1. rész – Visszatekintés

Az éjszakai eget váratlanul sötét felhő szelt át, s csak hosszan pillantások árán jöhetett rá az emberfia, hogy ugyan csak madarak voltak azok. Mégis a sűrű károgások közepette, ahogyan a szél rájátszott az érzékekre a fiatalok, sőt pár termet felnőtt ember is megijedt volna. Azonban ezt nem tehették meg most azok, akik a sötét csőrösökkel szelték a fák lombjait, egyre gyorsabban és gyorsabban.  Nem volt semmi beszéd, őket most más kommunikáció vezette, az ahogyan egymásra hangolódtak jó rég óta. Az egyik éj fekete ruhás alak megigazgatta a szürke kiegészítőjét és a maszkja felé emelte a kezét. A fehéres, vörös csikókkal borított, csörős maszkot feljebb emelte s lassú lihegéssel, nagy vigyorral ecsetelte az elmúlt éjszakát.
- Nem kellene még levenned a maszkodat.
- Úgyis tudjuk ki melyikünk és az éjszakai gyakorlatnak már vége. – pillantott a másik nőre.
- Úgy van…. még a kóbor lélek sem jár erre ilyenkor, nemde , kis angyalom ?
- Ne hívj így Yuuichi….- húzta el a fejét a szőke rövid hajú nő, majd leemelte magáról a maszkját s körbetekintett maga körül többiekre. – Mindenki megvan?
- 1,2,3,4 – kezdte el a számolást egy vörös hajú férfi mire váratlanul egy nő lökte meg a fenekénél. – HÉ!
- Siruku… mind megvagyunk… induljunk. - vigyorgott fel a nő mire az is elvigyorodott.
- Csak nem aggódsz miatta?
- Nem… úgyis átalussza az egész éjszakát. - vonta vállát a nő.
- Helyeslem az ötletet, induljunk. – Szólt közbe Tenshi s elindult komoran. – Nincs kedvem Sakamoto arcába nézni, mert elkéstünk.
-  Még mindig nem vagytok jobban? Hiszen a főnököd… - sétált testvére mellé Siruku, mire a nő sóhajtott.
- Te mindenkit szeretsz, aki feletted áll?
- Nem erről van szó…
- Engem szeretsz… - jelentette ki Naora magára mutatva.
- De most másról volt szó – vigyorgott, mint egy zöld alma a vörös férfi mire neje csípőjére tette a kezét.
- Hogy is mondtad?
- Emlékszel ?! Én 19 évesen lettem ANBU…te csak 23, feletted vagyok.
- Nao… - kezdte mire Yuuichi elhúzta a vállát átfogva barátját nevetve.
- Hagyd. Itt nincs esélyed. Szóval…. – kacsintott mire az halvány mosollyal bólintott.
- Benne vagyok. – fogtak kezet.
Naora egy pillanatra megtorpant, ahogyan egyre közelebb értek, majd egy barna hajú nőt pillantottak meg a távolban. Mindenki egy pillanatra megremegett aztán mégis tovább mentek. A zöld fű most engedékenyen suhant alattuk, eldőlve, szánakozva s így érezték magukat ők is. Annyi év eltelt s most belegondolva sosem gondolta volna, hogy Hyuuga Sakamoto lesz az ANBU-k vezetője. S most alatta helyezkednek el, de csak pár napig, míg végre ki nem derül a Hokage szándéka az új csoportokról.
- Késtetek. – nézet ki a papírból a nő .
- Csupán 1 percet. – kezdte el Yuuichi míg kedvese oldalra pillantott a szőke tincsekből ki.
Naora most egy pillanatra összehúzta a szemeit s figyelmesen tekintett a főnöke mellett álló alakra. Ismerős volt neki… de nem tudta beazonosítani.
- Vendégünk van? – emelte kezeit a vállához Siruku mosollyal.
- Igen.. Erről akartam beszélni. De ha a csapat ennyire nem veszi komolyan a munkát.
- Csak egy perc volt. – helyeselt Tenshi sziszegve mire Sakamoto elmosolyodott.
- Bemutatom azt, aki mostantól Al vezető lesz, szóval, ha valami dolgom akad, ő felügyel titeket.
