- Real? –ismételte, mire a lány összehúzta magát.
- Én... szóval... így neveztelek el... nem mondtad meg a neved, ezért én... úgy értem... nem élhetünk név nélkül... senki sem élhet név nélkül.
A lány lassan lehajtotta a fejét, és megszorította Kokoa kezét.

- Sisen-t! Kééérlek, Sisen-t!
- Egy számát ismerem csak. Ha jó a Saga, akkor megnézzük.
Ayumi tűkön ülve várta, hogy a srác előkeresse a cédét és feltegye. A szám közben valósággal elakadt a lélegzete.
- FANTASZTIKUS VAGY! -kiáltott miközben felugrott, hevesen tapsolt.
- Most, hogy van idő, megint elkezdtem játszani.
- Még mindig nem hiszem el. -dünnyögte Arashi.
- Röviddel akkor kezdtem miután elmentél. Halálra untam magam, így belefogtam.
Ekkor lépett be a rózsaszín leányzó, kezében valamivel.
- Elhoztad? -ugrott ki a púlt mögül Rewrite, a lány nem válaszolt, csak beált a pult mögé, ahol tegnap Tei ált.
- Kezdhetjük? -nézett rá.
- Bedugom és mehet! -vigyorgott.
- Az mi? -kérdezett Ayumi.
- Egy mikrofon-féleség. Ilyesmit használnak az áruházakban. Nagyon finom a gombja, nem hallatszik ha bekapcsolod. -válaszolta a legkisebb.
- Neked ilyened honnan van? -kérdezett most a másik srác.
- Én loptam még régebben, csak nála maradt. Mehet! -adott a lánynak is egy ugyanolyan fejhalgatót mint amilyen neki volt.
- Loptad?! -kiáltott Arashi, de a srác már keverni kezdte DJ Ozma-tól az I Rave U-t. Jó hosszú instrót adott az elejére, majd benyomta a mikrofont:
Shitai! Shitai! Shitai!
Kimi to yarakashitai! -énekelte bele, majd finoman kikapcsolta a mikrofont, a zene szólt mögé.
- SOHA NEM MONDTAD, HOGY ILYEN JÓ A HANGOD! -sipákolt Ayumi.
A szám pedig folytatott, újabb mikrofon-kapcsolás: Yeah Shinning to my heart,
Odore wonderer iu tara shinda-ra Gandaara Baby kuruoshii! -majd ismét ki.
Újabb részek mentek le, amikor Pinky kapcsolta be, és énekelte a kis részt: Na-Na-Na... -majd ismét ki.
A végénél jártak, mikor ismét fölkattintották, egyszerre szólaltak bele: Youkoso Nippon he irassha~i!
Majd csak a fiú: Ore-tachi itsudemo... / Majd a lánnyal együtt: GINGIRAGIN!
Ayumi és Arashi egymásra néztek, egyszerre tátogták: - Azt a kurva...

- Éhes... vagyok! –és ebben a pillanatban az ezüsthajú lány gyomra megkordult.
- Én is. Élelmet kellene keresnünk.
Az ezüsthajú lány egy fába verte megállás nélkül a fejét, míg a tűzvörös csak üldögélt rajta.
- Na és hogy?
- Halásszunk?
- A múltkor is az lett a végeredmény, hogy halat nem fogtunk, de fél napig szedegettük a szálkákat a kezünkből és szárítottuk a ruháinkat.
- Igaz. Akkor szedjünk tojást.
- Hogy aztán megint menekülhessünk az anyamadár elől? Kösz, nem!
- Akkor szedjünk bogyókat.
- Nem tudjuk melyik mérgező és melyik ehető.
- Mennyi bajod van!
- Csupán úrihölgy vagyok! – húzta ki magát.
Kokoa végignézett ezen az „úrihölgyen” aki most egy merő piszok volt, és elkuncogta magát.
Ebben a pillanatban szaladt el mellettük valami. Ők követték a szemükkel, majd mikor az megállt, ők egymásra néztek, és bólintottak.
