24.rész - Le a leejtőn....

- Akkor késtem.. - sóhajtott a lány lent ülve az asztalnál. Sosuke halvány mosolyal ecsetelte ezt de a másik csalódótan tekintett előre. Teát szürcsölgettek ahogyan a nap kezdet lemenni. - Csak azt hittem ma láthatom Blairt...
- Dolguk volt.
- Dolguk?
- Kao-val.. 
- Oh...értem
A srácpróbálta ezt a feszült helyzetett kezelni s zavartan elmosolyodott.
- Szóval... várod a fellépést ?
- Naná.. - vigyorgott a lány - csak nem tudom hogyan oldom ,meg ,hogy apa ne tudjon róla...
- Haj..tényleg..
- Hm...
- Szeintem apuék kitalálnak neked valamit... na ?
A lány nevetni kezdet.
- Még jó ,hogy gyerekkori barátok.
- Jah... jah.. - nézte a lányt. S ekkor ismételten feszült zavart csend állt be.
- öööö
- hátt...- kezdték mindketten ,majd Sosuke nevetve állt fel.
- Hazakisérlek...jó?
- Köszönöm.. - mosolygot a lány.
Lassan indultak el az utcán amit már csak a begyújtott lámpák fénye világitott ki. Namida az eget kémlelte csillogó szemmekkel.
- Gondolod Sosuke... hogy mindenkinek lehet csillaga ?
- Csillaga ? - ézett rá zavart vigyorral a srác mintha egy gyereket látna.
- Ühüm.
- Hát...talán. - nézett ő is fel az égre. - Nami..
- Igen - pillantott rá a lány de ekkor egy ismerős hang ütötte meg a fülüket mire mindketten oldalra néztek.
A lány ijedten a fiú feszülten. Az autó motorja nem állt le de a srác aki kint állt melette nézte őket.
- Haza viszlek...
- Már hazakisérnek.. - kezdte Nami de ekkor Sosuke tovább indult.
- Menj csak.
A lán most a két alakra pillantott. A távolodó kékségre és a sötétségre elől. Legzívesebben most Sosuke után ment volna ,de látván őt mégsem tett így. Lassan indult lefele a lépcsőn.
- Miért jöttél ? - kérdezte Nami elvonva a szemeit.
- Hogy ne keljen egyedül hazamenned.. - ült be a kocsiba Noriaki.
- SZIA A NEVEM DESTINY! - kiáltottak a lány mögül mire a srác cseppekel nézett előre.
- Könyörgöm....ne szólalj meg.
Közben Sosuke nézte az eget.
- Csillagok...mi? - rugott a földe egyet teljes erőből.

- Reijoh... kérlek máskolj maradj nyugton  -kérlelte őt Kohaku de a lány nevetve nézett előre és táncolt az utcán.
- SOk neked az a konyak!
- Dehogyis...
- Ahhoz képest Destiny semmit nem csinált...durva az a Hello Kitty....- kapta el Kohaku Reijoh karját.
- Ölelj magadhoz..
- MIVAN ?
Reijoh pillázni kezdet mire Kohaku értetlenül tekintett rá és kerülte a szem kontaktust vigyorogva.
- Hülye vagy...
- KOHAKU! - szólalt meg egy kisebb de annál erőteljesebb hang mire a fiú megrezzent. - HAZAFELE!
- IGENIS! - kiáltott a srác és egy taxit fogva haza küldette Reijoh-t.
A kislány karba tett kézzel nézte a bátyját.
- Nem kellene az ágyban lenned Kikio... - cseppek ,fej simogatás.
- TŰNÉS BE....
- Igenis...

- Nem értelek Blair... - kezdte bent a lakásban Kao de ekkor a lány csak leült sóhajtva.
- Csak nem szeretném ,hogy megtudja.
- Persze..de nem mondtam volna neki el.
- Csak jóbban lettetek mostanság...
- Baj?
- Nem dehogyis..
- Nyugi nem veszem el tőled taka-t..nem vagyok meleg.
- Azt tudom. - röhögött fel Blair.
Közben a lakás folyosóján épp a barna hajú srác ért fel. A hangokra megtorpant az ajtóban s figyelt.
~ Kao még itt van?~
- Az csak egyszer volt.
- De neked adtam akkor azt amit lehet.
- AHogyan én is. - mosolyodott el Kao .
- Csak nem szeretném, hogy Taka megtudja ,hogy mi lefeküdtünk anno egymással....
A kulcs akaratlanul is megzörrent a zárban mire mindketten felkapták a fejüket.
Blair ijedten ,remegve állt fel és sietett az ajtó felé ,kinyitotta és zavart mosolyal nézte szerelme arcát .
Az azonban nem volt semmi, csupán a szokásosnál is rosszabb faarc.
- Taka.... - kezdte el halka a lány.
- Jobb ha megyek... - sietett el Kao de reménykedett ,hogy barátja semmit nem hallott.Bár hiába.
- Taka...
- Hagyj Blair.. - ment be a srác a lakásba. Szinte fel se fogta a dolgot ,azértmert részeg volt.
S Blair ezt észrevette de tudta...ha a kábulat elmúlik még rájöhet....mégis reménykedett ,hogy nem fog emlékezni rá...talán nem.
- Menjünk aludni..jó? - próbált segiteni rajta de a fiú ellökte.
- Hagyj... - sétált be aztán eldölt az ágyon s horkolni kezdet.
- Nagy mamlasz... - röhögöt Blair bezárva az ajtót...mégis..még mindig félt.

Namida már a lakásuk előtt volt ,mégsem akart bemenni. Bántotta ez az egész és szivesebben töltötte volna az időt Sosuke-val. Mégis, nem tagadhatta ,hogy Noriaki mint egy pók tartja a háójában és sosem engedi el.Sehova.....Elnézett oldalra ,majd eltekintett és elindult még sétálni az éjszakában.
Már egy ideje sétált mikor egy ismerős arcot vélt felfedezni. A lány sietette a lépteit s a hetek sértetsége lassan vette át tudoásán át az irányitást. A lilás hajú srác mosolyal intett a lány felé de az csak váratlanul pofon vágta a nyilt utcán.
- MIÉRT KELLETT ELVENNED TŐLEM BLAIRT ? - kiáltotta s pár könny is kibuggyant.
Kao döbbenten nézte a lányt, arcán égett a pofon helye. Kis csend állt be ,majd zsebre dugta a kezeit.
- Bolond vagy! Soha senki nem tudná elvenni tőled! Sőt, inkább úgy fogalmaznék soha senki nem tudna téged elvenni tőle! Minden percben gondol rád! Mi is számítunk, de nem annyira mint egyvalaki! És az pont adott egypofont, de igazából nem nekem hanem a barátnőjének szánta!
Mondta aztán tovább ment mintha nem történt volna semmi. A ládny döbbenten tekintett utána, majd a szivéhez kapott.

Mond Blair... miért van az, hogyha rólad van szó megbolondulok. Annyira szeretlek ,hogy kikelek magamból....
Igen... mond Blair..miért van ez ? Annak idején...te is igy gondoltad ?