- Nem jössz aludni?
- Most nem. Te menj csak be. Majd megyek én is.
Arisa tudta hogy valami itt nincs rendjén, de nem tudta volna megmondani mi az. Végül befeküdt az ágyába, nagyon nehezen aludt el.
Pinky és Yoru pedig egészen addig nézték az eget amíg az utolsó csillag is el nem tűnt.

- Akkor elmegyek Yoru, rendben? –szaladt ki Arisa a testvéréhez a konyhába.
- Hova is mész? –kérdezte.
- Megünnepeljük a lányokkal az eddigieket, és hogy Ayumi kijött a kórházból. 
- Ja igen. Add át neki üdvözletem.
Kissé később Yoru is elment otthonról. Egy iskola felé vette az irányt, a Sacred School-ba. Touya-val megegyeztek hogy mind beiratkoznak oda, hiszen mind tudták már, hogy a fényben járók egyik vezetője is oda jár. Az iskola arról volt híres hogy egészen bölcsödéből az egyetemig oda lehet járni. És egy bizonyos bajkeverő diákról, Heaven-kunról.
Mikor elintézte a húga és saját maga beiratását ismerős hangot hallott a folyosó végéről, így egyből kifutott az igazgatóiból.
- Visszahoztam a könyveket.
- Tetszettek?
- Igen, nagyon! Köszönöm szépen! –lépett ki a könyvárból, majd mikor meglátta Yoru-t teljesen megfagyott. A fiú egy ideig tétovázott, majd futni kezdett felé, a lány is. Mikor egymás karjaiba értek szorosan ölelték egymást.
- Úristen! Jesszom’! –hangzott a fiútól. A lányka elsírta magát, mire a fiú kissé eltolta, hogy kezeit a lány arcaira tehesse. A lány erősen kapaszkodott Yoru karjaiba, egy ideig csak egymás szemeibe néztek, majd csókban forrtak össze. Ezután Yoru ismét magához szorította.
- Nem hittem hogy csata nélkül láthatlak még…Pinky.
- Yoru. –ejtette a lány a fiú nevét, aki ebbe beleremegett.
Egy hét telt el. Egy hét, és Pinky soha nem érezte magát ennyire magányosnak még. Hiába, az elmőlt egy hétben csak arra tudott gondolni hogy Blair lehet elment…és most azt se láthatja nyugodtan többet akibe beleszeretett, így napról napra ez a magány erősödött, de ez most hírtelenjében megszűnt.

Yoru örült annak, hogy húga ma nem tartózkodott otthon, így nyugodtan nyomhatta az ágyat új barátnőjével. Egymás karjaiban feküdtek meztelenül. A lányka még bódult volt az előbb átéltekből. 
- Szegénykém. –szorította jobban magához Yoru. Boldog volt, hogy ő kapta meg Pinky szüzességét. 
[ - A szerelem hülyéknek való Saku-chan Darling. Én független akarok maradni! Bár te nagyon romantikus alkat vagy. Neked majd eljön a fenenagy boldogság ha szerelmes leszel.
- De az előbb mondtad hogy hülyéknek való! –védekezett.
- Azoknak is, te is jó nagy hülye leszel ha szerelmes leszel!
- Miért vagy ebben annyira biztos?
- Mert csak! Majd te is mondani fogod egy pasinak hogy jaj-így-szeretlek-úgy-szeretlek…hülyeség! De te hajlamos vagy ilyesmire. Sajnos. ] –gondolta végig egy régi beszélgetését a szerelemről.
- Szeretlek. –mondta ki végre amit már oly régóta akart. 
- Én is szeretlek téged. –hangzott a válasz, majd hírtelen csiklandozni kezdte a lányt, aki nagyokat nevetett.
- Elég! Elég már! –kacagott boldogságtól telve.
- Pech, nem fogom abbahagyni! –vigyorgott gonoszan.
- Ne…ne, nem bírom!
- Abbahagyom, de ingyen semmi nem jár! –ravaszkodott továbbra is.
- Jó…jó ka-kapsz egy…
- Na mit?
- Egy csókot! –mondta ki, mire a fiú leállt és mélyen a lány szemébe nézett. Úgy érezte mintha megbabonázták volna. Pinky elpirult, ez pedig végre kizökkentette: - Csak egyet? –kezdte megint csikizni. 
