25.rész - A baljós jelenés

Az apró városkában a nap fényesen sütött le. Az emberek éppen haza fele tartottak a szorgos munkából,
a kapával és egyébb eszközökkel ,amivel a földeken lehetett dolgozni. A nyár vége fele volt, így hamarosan jobban megkezdhették a munkálatokat.
Egy lilás hajú lányka futott nagy mosolyal az arcán a macskaköves uton ,kezében egy fonot kosárral amiben finomságokat rejtett. Bár reggel már bevásárolt, a hírek hallatán azonal indult ,hogy még hozzá valókat vegyen a vacsorához. Ahogyan futott észrevett a sarkon egy ismerős alakot aki integetett neki, sietve ment felé. Sok idő eltelt ,s sosem felejtette el azokat a napokat és heteket ,mégis nagyon hálás volt ,ahogyan még most is. Lassan a gondolai ejtették rabul s noztalgiázni kezdet az elmúlt napokon.

[ - Te BAROM! - kiáltozott a kis fekete hajú lányka mialatt a másikat ütögette.
- Hagyjál már békén! -rázta le magáról a fehér hajú srác a lányt.
Egymásra pillantottak ,majd mindketten el. Rose gyors iramban futott a konyhába összeütni valamit de mg mindig morgott az orra alatt.
Abel az ablakhoz lépett s elgondolkodott. A napokba ez az 5. esett ,hogy újra felrobbangat a tűzzel valamit. 4-5 év útán újra megjelent, s ez aggasztotta.
Kint abepislákoló napfényt figyelte ,mialaatt a gyerekek futkároztak s nevettek a ház ablaka alatt. A pasas leunyta szemeit feszülten ,majd a kabálásokra idegesen kapszkodott meg az ablakba.
- HA NEM FOGJÁTOK BE ,KITEKEREM A NYAKATOKAT, A NYELVETEKEL TÖMÖM MEG A MACSKÁMAT ...ÉRTITEK ? - kiabált rájuk mire a kis gyerekekk sírí csöndben maradtak , majd egyszerre kezdtek sírni és bőgni. AZ anyukák odafutottak s idegesen éztek a férfira.
- Huligán...
- Hogy lehet ilyet mondani egy gyereknek?
- Elmebeteg...
- Bla...Bla...Bla
Abel megforgatta a nők felé a szemeit majd az egyikre rákacsintott elvigyorodva. Az lhúzta lepetten az orrát és tovább állt. Ekkor viszont egy hatalmas ütést kapott a pasas a fejére. Idegesen pillantott a fájós fejét fogva a lányra akinek a kezében sodrófa igen jól állt . Látsztt használta már párszor.
- Ha így folytatod..kitolocolnak innen is minket. - morogta Rose.
- Nem nagy szám.. - terült el a kanapén Abel sóhajtva.
- Nincs is macskád...
- De..itt vagy te.
- MEGKSERÜLT!!
A lány egyre idegesebb lett. Nőiesedett ,méghozzá szépen, bár még mindig kislányosnak tűntek a domboulatai. Ezt is sokszor megjegyezte Abel amire általában úgyan ez volt a reakció.
- Szóval.. - próbálta lenyugtatni magát Rose. - Ott tartottunk ,hogy vissza tért az erőnk...
- Magyarul az átok... - helyeselt Abel.
- Vagyis... lehet ,hogy még élnek. -csillant fel Rose szeme, mire Abel össze törte a tányért ami előtte hevert.
- Ne reménykedj! Hiába...ne üzd magad csökönyös gyermek álmokba! A saát szemünkel láttuk ,hogy meghaltak...nem?
- De... - forditotta el zavartan a fejét Rose...még mindig rossz volt vissza gondolni rá. Ábel meg kiabált vele.
A srác mikor lenyugodott sóhajtott ,majd felkapta a kabátját és az ajtóhoz vonult.
- Hova mész! -  kapott utána Rose.
- EL. - jelentette ki a fehér hajú s ekkor ajtót nyitott, azonban a szemei megrebentek, olyat látott ,amit soha többé nem akart.
Rose a hirtelen csendre előte pillantott majd elmosolyodott zaklatottan.
- Gyertek csak beljebb. - mondt s Abel is vissza ment.
- Mi szél hozott ide....Kibo? - dölt az ajtó félfának Abel ideges vigyorral.
- Szó szerint...a szél. ]

- Hé hé ! Elég legyen már ! - kiáltott a nagy hangzavarban a nő karba tett kezekkel.
- Úgyan Reijoh... mondcsak cicus...akkor most Kibo vadmacskája vagy ? - szólaltak vissza mire a nő igen idegesen pillantott rá.
Legszivesebben most a nyakát fogta volna erősen és egyenként törte volna a csigolyákat ,ki de tartotta magát s csak elvigyorodott.
- Van ami nem változik.. igaz Abel.
- Igaz. Képzeld, kaptunk ma képeslapot az agyadtól...nagyon jól nyaral.
- VÉGED VAN! - pattantak el az idegei a lánynak és kinyújtva a kezét jégcsapokat lödőzőtt a pasira aki nevetve védte ki őket a tűzlabdákkal.
