegyek, megkeresek egy Secuutus-t.
Real felkapta a fejét, kissé eltolta magát, hogy a lány szemábe nézhessen, így ő folytatta:
- Valószínűleg ismerem az egyiket. Elmegyek, és megkeresem. De addig is, itt hagyom neked Seimei-t. –mutatott a fán ülő lányra.
- Seimei?
- Igen. Ő egy barátom, akkortájt ismertem meg, amikor még Blair-ként éltél. Kedves lány, Tai is ismeri. Tudod, mi szellemek, ha erős kapos van köztünk, be tudjuk határolni egymást. Ha megtaláltam a Secuutus-t, Seimei-en keresztül meg foglak keresni téged! Kérlek Blair-Ishiko... már nem sok van hátra... csak egy kicsit bírj még ki! Csak egy kicsit!
A lány abbahagyta a sírást, és bólogatott.
- És... hogy vannak a többiek?
- Tai azt mondta nagyon jól vannak. Csak hiányzol nekik. –mosolyodott el a végén, mire a lány újra sírni kezdett.
- Üzenjek valamit Rewrite-nak, vagy Arashi-nak? Esetleg Dereck-nek?
- Ne, jaj dehogy! Amilyen forrófejű és hírtelenember Rewrite, valószínűleg addig kínozná Tai-t, amíg el nem éri, hogy visszavihessen. Arashi meg Dereck pedig lehet, hogy hidegcérű, de a testvéreim, és fellobbannának. –törölgette az arcát. Tei megsimogatta a fejét.
~ Ha Rewrite-éknak magyaráztam volna ezt el, nem nagyon érdekelte volna őket, biztos nem is vették volna számításba az érveléseim. És abban is biztos vagyok, hogy neked nehezebb, neked nincs, aki vígaszt nyújthatna, hiszen a Secuutus-ok nem állnak hozzájuk olyan közel, mint te. Mégis megérted, és nehezen bár, de elfogadod. És inkább megfosztod magad attól az élménytől, hogy egy kicsit közelebb kerülj hozzájuk, minthogy esetleg baj legyen belőle. Ebből is látszik, hogy te remek vezető vagy! Büszkék lesznek rád a társaid!
- Menj, Tei! Kérlek, siess!
- Megteszem amit tudok! –nyújtotta felé a kezét, a lány megszorította, majd Tei futásnak eredt.
Real csak nézett maga elé fáradtan.
- Elnézést... –sétált mellé a másik szellem.
- Ja, igen. Ne haragudj, hogy rád támadtam.
- Érthető, hiszen nem tudhattad mit akarok.
- Szóval, te Tei barátja vagy.
- Igen. A nevem Seimei. –hajolt meg.
- És innentől te fogsz, hogy úgy mondjam, felügyelni rám?
- Nem mindig, de ha hívna kisasszony, igyekezni fogog.
- Tegezz. –ásította, és elindult az autópálya felé.
- Kisasszony...
- Tegezz. –ismételte, nem fordult meg. A lány utána iramodott.
Végig csendben haladtak innentől.
- Na, már ki is szúrtam a fiúkat. Kösz a kíséretet Seimei, de maradjon a mi kis titkunk, hogy te követsz, rendben?
- Természetesen! –bólintott, a lány pedig megindult a többiekhez.
- Hol voltál? –kiáltott rá egyből Raven.
- Most tökőszintén, nem mindegy?
- Nem, képzeld, nem az!
- Hagyj már lógva, csak egy kicsit!
- Egy kicsit? Ahhoz képest, hogy vezető vagy, nagyon is felelőtlen!
Kokoa Haji-ra nézett.
- Mindig így fognak veszekedni szerinted?
- Remélem nem. –vont vállat.
- Mit gondolsz, Real hova mehetett?
- Szerintem nem baj, hogy nem mondja el nekünk, Kokoa. Ha nagyon ránk tartozna, úgyis elmondaná. Nem baj, ha az embernek vannak titkai.
Kokoa bólintott egy aprót.