fényben járók és a sötétben járók késő este futottak össze véletlenül annál a bizonyos rétnél.
Esni kezdett ismét, majd egy hatalmas robbanást hallottak.
Elkezdődött.

Futni kezdtek a hang irányába. A tavasz utolsó napja volt. Mikor odaértek ledermedtek. Levo több helyből vérzett.
- Most…támadjam meg? –kérdezte Rewrite Arashi-tól.
- Én honnan tudjam? Te vagy a Halál, én még csak vezető sem vagyok! –mondta zavarában.
- De vérzik. Meg lány. –mondta, mire Blair előhívta a kardját és nekiugrott.
- FÉKEZD MAGAD! –szaladt mellé testvére, ő is kardot rántott, felugrottak és lecsapni készültek, de Levo hírtelen sárgásan kezdett izzani, Arashi elrántotta a húgát, a földre zuhantak. Azonnal fel is robbant az a fa amellett ugrottak.
- Köszönöm! –nézett döbbenten Blair a testvérére.
- Nincs mit. –válaszolta és felhúzta. Touya szólította a kardját, majd kiadta a parancsot hogy a többiek is vegyék lő sajátjukat. Mind szemből támadtak, leszámítva Touya-t, aki megpróbált mögé kerülni, de Levo egy kis tört húzott elő és belévágta. A fiú hátra tántorodott, a mellette lévő Misa-nak dőlt, aki felsikított és átfogta.
- Na baszki. –sóhajtott Rewrite, intett a kezével és az ő csapata is megindult. Levo összehúzta magát, körülötte besötétült minden. Magához vonta a sötét energiákat, majd szabadon engedte, emiatt mindenki távolra került tőle, de ez elég volt Rewrite-nak ahhoz, hogy kivegye Touya-ból a tőrt és elrántsa onnan Misa-t.
- Miért segítesz? –kérdezte a lány.
- Nem segítek, hanem kihasznállak. Ha őt legyőzzük utána megmérkőzhetünk ha gondolod, de előbb vele végeznünk kell!
Misa bólintott, a fiú pedig megindult Levo felé.

[ - Szóval tetszik neked.
- Ne-em, csak…nem tudom, na!
- Jaj Heaven…okozod nekem itt a fejfájást. –ült le Arashi.
- Nem direkt! –mondta hevesen, az arca egészen vörös volt.
- Ki vagy pirulva. A nagy Rewrite Heaven elpirul, mert azzal kell beszélnie akinek a húga az a lány aki tetszik neki.
- Ez nem igaz! Vagyis…tetszik, meg jó a stílusa. Talán még csajomnak is elfogadnám. –húzta ki magát büszkén, de persze csak viccelt.
- Akkor miért feküdtél le Ayumi-val?
- Hogy ne gondoljak a húgodra. –ült le fáradtan.
- Miért nem vallod be szépen, hogy tetszik neked? És akkor minden nyugodtabb lenne.
- Mert ez nem ilyen egyszerű. A lányka nem olyan mint én…hanem mint Rose, érted? Mintha Rose és a te keveréked lenne.
- Tudom, hogy hasonlítunk egymásra. –vont vállat.
- De ijesztő módon! –nézett rá keményen, majd hátra dőlt.
- Hiányzik?
- Kicsit.
- De hát most ment el!
- Tudom! –válaszolta mérgesen, felállt és kinézett az ablakon.
- Min gondolkodsz ilyenkor?
- Reita-n. –mondta, Arashi pont a tejéből ivott, félre is nyelte.
- Te? Akira Reita-n?
- Mostanság egyre többet.
- Ne hibáztasd magad Roy. –állt fel, sietősen ment oda hozzá, magához fordította.
- Ne hibáztassam magam. Jó vicc. Elvettem Blair-től őt. Tőled is. –nézett el oldalra.
- Ezt már megbeszéltük! Nem vettél el senkit. Reita döntése volt!
- Mondtam bármikor is neked, hogy szeretlek? –nézett rá fáradtan.
- Mit is?
- Hogy szeretlek. Merthogy nekem te vagy a legjobb barátom. Igazából rajtad kívül…nincs is nekem más. Itt volt Rose…Reita…a hülyeségem miatt pedig soha nem kaphatom meg Blair-t. Reita úgy ment el, hogy soha nem mondtam neki hogy szeretem. Neked mondtam már?
- Hát…még nem. De még én se mondtam neked. Csak azért nem mert túl büszkék vagyunk. Hallgatunk arra a sztereotípiára, hogy ez úgymond „lányos szokás”. –ölelte hírtelen magához.
- Ha mondtam volna Reita-nak talán könnyebb lenne most?
- Nem tudom. Blair-nek fogod mondani?
- Szeretném.
- Rendben.
- Ha ma tényleg mindennek vége lesz…szeretném ha te is tudnád, hogy szeretlek!
- Tudom. Én is téged.
- Te mikor lettél ilyen magas? Régebben én voltam a nagyobb! –lökte el hírtelen magát.
- Leáldoztak azok az idők tökmag. –vigyorgott rá, mire Rewrite finoman vállba ütötte.
- Szóval nem gáz, ha összejövök a húgoddal? –ment a hűtőhöz és kivett két sört, az egyiket Arashi-nak dobta.
- Kicsinállak ha megteszed!
- Kezdheted is, mert megteszem. –vigyorgott ő is.
- És hogy képzelted Romeo?
- Rózsával. –ivott a sörébe. ]