- Öhm....- nézte őket Rose .
- MEGÖLLEK!! - kiabálta Reijoh mialatt egyre jobban alakult át férfivá.
- Azt megnézném! - röhögött bele az arcába Abel.
- Nem kellene megállitanunk őket ? - nézett Melody a melette ülő lányra csendesen meghúzva magát.
- Úgysem lesz gond. - mosolyodott el halványan a fekete hajú ,majd beleszürcsölt a teájába.
Ekkor az ajtó nyitodott egy kis utózajjal mire mindenki felpillantott és Reijoh abba hagyta a támadásokat.
- Jaj.. megint férfi vagy..pedig kezdtem örülni... - sóhajtott drámaian Kibo mialatt lepakolta a cuccokat s ettől a szürkés hajú nő még idegesebb lett. Végül felhúzta az orrát s lehuppant Melody mellé aki meghúzta magát.
- Franc egye meg minden férfit.... - morogta az orra alatt.
- Ez egy kicsit ironikus kijelentés most...nem ? - pillantott rá Melody zavart mosolyal, hiszen Reijoh még mindig pasas volt.
S ez a kétnemű csepekkel pillantott előre inkább nem szólva semmit. Az ajtót Subete zárta nagy mosolyal a kosarat Kibo zacskója mellé rakva. Együtt hoztak mindent.
A lány nagy mosolya nem tűnt el s nem is változott. Ezen elmélkedett most Rose is ,akit meglepett ,hogy a lány sokkal boldogabb mint eddig volt.
- Hogy vagy Kibo ? - csillantak fel Melody szemei mialatt az elmosolyodott. - Mit csinálsz?
- A vacsorát nektek...leszünk egy páran.
- Mindenki eljön? - kérdezte Rose mire Reijoh válaszolt maga elé morcosan.
- Igen, gondoskodtunk róla. Mellesleg...mindenkit érdekel miért tértek vissza 4-5 év után az átkaink.
- Azt mondtam jó utazáshoz szelet...nem szélörvényt. - pukancskodott a barna hajú lány aki éppen a ruháján próbált igazgatni. Mögötte hallgatag mosolyal lépdelt a másik fehéres hajú srác.
- Így jött ki . - mondta halkan mire Naito elvigyorodott.
- És tudod mi jön még igy ki? - kérdezett vissza de erre Kyo szintén hunyott szemmel mosolygot.
Rose rájuk pillantott. Még mindig civakodnak ,de ezek már nem olyan súlyosak mint annak idején. Sőt...mondhatni semmi ahhoz képest. Kyo-t sosem kedvelte igazán. Mindig jeges volt s bár úgy tűnik arcának izmai megtanulták az öröm kifejezésté és boldog, még mindig hüvös volt az arckifejezése.
- Igazi hidegvérű.... - reszketett meg Melody mintha halotta volna Rose gondolatait. Halkan nevetni kezdet  erre a fekete hajú.
- Csicskalány! Hozz nekem inni! - szólt fel Abel .Lehunyott szemekkel feküdt el a széken az asztalon tartva a lábbait.
Rose mérgesen pillantott rá Naito meg halkan morgott valamit az orra alatt.
- Sutyó....- mondta s erre Reijoh elégedett mosolyal bólogatott.
Melody felpattant ,hogy italt hozzon neki. Maga sem tudta ,hogy még mindig miért csinálta. Valahogyan ebben a 4-5 évben Abel kedvesebb lett neki, de társaságban sosem mutatta ki, és a lány érzései sem múltak el. Amikor a srác szenvedett ő is...amiért úgy látta, de nem tehetett semmit. Hirtelen csak arra lett figyelmes ,hogy valaki megálltja a fejénél fogva s int neki ,hogy üljön le. Kyo közelebb lépet Abelhez elvigyorodva.
- Még mindig úgyan olyan faragatlan vagy... - mondta mire a másik szemei kipattantak és arcán hatalmas vigyor jelent meg.
- Mondja ezt a jégkirály... - röhögött fel és kezet fogott vele. - Haver...
- Abel.. - mondta s ekkor Naito oldalra pillantott. Valami hiányzot neki, nagyon, a régi légkörből .
- Hol van a pap ? - kérdezte ,még mindig haragudva rá.
- Én is ezt kérdezem... - nézett fel a plafon felé Abel. - Elvégre ő hivott minket őssze.
- Abel.. vedd le a lábaid az asztalomról. - jött egy hang amire mindenki odapillantott. A fekete hajú srác lassan lépdelt be s megfagyott körülötte a levegő. Kék szemeivel az összegyülteket figyelte. Naito ökölbe szóritotta a kezeit amit végül Kyo állitott le.
A fehér hajú srác felmordulva emelte le a lábbait majd felé fordult. Kieru érezte azt az ellenszenvet mely Hime csoportjában élt még mindig.Ezt értette is, hiszen ő ölte meg régen a saját kezeivel. Lassan a fejéhez emelte a kezét s rájuk pillantott, tekintette komolya volt. Rose végig kék szemeit fürkészte elhúzott szájjal ,s azon elmélkedett hol szerezhette a kék karcolásokat a szeme alatt.
