22 rész - Előre haladva

- Nana nyisd ki az ajtót! - kopogott be egy férfi a sötét ,feketére festett bejáraton. Napok sőt hetek óta a lánya vissza költözött hozzá ,de nem tudott vele egy normális szót vagy mondatott sem váltani. Most is csak az utolsó ütemek voltak azok amiket kíbirt, a kopogása az öreg fán egyre erőteljesebb lett és egyre hangosabb az éjszakában.
- NANA!
- Ne hívj így! - kiáltott ki egy másik hang, sokkal különbözőbb mint az előző.
A kopasz férfi levette szokásos még mindig hordott napszemüvegét ,csak nemrég jött haza s erről árulkodott a táska is amelyben az iratokat tartotta.
Idegessen támaszkodott az ajtónak s váratlanul az kicsit kijebb nyílt. Nyikorgott egy sort ,Yasu-nak egy pillanatra eszébe jutott ,hogy már egy ideje tervezte azt ,hogy meg olajozza. A parányi résen egy kis fekete fej préselte ki magát ,szőke és rózsaszín tincsei fénylettek a sötétben. 
- Mondtam ,hogy ne hívj így....
- Akkor Blair.... figyelj rám, jó okom volt nem elmondani idáig a dolgokat és..
- MÉGIS  MI ? HAZUDTÁL NEKEM! ÉS TÖNKREMENTEM..:EGY SENKI VAGYOK! SOSE KELETTEM SENKINEK! - sírta el magát kiabálva aztán becsapta maga mögött ismételten az ajtót. Yasu megdöbbent ,majd elhúzta a kezét az ajtóról. Egyre jobban fájt neki minden.
- És mi lesz a Black Rose-al? -kérdezte halkan.
- NEM ÉRDEKEL... FELŐLEM FEL IS FORDULHAT AZ EGÉSZ...- kiabálta ki miközben ő ledölt az ajtónak s sírni kezdet ahogyan bele temette arcát a kezei közé.
Ahogyan a könnyek lehulottak előre lassan tekintett ki fátyolos tekintetéből. A parányi sós cseppeket nézte s eszébe jutatott ez valamit.
- Namida.... (Könny).... Namida...

- Namida-t keresed ? - kérdezte Yukari lepetten a kékes hajú srácot látván ,majd elmosolyodott.- Te vagy Arashi s Miwako legkisebb fia...igazam van?
- Igen asszonyom. - nézte őt Sousuke .- És nem tudja merre lehet ?
- De....valószinűleg még mindig a kórházban.. - sóhajtott a fekete hajú nő. - Megmutassam ?
- Nem...tudom merre van, köszönöm. - hajolt meg aztán vissza kapta a hátára a cuccait és tovább ment.
~ Nem érdekel mi lesz.... beszélnünk kell...most vagy soha Namida...~

- Nem kellene otthon lenned a családdal ? -nézte Brian a vörös tincseket birizgálva a gazdáját.
- Azt akarod ,hogy elmenjek ? - kérdezett vissza Aoi rá emelve kék szemeit. A férfi közelebb húzta az ágyban magához a lányt s szorosan átfogta a derekát.
- Nem ezt mondtam...örülök ,hogy itt vagy.
- Amúgyis... anya állandóan dolgozik ,hogy ne gondoljon rá....Nami meg sosem jön haza, szinte sosem tudjuk hol van. Nagyon feszült a hangulat és én ebben nem szeretnék lenni.
A férfi nézte kedvesét maj megcsókolta a vállait.
- Értem...megértelek.
- Mi lesz a holnapi bemutatóval? Beszéltél már azóra Reijoh-val ?
- Nem....és még nem is szándékozom...szeretnék még várni vele pár napot.
- De akkor ?
- Itt vagy nekem te...Die és Rika...mi más kellene?
Aoi szomorúan mosolyodott el, tudta Brian-nek igenis szüksége van Reijoh-ra..hiszen a testvére.
- Rika mostanában szintén furcsa....nem gondolod ? - simogatta meg a fiú arcát.
- A testvérei bandája és lelki állapota miatt valószinüleg....
- Nem...inkább...olyan mintha ő is szenvedne..vagy szerelmes lenne...
- Gondolod ?De kibe ?
- Fogalmam sincs....sajnos.
- Mindegy...majd kideritjük...de most...inkább aludjunk tovább...- csipett bele a finom válba mire Aoi nevetett egyet.
Úgy érezte..nem bánta meg annak idején...hogy Briant választotta végülis.