~ Mondanom kell neki, hogy szeretem. Ki akarom mondani, mielőtt még késő lenne, és így megyek el. Úgy érzem nem mondtam elégszer a húgomnak, Reita-nak pedig soha sem. Tudtam, hogy öt évem már nincs hátra, de azt nem hittem, hogy jobb esetben négy. Persze most már mindegy. Az életem során rengeteg hibát követtem el. Ezt nem fogom!
Ahogy Levonak esett a lány újabb tört húzott el, Rewrite eldobta a kardját, mire ő is a tőrt. Ahogy a fiú megpróbált rá ugrani Levo kinyújtotta a lábait, erősen hasba rúgta, de ez volt a fiú célja, tudta hogy egy rózsabokorba fog esni, letépett egyet és szaladni kezdett, de Levo lábához dobott valamit, ami felrobbant, Rewrite nagyot esett. Blair odafutott hozzá.
- Rewrite! Szólalj meg!
A fiú nehezen nyitotta ki a szemeit, de egyből felült.
- Jól vagy? –sikított Blair idegesen, a srác fejét az ölébe hajtotta, mire a fiú felé nyújtotta a rózsát.
- Elfogadod? –kérdezte és nagyot nyelt, Blair elpirulva vette át tőle és megpuszilta a homlokát. Rewrite ezután felállt, a kardjához futott, felkapta és ismét Levo-nak esett, ismét a földre került.
Arashi felsegítette a kishúgát.
- Ez hülye. –nézte a fiút.
- Az. –mosolyodott el Blair és megszorította a rózsát.

[ Zuhogott az eső. Blair-en egy hosszú ruha volt, úgy nézett ki mint egy kisestélyi, az eleje vörös volt mély dekoltázzsal és vastag vállpántokkal, a többi részen sötétes bársony, a térde alá is leért egy kicsit. Felnézett az égre. Összehúzta magát, fázott.
- Hát te? –szólította meg valaki. Blair ránézett. Arashi volt az.
- Én csak… -kezdte, de nem folytatta.
- Nincs is hova menned. –fejezte be helyette, a lány csak bólintott. Arasshi nézte egy ideig, majd tovább kérdezett: - Honnan ilyen ismerős ez a ruha?
- Szereted Victoria Frances-t?
- Igen. Ja, már emlékszem, a temetős kép a háttérben a kastéllyal.
- Igen. Megcsináltam a ruhát ami a lányon van. Nagyon tetszett.
Arashi levette a pulóverét és ráadta.
- Ha gondolod ma éjszakázz nálam.
- Nincs mivel megfizetnem.
- Nem is kell.
- Nem szeretem ha sajnálnak.
- Nem sajnállak. –hazudta.
- Nem tudom meghálálni.
- Nem is kell.