- Gondolom mindenki észrevette ,hogy az átkok vissza tértek. - kezdet bele Kieru mire Rose is figyelt.
- Nehéz lett volna nem észrevenni ,hogy Abel iskólákat gyújtogatott fel. - jelentette ki vigyorogva Rose mire Melody felnevetett.
- Vagy Reijoh mikor mérges... - szólt bele a konyhából Kibo ,mire az említett nő elhúzta a száját.
- És ez mitől lehetséges ? Elviekben Eva papnője megszabaditott tőlük. - kezdte Melody mire Kieru bólintott.
- Jópár ideje figyeljük az átjárót...a másik oldalról furcsa jelek jöttek át....
- Vagyis lehet ,hogy élnek ? - kapott az alkalmon Rose hirtelen.
- Nem...ezek új jelek, és nagyon erősek.
- Azonfelül saját szemünkel láttuk a halálukat. - jelentette még mindig konokul ki Abel.
- Lillith vagy Eva oldali ? - nézett rá Naito komolyan.
- Egyik sem...ez a gond . - szólt közbe Reijoh.
- Akkor miért nem mentetek már át ha kész az átjáró ? - Melody.
- Átjárni még nem lehetett eddig rajta. - folytatta Kieru. - De most ezért hivtalak őssze titeket.
Erre mindenki összenézet más más reakcióval.
- Szeretném ha a két istennő csapata egyesülve átmenne és figyelnénk a dolgokat majd közbe avatkoznánk.
A legtöbben megdöbbentek a fiúk nagy részének megrebbent a szeme. Odaátra ?
- Miért mennénk ? - kérdezte Abel.
- Mert az ottani dolgok veszélyes vannak erre a világra is....és neked úgyebár meg kell védened Rose-t..úgy tudom.
- Te alávaló!  - rontott Abel Kieru-nak de az kivédte a támadást.
Melody csak nézte őket. Olyan lehetetlen együtt müködni? Vagy mégsem ? Majd felállt.
- Én megyek... - jelentette ki komolyan. - a barátaim halálát senki nem gyalázhatja meg!
- Melody... - motyogta Rose.
- Én is...és én is. -szóltak egyszerre Naito és Kyo.
Reijoh s Kibo alapvetően benne voltak vagyis csak ketten maradtak. Kieru rájuk pillantott.
- Én is megyek...Abel. - állt fel Rose mire az döbbenten meredt rá s aztán elvigyorodva adta bele a derekát.
- Ha nincs más választásom...akkor megyek.
- Holnap indulunk.. - kezdte Kieru bólintva.
- Kész a vacsora! TÁLALVA! - kiáltotta a feszültség enyhitésére Kibo.

Másnap délben álltak a kapu előtt ,Subete mindenkit kikisért.
- Miért nem mehetek veletek ? - nézett rá Reijoh-ra.
- Valakinek vigyáznia kell a házra. - mosolyodott el a nő ,majd Kieru simogatta meg a lila hajas kobakot.
- És figyelj az átjáróra..jó?
- Igenis. - mosolygot boldogan Subete. - Vigyázzatok magatokra.
- Furcsa lesz ott..újra kezdeni mindent....- nézett előre a barna hajú lány.
- Naito.. - tette a vállaira Kyo a kezét mire az halványan elmosolyodott.
- Kyo...! - szólt Melody mellé futva.
- Hm ?
- Mond... az átkod...most,hogy nincs Hime..hogy oldod meg ?
A srác elvigyorodott zavartan, s ekkor Naito előre lépett Rose mellé. Majd vissza tekintett a fehér hajú a másikra.
- Sehogyan... gyengülök...minden harcnál jobban mutatkozik meg. Minden hónapban...gyengülök. - nézte a kezeit ,majd összezárta őket erővel.
Melody szomorúan tekintett rá.
~ Mégis eljön...bár , még igyis sokkal erősebb mint én...~ - hajtotta le a fejét s ekkor érezte valakinek a kezét rajta.
- Ne aggódj csicskalány... nem lesz gond. - mosolyodott el Abel majd tovább ment.
Melody zavartan tekintett utána. Kieru feléjük fordult és végignézett rajtuk.
- Szóval...a lényeg. Mi láthatatlanok vagyunk abban a világban...vagyis csak elméletben. Senkinek nem szabad megtudnia a létezésünk, így kell figyelnünk mindent.
Mivel én ismerem, meg Kibo mi fogunk dolgozni és a dolgokat intézni Készüljetek fel...hogy a jövő, a másik világ teljesen más mint ez. Más dolgok léteznek...máshogy érvényelsülnek a dolgok.
- Harcolni mindenhol úgyan úgy kell. - jelentette ki Abel ,mrie Rose vállon verte.
- Ez igaz...de amig nem tudjuk kik vagy mik ellen harcolunk....inkognitóban kell lennünk. Nagyon veszélyes lehet.- mondta majd megfordult és Kibo felé bólintott.
A fél démon megsebezte magát majd a vérével az ajtóra csapott ami fényleni kezdet.
- Menjünk. - mondta s átlépett rajta, ahogyan szépen sorban mindenki.