- Ez... ez túl bonyolult. Amikor csak olvastam könnyebb volt, belekerülni már... borzalmas. –ült mellé vissza fáradtan.
- Majd belejösz. –borzolta össze a haját mosolyogva.

- Hát te? -lépett a kocsi mellé valaki. Rewrite csak a lábát látta, a halványrózsaszín szandált, a sötétrózsaszínre pingált lábkörmöket, és a már-már lilásba csapó magenta színű bokaláncot.
- Megígértem Kiwadoi-nak, hogy megszerelem a tragacsát, ha odaadja a hifijét. -szólt a kocsi alól- Pinky, ideadnád a szerszámosládából a legnagyobb csavarhúzót?
A lány már adta is, lehajolt és a fiú olajos kezébe nyomta.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok? -kérdezte a srác, mivel a kocsi alól nem is látszott jóformán.
- A kocsiból áradó zenéről. Bár soha nem mondtad, hogy szereted az Orange Range-t.
- Ja, Shanghai Honey. Akkor miért voltál biztos benne, hogy én halgatom?
- Mert illik rád.
- Illik rám?
- Igen. Rád és őrá.
A fiú elmosolyodott.

- Megvagyunk? –tette csípőre a kezét az ezüstahjú lány.
- Meg. –csettintett a kisebbik.
A két fiú bambán összenézett, majd vissza rájuk.
- És... mikor is döntötted ezt el? –szólalt meg Raven Real-nak.
- Hát, nincs hova mennünk. És mivel te segítesz nekem, így itt maradunk. De külön szobát akarunk!
- EGY KONYHA ÉS KÉT SZOBA VAN EBBEN AZ EGÉSZ ROHADT HÁZBAN! –fakadt ki.
- Meg a vécé. –szólt közbe Haji.
- A ház melletti budiról beszélsz?! –meredt rá, mire az csak vállat vont.
- És... mi hol fogunk aludni? –szólt végül, ő is Real felé.
- Hát itt.
- Itt? –nézett szét, abban a szobában voltak, ahol tegnap Real és Raven beszélgettek. – Egy szobában?
- Miért, mit gondoltatok, mikor kértük, hogy cseréljétek meg az ágyat a dívánnyal?
- A DÍVÁNYON ALUDJUNK? KETTEN?! –így Raven.
- Kihúzhatós. –vont vállat most Kokoa.
- De... mi férfiak vagyunk. Férfiak nem alszanak egy ágyban. –próbálkozott megint Haji.
- Inkább kisfiúk. –nyújtotta ki rá Real a nyelvét, kokoa kacagásba kezdett.
- De ti kisebbek vagytok nálunk! Ha rá is venném magam, hogy befeküdjek Haji mellé, akkor is jobban elférnénk az ágyon, nektek a dívány is tökéletesen elég!
- De mi jobban szeretünk nagy ágyban lenni. Gyere Kokoa, gyújtsuk be a kandallót és üljünk le elé. –vezényelt az idősebb lány, a kicsi követte.
- BALIR! –kiáltotta el magát Raven, mire Kokoa és Haji a lányra meredtek.
- Kokoa, csinálnál forró karamellástejet Hajival? Mindjárt megyek én is. –mondta, de végig Haji szemébe nézett, aki bólintott, jelezve hogy érti a célzást, és mielőtt Kokoa bármit mondhatott volna, kivezette a konyhába.
- Ne hívj így!
- Dehát ez a neved!
- Nem, most Real vagyok!
- Dehát Blair a neved!
- A Blair nevet Pinky-től kaptam, az Ishiko nevet Dereck-től. Most Kokoa nevezett el Real-nak, és te is ezt használd!
- Beszélnünk kell a többiekkel!
- Ne, már mondtam, hogy ne!
- De tudniuk kell az igazat!
- Hülyének nézed őket? Jól tudják, hogy én vagyok Light!
- Honnan tudnák?
- Megérzik! –idézte a fiút régebbről, aki emiatt kicsit csöndben maradt, de folytatta végül.
- Akkor miért nem mondhatjuk el a történteket?
- Mert azt viszont nem akarom, hogy tudják ki voltam!
- De miért?
- Mert ez... túl bonyolult... majd ha megvan mindenki. És ezt nem csak a Secuutus-okra értem. Ha megvan mind a négy csoport majd elmagyarázunk mindent mindenkinek. Rendben?
- Mi a neved?
- Most mondtam!
- Nem, én az igazira gondolok. Emlékszem mikor bemutatkoztál. „Kiwadoi R.Blair”. Mit jelent az R?
- Real-t.
- NA!
- Most ezt!
- NA!
- NEMMINDEGY?! Nem fogom elmondani! Roy is mindig ezzel piszkált.
- Roy?
- MármintRewrite! –hadarta elpirulva.
- Te Roy-nak hívod?
- Hát... jóba vagyunk. –és ezzel kirohant és leült a másik kettő mellé a tűzhöz.
Raven kijött, mire Haji mellé sétált.
- Mi ez az egész?
- Hidd el haver, annyira elmondanám... de Real nem engedi.
- Az a duma, hogy „nem akarunk zavarni, holnap megyünk is” kamu volt?
- Mi? Nem, Bla... Real nem olyan! Csak... lényegében, régóta ismerjük egymást. Sajnálom, többet nem mondhatok. De légy vele kedves! Sokat megélt már!
~ Szó szerint is.
- Megértem. És, segítenünk kell őt, kötelességből.
- De ne csak azért, jó? Barátkozz meg vele. –kérte fáradtan, Haji mégis érezte a fiú szorongását.
- Ne izgulj. Szimpatikus a lány.