Napok teltek el, Blair pedig azt vette észre, hogy Arashi és ő egyre jobban kedvelik egymást.
- Szia! Éhes vagy? –kérdezte egyből, amikor a fiú belépett a házba.
- Aha.
- Holnap elmegyek. Köszönöm, hogy maradhattam. –tette be az ételt a mikróba.
- Mi? Elmész? –a hangja riadt volt, ezen Blair meg is lepődött.
- Igen. Nem akarok élősködő lenni.
- De nem is vagy az! Végzed a házimunkát rendesen, pedig már mondtam hogy nem kell, de te mégis megcsinálod. Még a tetőt is megjavítottad te bolond lány!
- És? –gyújtott rá –A te pénzedből van a cigim.
- Jaj fogd már be. –összekócolta a haját –Nekem kellesz, igazi kis házvezetőnő vagy. Maradj csak itt, jól járok én veled.
- Szóval kihasználsz.
- Én kihasznállak téged, te meg nálam lakhatsz. Jobb mint az utcán.
- Végülis…

- Nem! Nem-nem-nem, ezt nem szabad!
- Csak egy ötlet volt, nem kell szívrohamot kapni. –húzta el a száját a fiú, Blair sírva fakadt.
- Nem érted? Túl jó vagy hozzám Arashi! Tudom, hogy jó azzal elviccelődni hogy hugi és bátyó de…én nem lehetek a kishúgod! Te annyira rendes vagy én meg…nem!
Arashi magához ölelte: - Már egy ideje együtt élünk, együtt csinálunk mindent. Annyi az egész, hogy innentől lesz személyazonosságod. Persze nem kell elfogadnod, ha nem akarod. Én csak szeretném ha tudnád, hogy fontos vagy nekem. Nem is emlékszem mikor hívtál utoljára a nevemen.
Blair erősen belékapaszkodott: - Nem értem ezt az egészet! Mi ez egyáltalán?!
- Csak érzed, hogy megint fontos neked valaki.
- Biztos nem fogod megbánni? –húzódott el tőle.
- Biztos. Megígérem.
- Ne ígérj! Az ígéret arra van, hogy megszegjék! Esküdj meg! Azt nem szabad megszegni.
- Megesküszöm! –ölelte ismét magához, majd aláírta az örökbefogadási papírt. ]

- De elgondolkodtál. –nézett rá Blair.
- Ja. Csak azon járt a fejem, amikor a húgom lettél. –kivette a hajából a vörös szalagot, a kezéből a rózsát és ismét összefogta a haját úgy, hogy a rózsát is belekötötte. Ezután bólintottak és Levo-nak mentek ők is.
Hosszú ideje küzdhettek, de még a közelébe se tudtak jutni.
 Levo érezte hogy egyre jobban fárad. Ahogy Blair mögé került Levo hírtelen átdöfött a szívén egy tőrt. A lány hátrébb ugrott, döbbenten nézte hogy elborítja a saját vére. Orime hatalmasat sikított és teljes erejéből ugrott neki Levo-nak, az nem értette, hogy lett hírtelen ennyire erős a lány. Sok helyen sikerült megsebesítenie, hallották hogy Blair elhányja magát. Touya futott oda hozzá és felvette.
- Arrább viszem. –szólt Arashi-nak aki bólintott.