- Ohh… csak nem valami új jövevény? – nézett kíváncsian előre Siruku, de a maszktól nem látott semmit.  Naora azonban észrevette, hogy a maszkos alak szemei most elnevették magukat.
- Valószínűsítem, hogy ismeritek.
- Ne csigáz Sakamoto. – vigyorgott a vöröske mire barátja rápillantott.
- Komolyabban öregem….
A két női tag egymásra pillantott, majd vissza előre, már őket is érdekelte a jövevény lénye.
A hűvös szél jelezte a késői órát, amelyre most nem figyeltek. A hangok szinte elhalkultak, ahogyan az Anbu a maszkja felé nyúlt. Kutya alakú maszkjától lassan vált el, s abban a pillanatban sötét szemeivel ,- amiben megcsillant egy kóbor fény, társaira tekintett. Halvány mosoly járta át az arcát, mialatt csípőre helyezte a kezét.
- Sosem komolyodtok meg…igazam van?
A tagok egy pillanatra ledöbbentek, csak az apró rovarok zümmögését lehetet csak hallani.
A vörös és fekete színekben pompázó hajú nő szemei kipattantak ,s váratlanul indult el lassan a másik nő felé.  Férje utána kapott halkan, de már nem érte el. Naora ökölbe szorította egy pillanatra a kezét, majd elengedte s hirtelenjében átölelte a nőt. Az meglepődött, arcán halvány mosoly jelentkezett.
- Örülök az érzelgős találkozásnak… nah. Ideje menni. Ha találkozzunk, még szólok. – csapta össze a kezeit főnök, s visszahelyezve a maszkját útnak indult. Tenshi lassan indult tovább egyet intve halvány mosollyal, míg a két férfi egymásra pillantott.
- Holnap várom az eredményt….- csapta vállon Yuuichi Siruku-t s tovább indult a maszkot visszahelyezve felesége után.  Szemeivel a két nőt nézte, akikkel nosztalgikus emlékek jutottak a fejébe s mosollyal törte meg a csendet.
- Még mindig olyan jól főzöl? – helyezte kezét az ismerős nő vállára.
- Ugyan… csak igyekszem. – mosolygott, mire Naora szúrósan nézett férjére.
- Ugye ezt nem célzásnak szántad?
- Én? Ugyan… dehogyis…
- Gyere, hagyjuk itt. – húzta maga után barátnőjét Naora. – Ma jöttél? Annyi kérdésem van… Nem alszol ma nálunk?
- Hé…. szívem…- kezdte halkan hátul Siruku.
- Igen ma jöttem… és sajnálom, de nem lehet. Mint tudod nekem is vannak gyerekeim. De ígérem, hogy holnap beszélgetünk.
- Szavadon foglak.
- Ígérem… - mosolyodott el a nő, aztán tekintette váltott s kezeit a másik anya kezére helyezte.- lenne egy kérésem Naora…
- Mi történt? – ijedt meg a nő.
- Mint tudod most osztják be a csapatokat.
-Igen…Naruto Hokage-sama dolga ez mint mindig. – bólintott míg Siruku csak figyelte őket.
- Tudomásomra jutott ,hogy te is vezetsz majd egy csapatott… kérlek Naora… azt szeretném ha Kurome a te csapatodban lenne…
- De…
- Kérlek…
-Rendben.
- Siruku ?! – pillantott döbbenten a nej a férjére .
- Megbeszélem majd a Hokage-sama-val. De mond csak…ennek köze lenne ?
- Nem… - húzta el a fejét a nő. – Csupán szeretném jó kezekben tudni a lányomat.
- Rendben, de most ideje menni. – mosolyodott el Naora átölelve a másikat.
- Holnap.
- Holnap. – intettek s egy pillanat alatt tűntek el a másik szeme elől. A fák között futottak haza fele, hogy családjukkal legyenek még a hajnal vissza maradt óráiban. Naora hosszasan gondolkodott még s ez meglátszott az arcán is. Fehéres mimikái között megbújt valami, amit férje már jól ismert. Ahogyan lassítottak végre érezték a szelet is, sokkal hüvősebb volt, mint eddig.
~ Haru…..~
- Naora..