Késő este volt. Kokoa már aludt, és úgy alakult, hogy Haji is elszundított az ágy másik oldalán. Real és Raven mosolyogva nézték őket.
- Hogyan tovább? –tette fel a kérdést Raven. Azt a kérdést, amin mindketten azóta gondolkodnak, amióta megbeszélték egymás között a történteket.
- Remélem Arashi rákényszeríti az öcsémre az iskolát. És remélem, hogy ő maga bejár az egyetemre. –ment be a szobába.
- Mi?
- Így szeretném tovább. Kokoa-nak is fogok keresni valami sulit.
- De, én nem... –kezdett volna pontosítani, de meglepődött azon, hogy mégis inkább jobban érdekli, hogy Real mit képzel el a hozzátartozóinak, így besétált ő is. A lány elfeküdt az ágyon, ő leült mellé. – Egy suli nem is lenne rosz.
- A Sacred School-ban, ahova mi jártunk bölcsi részétől egészen egyetemig van tanítási lehetősége. Szeretnék visszamenni majd tanulni. Te is jönnél velem. –mosolygott most ő rá.
- MI?!
- Haji-t is hozhatod. Az egyik régi barátomnak, Tatsuya-nak fejes ott egy rokona, bepasszolna sokunkat egy osztályokba.
- Na persze.
- Nem lenne jó?
- De. Csak túl jó lenne. –értette úgy, hogy ez valószínűleg vágyálom marad.
A lány nagyot sóhajtott.
~ Haza akarok menni. Arashi kérlek... kérlek, tartsd a lelket mindenkiben! Ne engedd, hogy Orime szomorú legyen! Nagyon vigyázz Dereck-re, éreztesd vele, hogy most már ő is a testvérünk! És... kérlek... kérlek szépen bátyus... figyelj oda Roy-ra!
- Hahó! Real, figyelsz? –bökte meg a fiú.
- Ha, mi? Ne haragudj, elbambultam kicsit.
- Veszem észre. Azt mondtam, hogy Haji és én nagyjából egy hete vagyunk itt. Kalandvágyból jöttünk, de most, hogy már te is megvagy ki kell jutnunk innen! Minél előbb!
- Én is ezen filóztam. Vagyis, ilyesmin.

- Inkább már ne zavarjuk őket, Kokoa. –szólt rá a fiú a másik szobából. Nemrég ébredtek fel, és a lány ki akarta hívni útitársát, de inkább hallgatott Haji-ra és visszaült.
- Remélem rendben van. –suttogta.
- Féltékeny vagy? –nézett rá mosolyogva.
- NEM! –kiáltotta el magát vörösen.
- Hát akkor?
- Csak... nem tudom, honnan ismeri Raven-t, és ez zavar. Semmit nem mesél magáról jóformán. És most, hogy itt van egy ismerőse, még így se. Ráadásul megkérte, hogy ne mondjon ő se semmit. Pedig nekünk segítenünk kellene őt, nem? Hiszen mi vagyunk a Secuutus-ok, az a feladatunk, hogy Light-ot segítsük.
- Persze, ez így van. Nekünk születésünkor az anyánk a fülünkbe suttogja mi a feladatunk, és ahogy növünk egyre jobban eszünkbe jut ez. De ettől még mindenkinek lehetnek titkai.

A lány kinézett az ablakon. Esik. Megint szokatlan időszakban. Az elmúlt évek során egyre többször, olyan időszakban, mikor már nem kellene. A családjára gondolt, hogy nemsokára újra láthatja őket, de mindezek előtt, fell kell kutatnia a többi Secuutus-t.
Oldalra nézett. A fiú már aludt. A lány kinyitotta az ablakot és kiugrott rajta.
A hideg szél megcsapta. Elindult, hagyta, hogy vigyék a lábai. Ismét hatalmába kerítették a mély érzések, mint a hiány, a bizonytalanság, reménytelenség. Eldöntötte magában, hogy reggel korán felkelti a többieket, és azonnal útnak indul.
Nem figyelte merre megy, csak arra eszmélt fel, hogy furcsa, ismerős hangot hall. Futásnak eredt, átvágva bokrokon, nagyobb tócsákon, sáron. És hírtelen elfogyott a föld...
- Te jó ég... ez... autópálya... BINGO! –kiáltotta a végét boldogan, de ekkor maga mögött hallotta, hogy a nevét kiáltják. Ahogy megfordult a fiú már lihegve szorította magához a megszeppent lányt.
- Ilyet... többet... ne csinálj! Ha elmész... szólj előtte... aggódtam... bajod eshet! –lihegte.
- Raven. –suttogta a fiú nevét.