Blair nehezen nyitotta ki a szemeit. Amit meglátott egyből hogy az egész terület csurom vér, Carcase üvöltést hallott és szellemek szagát érezte. Szóval Levo hívta a segítségét. Fel akart ülni de beléhasított az iszonyatos fájdalom.
- Nem szabad. –szólt Touya, a lány mellett ült, de az észre sem vette.
- Mi történt?
- Szíven szúrtak. Volt egy pillanat amikor ezt hittük nyerhetünk, de megjelentek ezek. –utalt a Carcase-kra és a szellemekre.
- Miért segítesz nekem?
- Igazából…nem is tudom.
- Nem is tudod? –nevetett fel cinikusan.
- Jobban vagy?
- Na szerinted mégis hogy vagyok? –állt fel, a kardjára támaszkodott.
- Blue Air ne! –szólt Touya, de Blair nem foglalkozott vele, ment tovább.
~ Amikor belenéztem a szemeibe rájöttem mindenre. Megláttam minden szenvedését, minden fájdalmát. Így nem nyerhetünk semmiképp. Kár hogy nem értettem meg korábban. Akkor talán más vége lehetne.
- Blair! –sikította Orime a nevét mikor meglátta, hogy a kardjának támaszkodva megy. Levo körül kifehéredett minden, a Carcase-k és a szellemek eltűntek.
- Orime gyere onnan! –kiáltották mind, Blair pedig futásnak eredt, mielőtt Levo-t ellepte volna a teljes fehérség oda tudott jutni.
- Blair! –kiáltotta húga nevét Arashi, oda akart menni de lefogták.
Ahogy Blair kinyitotta a szemét csak fehérséget látott. Nem vérzett sehonnan, nem volt megsebesülve, nem érzett fájdalmat vagy szomorúságot. Csupán az-az érzés maradt vele, amely soha nem hagyott neki nyugtot. A magány. Végignézett önmagán. Egy fehér kimonó volt csupán rajta. Ijedten nyúlt a hajába. Rendben. Még meg van a vörös szalag és a rózsa. Gyermeksírást hallott. Ahogy egyre beljebb ment meglátott egy vörös hajú, nagy barna szemű kislányt. Odament hozzá és átölelte.
- Itt vagyok kicsim. –mondta neki kedvesen, térdre ereszkedett.
- Itt maradsz?
- Igen. –nevetett, a hangja sírósan csengett- Igen, itt maradok kicsim. Nem hagylak el soha többet.
- Megígéred?
- Megesküszöm! –szorította még jobban magához.
~ Ha így kell vége lennie, akkor csináljuk végig. Már nem bánok semmit. Csak…még egyszer…utoljára…szerettem volna kiállni az esőbe és az égre nézni.
A fehérség lassan eltűnt. Eleredt az eső. Rewrite felállt, a lábai előtt hevert a rózsa, rajta a vörös szalag. Nagy levegőt vett és az ég felé kiáltott: - BLAIR!

- Hihetetlen, hogy már eltelt azóta egy hónap. –sóhajtott Touya.
- Igen. Furcsa, hogy szétszóródunk. –mondta rosszkedvűen Orime.
- Mijuni és Kaito is elmennek egy nagyon elit kollégiumba. 
- Tényleg?
- Igen.
- Az jó, biztosan élvezni fogják.
- A másik testvérpárunk pedig az Akan Nemzeti Parkba megy segédkezni.
- Yoru elhagyja Pinky-t? –lepődött meg, Touya lassan bólintott.
- Úgy tudom Nuru és Yukari vándorolnak, segítik a sebesülteket és ilyesmi.
- Te mit csinálsz? –kérdezte hírtelen.
- Jamanasi-ba utazom. Viszem magammal Misa-t, bár ezt még neki nem mondtam. Nem akarom, hogy itt nyomorogjon, mikor lehetne jobb is neki. Arashi és Pinky?
- Ők maradnak. Ayumi?
- Nem is tudom. És te? Biztos, hogy Korea-ba mész?
- Igen.
- De ugye nem csak azért, mert ő is Korea-ban volt?
- Többek között azért is. És magam miatt is.
- Értelek. És Rewrite?
- Rewrite… -Orime gondolkodott egy kicsit, majd sírni kezdett. Touya közelebb húzódott hozzá.
- Mi történt?
- Csak most jutott eszembe, hogy Rewrite miért nem válaszolt soha, ha erről kérdeztük. És még csak el se köszönhettem tőle!

- Sok dolog történt. -sóhajtott Rewrite.
- Igen. Elég sok. -dőlt Arashi a fiú autójának.
- Fárasztó egy év volt.
- De fasza is.
Nézték még egy ideig a lemenő napfényt csendesen.
- Ugye vigyázni fogsz rá? –nézett Rewrite Arashi-ra.
- Igen.
- Helyes. -bólintott. Életében először most érzett igazi elégedettséget. -Gyere Ayumi.
És ezzel Ayumi mellé sétált, a fiú átkarolta. Nyílt a ház ajtaja, Pinky sétált ki rajta, Arashi mellé lépett aki átfogta a vállát.
- Hát tényleg elmész. -nézett rá Arashi.
- Igen. Végre.
- Rendben. Ne is lássalak többet! -vigyorgott rá.
- Nem is fogsz! -vigyorodott el ő is, átölelte Pinky-t, lekezelt a legjobb barátjával, nézte ahogy Ayumi búcsút vesz tőlük, majd beült a lánnyal az autóba és elhajtott. Arashi és Pinky sokáig nézték a távolodó autót, de nem várták meg míg teljesen kiesik a látóhatárból. Arashi a csuklójára kötötte a vörös szalagot.

Vége.