Egy kissebb vadnyúl volt, krémszínű, és még a nyulakhoz képest is hosszúfülű. A két lány halkan lopakodott felé, de a nyúl szaladni kezett. Ők megiramodtak utána, végül Kokoa rávetette magát és elkapta, mire Real felkapott egy követ és hozzájuk szaladt.
Percek teltek el.
Percek, melyekben csupán csak három szempár járt körbe-körbe.
- Nem bírom megtenni! –kiáltotta el magát Real, eldobta a követ, leguggolt, megfogta a nyulat, a követ pedig Kokoa felé dobta- Tedd meg te!
- MI?! ÉN?!
- Jaj, ki más?
- De én fiatalabb vagyok! Érzékenyebb!
- De én több drámát éltem már át mint te!
Ismét percek teltek el.
Végül egy nagy sóhaj keretében a két lány elengedte a nyulat, és valami biztonságos helyet kutatva tovább állt.

- Gondolkodtál már azon, hogy ha le akarnál írni mindent, ami az eszedbe jut, hány könyvet tudnál teleírni? Ha papírra akarnál vetni mindent, ami a fejeden keresztül megy, akár egyetlen perc alatt, lenne-e elég papír a világon, hogy leírd azokat? Ha ránézel a rádiódra, eszedbe jut, mikor hallgattál zenét utoljára, mit hallgattál utoljára, mit szeretnél hallgatni, milyen színű a rádió, mikor, kivel, hol vetted, és még lehetne folytatni. Minden, amit a rádióról tudsz, egyetlen szempillantásnyi idő alatt. Majd később a tudatoddal korrigálod a további gondolatmenet útját, módját. Közelebb lépsz, megérinted a bekapcsoló gombot, érzed, hogy érdes, műanyag felület, vagy fényes, krómozott fém. Lassan leküzdöd a gomb alatt elhelyezett rugó erejét, mely az ellenállást képzi. Egy kattanás, és megnyílik a világ. Megszólal egy szám. Biztos vagy benne, hogy hallottad már valahol. Kocsiban? Egy film végén? Valami szórakozóhelyen? Beugranak képek, illatok, minden, ami akkor történt, mikor ezt a számot utoljára hallottad. Másra is gondolhattál volna... akár arra, hogy melyik zenekar játssza azt, mi a dal címe, vagy hogy milyen hangolásban vannak a hangszerek, amik megszólalnak benne… akár tizenöt másodpercet is gondolkodhatsz rajta. Tizenöt értékes másodpercet cseszel el az életedből. Netán egy egész órát. Ez esetben hülye vagy. Lehet, hogy végül eszedbe jut, igen, ezt múltkor veled hallgattuk a kocsiban, amikor a piros előtt álltunk. Semmivel nem lettél több, vagy kevesebb mint ez előtt tizenöt másodperccel. Én is írhatnék valami egészen másról.
- Te most író vagy, vagy zenész? –mosolyogta meg Kokoa.
- Te kértezted mi a véleményem az írásról. –vont vállat.
- Én csak annyit kérdeztem: Ha kijutunk innen meg kéne írnunk ezt egy könyvben. Eladnánk, tudod, és meggazdagodnánk. Sok túlélő könyvet dobnak piacra. Mit gondolsz?
- Igen, és elmondtam mit gondolok.
- De elkanyarodtál telljesen más irányba. Filozofáltál aztán a zenéről beszéltél.
- Hey, szevasz édes, hogy vagy mostanság?
Rég néztél a szemeimbe. Én egy 21.századi punky lány vagyok
Figyelj rám, a szemembe nézz, mond miért, mond hogy hazudsz
Nem akarok többet amíg ki nem ütlek ezzel a tekintettel!
Ha örömödet látod a fájdalmamban biztosítalak
Átkozottul tépni fogom magam, mert én vagyok a te Szuperhősöd!
Mond miért, ez az életem! Mond miért, ez egy hazugság!