- Tessék? – pillantott oldalra amit Siruku csak egy mosollyal viszonzott.
- Ne aggódj.
- Nem…örülök ,hogy itt van…csupán…
- Haru nagy lány, van két szép gyereke…
- Három..
- Elnézést…- nevetett a férfi.  –három, tud magára vigyázni.
- Igazad lehet.
- Na látod…nekünk most másra kell figyelnünk. – mondta a kilincsre helyezve a kezét.
- Viccelsz ? Biztosra veszem ,hogy alszik…- mondta a nő határozottan s belépet az ajtón.
A villany váratlanul gyuladt fel s rögtön eltűnt a nő arcáról a mosoly, míg a férfién csak most nőt meg.
Naora a kezdeti meglepetséget próbálta palástolni s lassan elhúzta a száját zavartan, lepillantva kis fegyelmezést tanítva. Kezeit karba tette.
- Nem úgy volt, hogy már alszol?
- Aggódtam…
- Ugyan Soul. – sóhajtott a nő de a férje csak megveregette a fia vállát.
- Ügyes vagy…
- Siruku ne biztasd! – szólt fel a nő – nem kell pátyolgatnia a saját fiamnak…
- Na…tünés aludni..jó? Holnap nagy nap vár rád.
- Jó..- bólintott Soul s egy pillanat alatt eltűnt a szobájában.
Naora sóhajtva huppant a székbe ,míg Siruku mosollyal pásztázta az eseményeket.
- Holnap Yuuichi fizet nekem egy ráment.
- Nem mondod, hogy a saját fiadban fogadtál ? – pillantott rá röstellve a dolgokat a nej.
- Nao… - mosolyodott el a kezét a nő kezére rakva ,majd az is halványan elmosolyodott s megszorította a férje kezét.
- Holnap ránk is nagy nap vár.
- Igen… ideje pihenünk. Csak pár óránk van hátra.

- Fene ..Fene…Fene… elkések.. –futott gyorsan a lány. Fekete szoknyája és fehér ingjét már csak ma viselte. Holnaptól ő is belép a ninja-k útjába  és végre a családi hagyományokat követve eléri amit kell. Persze saját vágyai is voltak, de ezeket titokban tartotta. Most már csak azon sült a feje ,hogy ne késen el a beosztó gyűlésről.
A lány úgy gondolta ez egy új kezdet lehet, valami más mint eddig. 2 napja tértek vissza Konohába de még mindig teljesen új volt számára a sok változás ami évek alatt volt itt. S ami még jobban izgatta az egy találkozás volt amitől előre félt.
A betonon néha csattantak a lépései, lábait szaporán szedte , egyre jobban. Tekintetét most elhomályosította egy pillanatra a nap, s pár levél és kései szirom mely lehullt helyéről jelezve az őszt.
Talán saját szívének voltak ezek a szimbólumok az érzései kivetései. Váratlanul a földre hullott egy szirom és egy levél.. pontban egymás mellé, amire a lány elkapta a fejét. Csupán…egy nyikkanást lehetett hallani.  A fiatal hatalmasat eset, de még nagyobbat hátra az, akire zuhant. A lány érezte, hogy puhára huppant, lassan tekintett fel, elméje még nem azonosította be a helyzetet.
Aztán végre tekintette felemelkedett, s találkozott egy kék szempárral. A fiú haja két színben pompázott, fújta kissé a szél a kósza tincseket. Döbbenten tekintett fel a lányra, akinek arcát nem látta a hajától, hiszen a szellő nem csak a fiúval játszott kecsesen. A hosszú narancsos haj végre lenyugodni látszott mikor az ő szemei is kivillantak. Az első reakció volt a végső is. Ahogyan a szerencsétlen fiú szemei megrebbentek a lány elhúzta a fejét s felállva futni kezdett tovább.
~ Nem… nem… sietnem kell…~- gondolta.
- Nem késhetek el.
A másik csak nézte, majd felállt a földről, leporolta magát s a kék pulcsiját.
Csak egy idő után vette észre, hogy még mindig a távolba meredt ki tudja mennyi ideje.
- Jössz velem? – jött a kérdés mögüle mire ő bólintott.
- Persze, apa.
- Jó… akkor menjünk Soul.