- Annyit amennyit csak akarsz! –sikított már a nevetésből, majd mikor a fiú a puha ajkaira tapasztotta a száját kirázta a hideg. Karjait átkulcsolta a srác nyakán. Yoru lassan dőlt vissza és karjait a lány hátára vonta. 
~ Tévedtél Blair… a szerelem nem hülyeség. A szerelem a legszebb dolog az egész életben ami egy nővel történhet. –csókolta meg barátját.
Yoru egy ideig élvezte a kapott csókot, majd a lány fölé emelkedett hogy ismét magáévá tegye. 

- Itt jó lesz. –nézett ki az ablakból Pinky. Yoru autójában ült. Ahogy kinézett elborult az ég. Ez szomorúsággal töltötte ki, remélte nem ered el. Az eső mindig barátnőjére emlékeztette. Nem tudta hogy mit mondana arra, hogy ő éppen most vándorolt az egyik ellensége karjaiba, de abban biztos volt, hogy nem díjazná.
- Várj csak. –szólt Yoru, levette a pulóverét és a kis Pinky-re adta, akin ugyan volt már egy halványrózsaszín.
- Nem fázom. –nézett rá meglepetten.
- Ha kiszállsz meg fog csapni a hideg. Nehogy megfázz itt nekem. 
Pinky elmosolyodott és kis puszit adott Yoru arcára. Kiszállt, de még nem indult el.
- Akkor holnap a tónál?
- Aha! –bólintott, a lány már majdnem lépett egyet, mikor még utána szólt – Ja és Pinky…
- Igen?
- Lehet kések egy órát. De sietek. Mire odaérek… -és itt elharapta a mondat végét.
- Igen? –kérdezett megint.
- Ne legyen rajtad semmi. –kacsintott rá, mire a lány mérgesen becsapta az ajtót. 
- Tuskó! –kiáltotta, mire a fiú elnevette magát, kidugta rá a nyelvét, majd elhajtott.
Pinky mosolyogva nézte az autót egészen addig amíg már nem is látszott.
A fiúnak igaza lett, megcsapta a hideg. Ahogy benyúlt a zsebekbe valami kis dobozt érzett. Előhúzta, egy doboz Pianissimo cigaretta volt, belenézett, még a negyede megvolt. Felment a szállodába, és amikor benyitott egyből meglátta Rewrite-ot sörrel a kezében.
- Hát te hol a fenébe csavarogtál? És mi ez rajtad? –nézte meg.
- Semmi. –mondta egyszerűen.
- Kiwadoi! –szólt be Rewrite az ügyeletes apucinak, ahogy maguk között hívták, hiszen nagyon apáskodó személyiség.
- Mi a franc…te csak rózsaszínt hordasz nem? Nemhogy még feketét. És hány számmal nagyobb ez a méretednél? Ráadásul ez nem is női! Udvarlód van?
- Dehogy. –legyintett és Rewrite elé lépett.
- Mi az? –nézte gyanakodva. Pinky megfogta a szabad kezét és belenyomta a cigarettát.
- Geci ez honnan van? Ezer éve nem szívtam ilyet! Emlékszel Kiwadoi, hogy mennyire rá voltunk erre állva a gimi alatt? 
- Aha, ha már nem lógott ilyen a szánkból fel sem ismertek minket! –gyújtottak rá egyszerre.
- Örülök hogy örömet tudtam szerezni. De egyet kérek!
- MINEK? –csattantak fel.
- Te nem is dohányzol! –szólt rá Rewrite.
- Ne izgulj, nem is fogok. Csak kérek szépen egyet. 
- De miért? –vett ki egyet Arashi és átnyújtotta.
- Ha Blair hazajön a táborból.
- Tábor? –kérdezte Rewrite.
- Semmire nem figyelsz még mindig? Orime mondta hogy valami rendezvényes táborban van. –világosította fel Arashi.
- Ja. De minek teszed el neki, nála úgyis mindig van. Meg legfeljebb veszünk másikat.
- De én szeretném ha ezt is elszívná. –ment be a szobájába.  
Fáradtan ült le és csak nézte a kezében a szálat.
Szerette volna ha ezt Blair elszívja…mert ez azé a fiúé akibe ő szerelmes. És így, ha még hülyeségnek is hangzik, de talán közelebb kerülhetnek majd egymáshoz. 

- Egy egyszerű tény. Nem akarok harcolni.- dölt hátra Yoru a kanapén miközben a többiek körbenéztek.
Most minden szem egy pillanat alatt Touya-ra szegeződőtt kivéve Ayumi aki még most sem mert oda pillantani. És nem akart harcolni ő sem, de nem tehetett semmit.