Baby, kell a végzetünk, hogy együtt sétáljunk, és ha ez a végzet nem engedi,
Én akkor is a
Szuperhősöd leszek!
Tudom hogy szeretsz még, az érzéseidbe vagyok, elárul a tekinteted, én pedig
Addig fogom igézni amíg ki nem ütlek a csókommal
Mert a szuperhősöd vagyok!
Ne többet! –dalolászta hírtelen a lány, aztán elnevette magát.
- Real... te zenész vagy?
- Még nem. De szeretnék az lenni. Miért, tetszett?
Kokoa körülnézett, felállt, és egy közeli bokorhoz sétált. Letépett egy virágot, majd visszaült.
- Én úgy hiszem te is olyan vagy mint ez a rózsa. Szilárd szár, rajta tövisek melyek akármikor képesek megvédeni önmaguk. Ám igazából éppoly gyenge és gyönyörű mint a rózsa szirmai.
Real egy másodpercig hallgathatta talán, majd nevetni kezdett, határozottan kinevette. Kokoa csak rosszallóan rázta a fejét, de nem sértődött meg.
Innentől kezdve egyikük sem szólalt meg. A tűz ropogott mellettük az éjszakában, és álomba ringatta őket.

[- Itt vagyok kicsim. –mondta neki kedvesen, térdre ereszkedett.
- Itt maradsz?
- Igen. –nevetett, a hangja sírósan csengett- Igen, itt maradok kicsim. Nem hagylak el soha többet.
- Megígéred?
- Megesküszöm! –szorította még jobban magához.
~ Ha így kell vége lennie, akkor csináljuk végig. Már nem bánok semmit. Csak…még egyszer…utoljára…szerettem volna kiállni az esőbe és az égre nézni.
A fehérség lassan eltűnt.
- Mire jók azok a szárnyak, amik már nem repülnek? –nézett a fiú szemeibe, aki úgyszintén felállt, csöpögött belőle a vér.
- Semmire.
- Nem, ez nem igaz. Én is ezt hittem, de tévedtem. –ölelte magához, megsimította az arcát – Azok a szárnyak őrzik az emlékeket, amikor még repültek velük. Én elhagytam az enyémeket, mert én is úgy gondoltam mint te. De… most már tudom, hogy a részem volt, mint az emlékeim. ]
- Real! Real, ébredj!
Kora reggel volt amikor Kokoa felkeltette útitársnőjét, mert meglátott valamit a közelükben.
- Lehet nem kellene... –nézte meg jobban Real a kígyót.
- Talán. De már nagyon éhes vagyok, és egy ilyet nem sajnálnék megenni.
- Én se nagyon. De hogy fogjuk meg?
- Merészkedjünk oda és dobjuk fejbe valamivel? Tudod, hogy elájuljon.
- Talán. –dünnyögte, és megfogott egy követ, a kisebbik is így tett. Ahogy egyre közelebb értek, a kígyó megfordult, rávetette magát a kislányra és megharapta a lábát, az fájdalmasan sikított. Az idősebbik azonnal elkezdte kövekkel dobálni, és bár többségben Kokoa kapta az ütéseket, egy talált. A kígyó szorítása enyhült, végül szabadon engedte a kislány lábát, aki azonnal összeesett. Real felkapta és futni kezdett vele, bár konkrét célja nem volt. Nem messze füstöt látott meg, kimerülten rogyott össze.
- Most meg felgyullad az erdő, hát én beszarok! Itt fogunk megdögleni! –kiáltott, öt percig csak nézte a füstöt, mire rájött, nem az erdő ég, csupán valaki tüzet rakott. Felállt, futva tette meg a távolságot, és reménykedett.
Egy vörös hajú férfi ült a tűznél, a bokros felé kapta a fejét a zajra real azon ment át, karjaiban az ájult lánnyal.
- Kérem, segítsen! Ez a kislány súlyosan megsérült! Kérem, mentse meg! Kérem, segítsen!