26.rész - A titkos csoport

A SST épületében nagy volt a nyűzsgés ,mindenki éppen a tennivalóját csinálta. Fegylmezetten dolgoztak ,mint mindig és semmi nem zavarhatta őket meg. A fehér falak ,mint valami futurisztikus,kissé kórház szerű irodák mindent elleptek . A parányi irodákba mindenhol a gépek zaja hallatszódott, ahogyan dolgoztak rajta. Nagyon nagy volt a rend, taln már túlságosan is. A szűk hosszú folyosónak a márvány kövén most koppanások hallatszódtak ,amik fokozatosan élesedtek ahogyan egyre közelebb lehetett őket venni. Fekete körömcipője stabilan mozgot gyorsan ,egyre -egyre sietettve a lépteit a nő. Megigazgatta fekete soknyáját és blézerét ,majda szeművegét és szőkés tincseit. Sóhajtott aztán leált egy ajtó előtt és megnyomott falon egy kis gombot.
- Uram, bemehetnék?
- Ki az ? - szólalt ki a hang a gomb meletti hangszóróból recsegően.
- A nevem Tuoki Erika.
- Az meg ki ?- kérdezte a férfi ,mire a nő szeme rángatózni kezdet idegességében.
Ekkor ismételten megrecsegett a hangszóró,a férfi nevetett.
- Pesze Erika, jöjjön csak be.
A szőkeség ebben a pillanatban eldöntötte ,hogy kínyirja a főnőkét ,de ekkor eszébe jutott az amiért jött. Sűrgősen lépett be s bezárta maga mögötaz ajtót.
Arcának mimikái feszültséget és aggodalmat vettek fel. Úgy tekintett a már őszülő féfira aki épp szivarozott.
- Jelentéseket hoztam Uram! - kezdte el a nő s orrát megcsapta a szivar mediterráni illata. Rosszul lett tőle egy pillanatra.
- Mondja . - pillantott komolyan rá a férfi.
- A kutató részlegen rájöttek ,hogy a balesetek száma valószínűleg feltehető annak a "misztikus" dolognak amiben maga hisz.
- Ez nagyszerű.
- Nem NEM! - tiltakozott a nő- ez logikátlan és tudománytalan.
- Tovább...
- Szóval...a kimutatások jelezték ,hogy a városban igenis mostanában azok a erők amikről maga beszélt kezdenek feltünni.- zaklatottan tekintett fel Erika a fönőkére. - Úgye ezt nem gondolja komolyan ? Hogyan lehetne egy régi vallásos írás igaz?
- Maga nem hisz benne Erika-san?
- Nem uram.
- Milyen kár. - mosolyodott el sóhajtva a férfi s újra szivott a szivarból - Akkor, márcsak várnunk kell.
- Küldjem a csapatokat ki ,uram ?
- Még lényegtelen, tudomásom szerint úgyis kint vannak . -nézett el a férfi unottan .- a 103-mas csapattal mi újság? Hogy fejlődnek?
Erika-san gyorsan elővette a papirait ,majd megigazgatta a szemüvegét s elmosolyodott.
- Nagyon jó Uram. Az új kimutatások szerint ,nagy hasznára váltak a cégnek. Jó csapatott alkotnak, most látszik csak.
- Pedig eleinte mennyire nem akartak belemenni - pillantott a nőre a főnők ,mire az nyelt. - és, most hol vannak?
- Épp az egyik küldetésen uram. - pillantott az órájára - 2 óra és vissza is érnek.
-Tökéletes. Egyszerűen tökéletes. - vigyorodott el a férfi eloltva a szivarja maradékát.