Touya komolyan tekintett unott fejrázással a földre, tartotta a tököt mintha jobb dolga nem lett volna ,majd a feszült csendben felpillantott társára.
- Sajnos nem mi döntjük el ,hogy mit tegyünk. - kezdte el, de ekkor Yoru nyugodt hangon közbevágott és folytatta.
- Én úgy gondolom ,hogy igenis van jogunk hozzá . Ha nem teszem, akkor nem teszem. 
- Megörültél ? Elfelejtetted már hol a helyed? És, hogy mennyit köszönhetünk nekik! - kezdett el kiabálni Misa a fiúval.
- Misa...Misa...csss... - csititotta a kedélyeket Touya.
- Sajnálom Misa, én így gondolom. Amúgy sem sincs még konkrétan közünk egymáshoz...a csapat nem ér semmit.
Váratlanul a fiúba belefojtották a szót ahogyan Arisa felsikoltott. Misa hátraesett döbbenten az egyik székbe,lassan kapkodva a levegőt ahogyan nézett előre.
- Rám mondhatsz, velem beszélhetsz így. De a csapatott a szádra ne merd venni, nem ezt érdemlik meg tőled.... - sziszegte ki a fogai közül Touya miközben a vöröst az ingjénél fogva tartotta. Ilyen mérgesnek még nem látták, és ténylegesen megijedtek tőle a lányok, főleg mert ilyenkor a szeme is más fényt vett fel és most valami sötét aura is körbelepte. Majd rángatni kezdte a másikat. - Nézz körül nyugodtan Yoru, mindannyian olyan ellen küzdünk aki fontos nekünk. Nem csak te vagy aki nem akar harcolni ,de ezt az utat nem mi választottuk. Meg kell tennünk. Szerinted Ayumi nem szenved? Szerinted nekem nincs olyan emberem aki fontos? - rántotta ki a kanapéról majd a falnak vágta váratlanul, mire Arisa ismételten felsikított, már futni készült ,mikor Misa észbekapott és lefogta.
- Eressz el Misa! Yoru!! - kiáltotta, de a lány nem engedte.
- Csak figyelj... igaza van....
A vörös csak letörölte szájáról lefolyó pirosas vért, majd sötét tekintettel meredt idegesen vezetőjére. Emlékszik, az első nap is összeverekedtek, de akkor el lett intézve.
Azóta tisztelték valamennyire a másikat, bár sosem értettek egyet és most, most ismételten egymásnak estek. Bár Yoru inkább azon akadt ki amit Touya mondott.
~ Hogy ő is szenved? Milyen vicces...
Nem hitt neki, vagy csak nem akarta ezt beismerni, hogy ő is ezt teheti, hiszen így ismerte meg, mint egy laza vezetőt aki kegyetlen és senkivel nem kivételezik.
- Hazudsz! - kiáltott felé idegesen, mire Touya váratlanul megtorpant, bár háttal állt neki.
Ayumi értetlenül pillantott a társára, ezt még ő sem tudta róla. És ki lehetett az? Talán egy régi barát mint neki Pinky? Vagy valami más...
Aztán ahogyan erősödött a sötét aura egyre idegesebben pillantott rá, tudta mi követezik, de ezt nem hagyhatta.
Touya ökölbe szorította a kezét ,majd a válla fölött a fiúra nézett s arcán megjelent egy hosszú sejtelmes vigyor.
- Vagy úgy...nem hiszel nekem? - indult meg ismételten a földön ülő fiúnak, de ekkor egy fehéres fény elkapta a fiút, aki megtorpant.
- Touya-san neee...ő a testvérem. Kinyírlak ha bántod... - sikította az elejét a lány ,majd fejét és hosszú selymes fehéres haját a fiú hátának döntötte.
Touya szemrehányóan pillantott Yoru-ra, majd fennkölten, de csak állt, nem ütötte meg még egyszer.
Misa csendben figyelt, de az ő arcán is végig futott valami....
- Fény... - szólalt fel végül Ayumi és odalépett társához, majd komolyan elhúzta Arisa-t és a fiú karját megfogva elindult ki a szobából. - 2 óra múlva megyünk. Nem akarok ellenvetést. - zárta le a témát a zöld hajú lány. 
Arisa testvéréhez rohant, aggodalmasan tekintett rá és kérdezgette.