Valaki futott fel a felső emeletre ,majd megállt az ajtó előtt és a kulcsokat kereste apró finom lihegéssel jelezve ,hogy sietett.
 Váratlanul kinyitodott előtte az ajtó mire felnézett lepetten, a férfi is ő rá s abban a pillanatban a kék hajú szépség már a karjaiban volt. Be tántorgtak az ajtón ,magukra zárva. Rika eldobta a táskáját és szenvedélyével harcolva kezdet megválni a kabátjától ,közben kicsit sem engedve el a fiú ajkait. Az átkarolta s visszonozta a csókokat.
Úgy érezte vele őszinte lehet és minden érzését átadhatja neki. Hiába a sok játszadozás ,csak eme karokban tud nyugalmat és békét, szeretetett lelni.
- Rika.. - suttogta a lány nevét mire az a szájára tette a kezét.
- csss... - csititotta. - Ma csak veled szeretnék lenni....nem baj ?
- Sosem baj.. - vigyorodott el a fekete hajú férfi és folytatta a csókot amit előbb a lány kezdet el. Titok volt a viszonyuk, egyik sem mesélt sosem róla ,főleg nem ezekben az állapotokban. S bár Rika nem tudta mit rejteget előle a férfi ,belement ebbe a játékba, túlságosan vonzotta magához.
Most is mára ruhájukat tépték szinte le egymásról ,a bensőséges kapcsolat melett erre volt még idejük. Noriaki megsimitotta a lány selymes bőrét aztán tovább kényeztette szeretőjét. Már az asztalon feküdt kibontott hajjal a lány mégis ölelte magához a férfit. Úgy érezte ezekben az időkben a karjai megédik mindentől, és bár ha nem is tudta....igaza volt. Apró nyögéssek halatszódtak aztán fel, a délutánban egymáséi lettek sokadszora is. Egyre jobban és jobban.

- Hol lehet Noriaki... - sóhajtott fel a szürkés hajú lány.
- Nem tudom...de nem is érdekel.. - válaszolta a körmét reszelve a szőkeség ,majd a mostani egyetlen macsóra pillantott.
- Miben segithetek Destiny ?
- Azon gondolkodtam miért nincs barátnőd...
- Ez magán próbléma...
- Elvállalnám... - motyogta a szőkeség mire Reijoh felsóhajtott.
- Inkább nézzük meg a jelentkezőket a Vokalista címre...na ? - terelte a témát büszkén Kohaku.
- Felőlem... -dölt vissza az ülőhelyére Destiny.
Már jó pár lány elment mikor végre a macsó szeme felcsillant és ismerős alakot látott meg. A lány barna haja megcsillant a fényben és rózsaszínes tincsei miat Destiny szemei is felcsillantak.
- Lélektárs! NEkEM Ő KELL!! - szólalt meg egyszerre Kohaku és Destiny egymást átölelve mire Reijoh érdekes mimikával nézett rájuk.
Aztán vissza fordult a papirhoz.
~ Yourumchi Ruki ~
- Mutasd mit tudsz! - állt fel és énekelni kezdett. Ruki me bele énekelt s ekkor már tudták ő lesz az...ő az aki kell.

A ParaKiss-ben a fiúk gőzerővel gyakorlotak, vagyis csak Die, Taka és Kao. Tudták ma nem jön be Sosuke talán azt is miért.
Taka is sokal lehangoltabb volt. Amint abba maradt a zene Kao rápillantott a barna hajúra.
- Mi lenne ha ne tökölnél....?
Az említett csak felpillantott ,majd lerakta a gitárját és leült benyomva egy doboz Hellt.
Die ebben a pillanatban sóhajtott fel, szemei meredten előre szegeződtek.
- Srácok...
- Hm ? - pillantottak rá váratlanul.
- Holnap..elmegyek egy időre...
- MI?  - kérdezte váratlanul Taka kikőpve az italt. - Hova ? Minek?
Kao csak csendben figyelte a srácot.
- Fotó tanfolyamom lesz..pár hetes csak, amúgy sem tudunk külön dolgozni a lányok nélkül. Nem árt nektek sem a pihenés.- pillant rájuk.
Ekkor váratlanul Taka a nyakánál fogta meg a vörösnek az ingjét idegesen.
- Hogy teheted ez Blair-el?
-És te? - kérdezett vissza ,mire elengedte.
Die összepakolt és elment még intve. A lila hajú srác nem szólt semmit.
- Úgy látom rátok fér egy kis ital. - sóhajtott fel a szőkeség.
 - nem kicsi....nagy. - helyestette ki Kao kedvesét aztán leült Taka mellé s elkezdtek inni...és átbeszélni a dolgokat.

A fehér falak között halk koppanások hallatszódtak. A fiú sietősen akarta elérni a célját s mire odaért a lány lepetten tekintett rá.
Indulni készült de Sosuke elkapta a kezét.
- Beszéljük meg Nami....
- Nincs mit megbeszélnünk.. - kezdte el a lány de ekkor a kék hajú srác közeleb húzta s átölelte.
- Tudom mi bánt....de nem adhatod ilyen könnyen fel...
- De..apa...-kezdet sírni a lilás hajú lány átölelve a fiút. - Megigérem neki...
- Nami...gondolj a többiekre is... Blair is szenved...
- Blair ? - nézett a szemeibe a fiúnak könnyesen aztán eltekintett. - Menj el Sosuke...csak egy rossz ember vagyok...nem kellek én oda.
A fiú nevetni kezdet halkan ,aztán megsimogatta a lány arcát.
- De kellesz....és ha nem is nekik ....akkor nekem biztosan. Értesz engem...Namida ?
A lány döbbenten nézett rá ,majd ismételten sírni kezdet ráborulva.
- Sajnálom....annyira sajnálom.
Bent a kórteremben a férfi keze lassan megmozdult....