A város külvárosában vamivel romosabb házak voltak. Úgymond ,lehetett mondani ,hogy az egész helynek ez volt a getto része ,ami kihatott egészen a végéig.
A diákok, a felnöttek ,mindenk aki itt élt ,harcolt a napjaiért ,még ma is. A szegénység nagy volt ,de a becsület megmaradt az embereknek ,azt nemdták oda, így ,hiába voltak szegények a nagy részük tisztességes maradt. A diákok az utcán mindent megtanultak ,vagy otthon dolgoztak. Most azonban mindenüres volt és a megszokott nyűzsgés elmaradt. Kiáltozások hallatszódtak messziről s pár diák futott. A fekete hajú kislány ijedten futott testvére után.
- Noa várj meg! - sírt szinte utána a kislány.
- Aki gyenge az nem való ide. - közölte a kisfiú ,s nem lassitott. - Gyerünk Mia ,kibirod. - mondta mire a lány csalódóttan futott tovább.
Így tettek még vagy öt percig. Futottak át kökveken , korlátokat átugorva és kikerülve a törmelékeket.Végül  Mia lábbai meggyengültek és megrogytak.
Váratlanul zutyant maga alá.
- Noa !! NOA!!! - sírt a lány egyre jobban, de a fiú nem állt meg. Ekkora lány mögül felbukkant egy gépezett s a kislány felsikitott.
A vasdarab már épp ütött volna a lányra ,mikor váratlanul valami robbant és a vasszörnyeteg megtántorodott pár lépést hátra. A kislány lepetten tekintett ,könnyei még mindig ki-ki bugyantak nagy kék szemeiből. A vasdarab kikereste lézeres szemeivel azt aki rálött ,majd elhúzta vörösen világitó szemeit.
- Nocsak. Kislányokra vadászunk ? Ejnye...ejnye.. - szólalt fel gúnyosan valaki ,aztán motor drrogás hallatszódott csak és lámpa világitás. Mia lepetten tekintett megmentőjére, de így sem tudta ki lehet az.
- Hé kislány! Gyere onnan ha nem akarod ,hogy bajod essen. - mondta ismételten, mire Mia bólintott s elfutott.
A vasszörnyecske utna kapott ,de a motor ismételten felmorajlott és nekilódult. Egy pillanat alatt ott termett és a robotott kigáncsolta a motoral ,majd leugrott róla s elhúzta. Levette a fegyvert a tartóról ,majd kibiztosította és a robotra tartotta. Egyik szemét becsukta s figyelte ,mozdul e még.
A robot váratlanul kinyújtotta a kezét ,mire a megmentő megtántorodott majd a támadóra emelte fegyverét s lőtt vele. Az ezüstös fém fegyver érdekes érces hangot adott ki mialatt gyosan s lőpor mentesen ,lézerel felrobantotta a robot "agyát" s a fémszerkezett ami már szinte teljesen emberi volt elterült a betonon. Azalak sóhajtott s elrakta a fegyver majd a kislányra tekintett aki még mindig sírt, de aztán mosolyal pillantott fel.
- Köszönöm! Nagyon köszönöm.
- Semmi. -ment oda az alak ,majd megsimogatta a kislány fejét. -  Mi a neved ?
- Mia... Mia Sorrow vagyok. És maga ?
Az idegen felkapta a karjaiba a lány gyenge kis testét ,majd felrakta a felállitott motorra amivel elindult. A kérdésre nem válaszolt, csa csendben nézett előre.
Mikor elért egy házhoz letette a kislányt s biccentett a házra.
- Menj haza Mia.
- Köszönöm. - mosolygot a kislány s berohant a házba. - Noa ,haza jöttem!
Kint a motor újra elindult ,s a lemenő napfényben a pályára tért ki ,be a belváros felé. Szinte siklott a pályán elégé gyorsan a vöröse foltos motorjával ,váratlanul hozzá csapodott még egy motor. Rápillantott s a jövevény bólintott üdvözlésként.
Vagy 10 perc elteltével bértek a céghez ,melyen nagy betükkel a felhökarcolók alján ez a felirat állt S.S.T.
Erika sietősen szaladt a bejöttekhez ,majd elmosolyodott.
- Örülök,hogy látom önöket. Kuro Rosso kapitány...és Yuu Hime hadnagy. 

Közben egy házban Rose lassan lépett be egy üres szobába s leült a fiú mellé aki épp olvasott.
Még mindig haragudott rá, de most mégsem volt képes gyülőlni őt. Lassan rátekintett, de az nem pillantott rá.
- Kieru... - kezdte halkan - ... te sem hiszel abban ,hogy élhetnek ? - kérdezte halkan mire a srác szemei megrebbentek s halványan elmosolyodott Rose felé.
 A Fekete hajú lány még sosem látta ezt a mosolyt. Megdöbbent s zavartan pillantott el.
- Bocsáss meg, hülyeséget beszélek! - pattant fel ,de ekkor Kieru elkapta a karját a lánynak . Rose döbbenten nézett rá és szemei megrebbentek ahgyan látta a fiú tekintetétt ami a messzeségbe haladt.
- Hogy őszinte legyek....minden vágyam az , hogy éljenek....hogy éljen.