- Nincs jogod ilyet mondani Yoru....remélem te is tudod... - kezdte el Misa, majd leült és elfoglalta magát egy könyvel, nem is figyelve a másik kettőre. Agya csak egy dolgon járt szüntelen...azon amit Touya mondott.
" Szerinted Ayumi nem szenved? Szerinted nekem nincs olyan emberem aki fontos? "
~ Nekem...ki fontos, aki ellen harcolnom kell ? Egyáltalán én ezt figyelembe vettem valaha is...és kik azok akik miatt ők szenvednek?
Gondolta miközben ismételten a mitológia könyvét bújta ,amiben mindig talált valamit ami jól jöhetett.
~ Bárcsak a lelki fájdalomra is lenne megoldás....amiben mindannyian szenvedünk...de annak nincs. -Pillantott Misa Yoru-ra aki csak nézett előre csendben.

- Mi volt ez az előző ? - kiáltott Ayumi a srácra, aki csak csendben mint egy báb dőlt a falnak és nézett lefele.
- Semmi...
- Olyan érdekes az a padló, hogy azt bámulod ?
- Igen... az.
- TOUYA! - ragadta meg a fiú állát a lány idegesen, majd zavartan elvigyorodott. - Csak nem élnek még a régi kapcsolatok? Heh, nem ezt mondtad nekem is? Te álszent!
A fiú rátekintett üveges szemével a lányra, majd elvette a kezét és folytatta ő.
- Engem eddig sosem zavart ez csak téged. Én tudom mi a dolgom, csak ti nem értitek meg. - állt fel lassan. - A kard lelkének sötétje vagyunk mi...az a dolgunk,hogy végezzünk a másik oldallal és akkor életbe maradhatnak az emberek. A sors iróniája ezek a kapcsolatok... - vakarta meg a fejét - de ellene nem tehetünk semmit. Nem hagyom, hogy én miattam több százezer, millió ember csak úgy meghaljon. Mert én önző voltam.
Vagy én halok meg vagy aki nekem fontos. - pillantott a lányra a vállát vonta, majd megigazítva a ruháját elindult kifele.
Bár nem ezt érezte amit mondott...mert nem értette meg miért kellett a kardnak ekkora áldozat harcosaitól...de elfogadta ,mást nem tehetett. Példát kellett mutatnia ahogyan Ayumi-nak is...és ez volt a legnehezebb.
- Annyira unom ,hogy csak a végén harcolhatok... - sóhajtott a fiú, mintha az előbb semmi nem történt volna miközben ment ki.
- TOUYA!
- Köszönöm....Ayu-chan. - válaszolta egy intéssel ,majd kilépett a szobából.
A zöld hajú lány lepetten nézett utána, majd elkapta a tekintetét, s ekkor eszébe jutott valami.
~ Várjunk csak...ha én túléltem...akkor Pinky is biztosan.

A nap már javában tartott, ahogyan a kiscsapat az asztalhoz sűrítette magát. A régi tölgy borítású asztal már sok ilyesmit megélt, gazdájánál is sokkal idősebb volt ,mégis mindenkiben apró nosztalgiát ébresztett. 
- Miért nem ehetnénk bent? - rivalt fel Rewrite, miközben az üres tányérjára pillantott, majd mindenkiére végig. - Amúgy sincs még benne semmi.
- Mert fontos, hogy itt kin maradjunk mind... - jegyezte meg nyugodtan Arashi és a csendes Pinky-re pillantott.
Már pár nap eltelt, de semmi nem változott. A lány mintha már nem is az lenne, aki régen. Talán Blair....talán más miatt. Mindenki azon gondolkodott vajon mi történhetett, de senki nem kérdezte végül. Egyszer csak valaki kilépett a konyhai ajtón be az étkezőbe ahol a többiek ültek. Kezében valami nagy volt...nagy és rózsaszín.
Pinky értetlenül nézett főképp mikor Orime elé rakta azt a valamit. Hirtelen a szája elé kapta a kezét.
- De miért ?
- Mert vissza jöttél....nagyon hiányoztál nekünk... - mosolyodott el a lány, mire mindenki bólintott a saját stílusa szerint.
- Dehát....ez.. - pillantott a tortára a lány. Rózsaszín marcipán volt az egész és rajta az írás.
- Na ne várasd meg Orime-t mert ő készítette... - szólalt fel hirtelen Rewrite, mire Pinky felkapta a fejét.
- Inkább úgy érted azért mert éhen halsz...ne hazudj Heaven... - pillantott rá egy vigyorral Arashi.
- Nem mindegy? - kérdezett vissza a másik mire Nuru elmosolyodott csak Yukari értetlen arca mellett.
Pinky eleinte félve, majd mégis vágott egy szeletet és megkóstolta. Az első íztől szomorúság vette tudatába, ahogyan eszébe jutottak azok a napok amelyeket Yoru-val öltött ,majd az utóíz igen kellemes volt és nagy mosoly jelent meg az arcán. Hiszen az sütemény tényleg finom volt...és ezzel nem bánthatta meg Orime-t.
- Naagyon finom! - jegyezte meg majd folytatta.
- Áááh, Orime-chan férje szerencsés lesz. - jelentette ki a zavart a lánynak Nuru egy mosollyal, mire Yukari nevetni kezdet, Arashii arcán meg egy halvány mosoly jelent meg.
- Ne mondj ilyet Nuru...- sóhajtott a lány elgondolkodva miközben megtörölte a kezét a konyharuhába - már azon is gondolkodtam, hogy zárdába megyek a tanulmányaim után....  
Ahogyan a lány ezt kimondta érdekes hatást keltett a többiekben. Nuru és Yukari csak néztek, Rewrite hangos röhögésben tört ki, Arashi félrenyelt s emiatt köhögött, míg Pinky szelete éppen leesett a villáról döbbenetében. A lány zavartan tekintett végig rajtuk majd egy mosolyt vett fel.
-Csak vicceltem... ^^" - mondta sürgetve. - de egyszer tényleg bekerültem majdnem egy ilyen helyre, bár csak lakni....
Rewrite még mindig röhögött míg a többieken egy piciny "hál az égnek" ment végig.
- Rewrite-kun...fejezd be! - szólt rá Orime - azért ennyire nem vicces.
- Dehogynem... - törölte már a szemét a srác.
- Ugyan már..... miért döntene egy olyan lány, mint te a zárda mellett ? - nevetett fel egy pillanatban Nuru.
- A magány miatt... - válaszolta a lány, majd leült és ő is vett egy szeletet magának, mintha mi sem történt volna.
Arashi legyintett erre ahogyan Nuru elgondolkodott talán orvosilag, Rewrite még mindig nevetett de ő mégsem hallotta az előzőt.
Csak Pinky értette meg a szavak mögött megbújó igazságot. Ő értette amit a lány közölt, bár sosem ment volna zárdába...ahogyan tudta Orime sem, de ez eszébe jutatta ismételten Yoru-t és az csak rosszabb lett az idő múlásával. Más magány az amikor körbevagy véve barátokkal és boldog vagy de hiényzik valami...és más magány mikor semmid nincs, de mindkettő fájdalmas magány...és az előzőt szinte mindenki ismerte .....
A nagy csendnek váratlanul egy sikoly vetett véget ,mire mindenki felkapta a fejét.
- Egy Carcase ? - szólalt fel Arashi, mire Rewrite rápillantott.
Yukari csak értetlenül ismételte meg.
- Ez nem az... - nézett előre ijedt tekintettel Orime ahogyan ezt észrevette, Rewrite is megérezte ennek a súlyát.
Pinky nem érezte azt, amit ők ketten...de ő is tudta miről van szó, mert őt más vezérelte ezekben...a szíve mely mostanában olyan fájdalmasan nyögött fel néha néha..amit nehezen tudott elfogadni.
- Menjünk. - indult meg Rewrite és a többiek követék.

- Hamarosan ideérnek... - rakta át a vállán a kardot Kaito ,miközben a húgára pillantott. Bár nem voltak ott a reggeli esetnél mindketten értesültek róla. Tisztelték Touya-t, ami miatt ez megdöbbentő is volt ,ugyan akkor megértették Yoru szándékát is...kicsit. Most mégis itt volt az egész csapat...
- Már nagyon kíváncsi vagyok rájuk . - Pillantott fel mosollyal Mijuni.
- Nekem nem lesz nagy újdonság... - vonta a vállát Misa - Maat! - jelen meg a kardja.
Arisa hátul állt a testvérével és gyanakodva figyelte annak minden reakcióját...tudni akarta végre mi folyik itt. Miért ilyen csendes most, mi baja van, miért mondta a reggeli dolgokat. Azonban a fiú csak várt és reménykedett benne, hogy ő nem jön el. Hiányzott neki a lány tekintete, de nem akarta, hogy most itt legyen.