24.rész - Ott vársz engem ?

A templom előtt nagy energia nyomasztotta az ott lévőket. A szőke harcos lihegve támaszkodott a térdeire, mikőzben harcolnia kelett saját lelke a kötelessége és a papnő ellen is.Megölt 2 olyan ember akiket megkedvelt...az egyiket pedig a törvényei szerint nem is szabadott volna. Véletlen volt...mondhatta volna ,de vagy nem hittek volna neki hiába volt igaz ,vagy pedig nem érdekelte volna őket. És ebben igazat adott nekik. Miért érdekelje...ha már nem változtathat rajta.
Az időjárás itt volt a legmegboránkoztatóbb és a leveszélyesebb is. Ahogyan ők ketten a templom előtt álltak.
Amikor Sanctus felnézett rögtön azt a gyülölködő szempárt látta mely egy életre kisérteni fogja ,attó félt.
- Papnő.. - kezdte halkan de erre a másik kiabálni kezdet. Nem akarta végig hallgatni ,nem akart kifógásokat.
Toporzékolt egyet ,majd csapott  s a szent harcos csak ekkor vette észre abban a változó szempárban a szenvedőt, a sírót.
Ahogyan a könnyei végig fojtak a fehéres acán ,Sanctusban megszorlt valami fájdalom. Lesütötte a szemeit ,nem akart bele nézni.
- És most Sanctus Arbor...- kezdte Hime felemelve komolyan s idegesen vörös szétsírt szemeit ,fejét ami valami felsöbbséget jelzett. - Végzek veled.
- Az úr nevében ,ne tedd! - kiáltotta el magát a harcos. - Egy oldalon állunk Eva papnője ,értsd meg mi a feladatom!
- Lehetsz bármi és én is lehetek más. Ezt nem tudom megbocsátani neked...most főképp nem.
- Majd egyszer...
- Talán...
- Semmi sem jobb ,mint mártir halált halni azért akit szolgálunk . - mondta ki családjesetéből tanulva ,bár ő maga sem gondolta így.
- Remélem ezt nem gondoltad komolyan.. - suttogta halkan a papnő lehorgasztva kis vicsoritással a fejét. Kardját már a lány felé tartotta.
- De igen Yuu.. - lépett kia templom mélyéből ,a sötétjéből egy fekete ruhás alak. Ahogyan közelebb ért levette a sisakot a fejéről. Kezében egy tekercset tartott.
- Úgye nem mondod ezt komolyan Kieru ! - kiáltott felé a lány idegesen.
- De. Lillith-ért bármit megtennék ahogyan a harcosaim is. A halál csak megváltás lehet.
- Hazudsz!
- " És ime ,ha életed vérét áldozod értem, tiéd lehet a mennyek mennye,  a boldogság boldogsága...ha harcomat teljesited, az örök szabadságvár reád majd"
- Lillith könyve...45. írás.. - dadogta Sanctus aki most kettejük között állt félutón.
- Pontosan.. - bólintott rá Kieru. - Véget vetünk Eva hadjáratának! Lillith az úrnőm,érte élek.Minndenki aki az ellensége,azt elpusztítom.
Hime hátrahökölt egy pillantra ,ezt már hallotta a fiútó ,de akkor sem hitt neki. Szíve mégis szörnyen fájt.
- De hiszen megölte Dante-t és Butterfly-t. - sipitotta a papnő.
- Mint mondtam a mártir halál szent dolog. - emelte meg a tekercset a fiú s elrakta a zsebébe mélyre. - És most...Véget vettek Eva hadjáratának Lillith nevében.
Mondta s megcsillant a vörös szeme amitől Hime mindig is megijedt. Ilyenkor mintha más ember lett volna ,kegyetlensége a határtanságot is surolta.
Elvesztek azok amiket egyszer neki mondott, elveszett minden. Az érzések....Sapporo...és minden más. A lány komoly arcal emelte maga elé a kardját.
Sanctus csak nézte őket, majd ijedten ugrott ki közülük és tekintette rögtön másra tévedt.  A papra, akit Lillith-et így bálványozta.
~ Hát csakugyan...ő lenne Lillith fia ? ~ gondolkodott el aztán a szemei kikerekedtek és döbbent ,ijedt elszörnyedett mimikát vett fel az arca

- Ott vannak! - kiáltott egy halvány mosolyal a lány - még él...- kezdet el futni.
A másik csak elbiccentette a fejét oldalra. Nézte szerelme gyilkosát ,majd a fiatal lányt akit védelmezett mostantól. Annak csak a talpnyoma maradt a fűben, ahogyan egyre csak rohant és rohant. Kezeit széttárta s egy könny csillant a szemében.
- PINKY! - kiáltott fel ,mire a lány rápillantott lepetten s a kard kiesett a kezéből.
Ekkor váratlanul a fekete hajú lány megtorpant és szemei kikerekedtek.
- PINKY!!! - kiáltott fel fájdalmasan.
Kieru vörös zavart eszmével és szemeivel nézte a lány kegyetlen ridegséggel akit éppen mot szúrt le. Az csak döbbenten nézte őt.
- Útolsó Kivánság ?- kezdte el komolyan de akarata ellenére szemeiből könnyek csurogtak le.
- Már megvolt...- motyogta a lány megérintve a fiú arcát mire az hátrált párat s ekkor Kieru kihúzta a kardot a lány testéből egy váratla gyors mozdulattal. Abból kifröcskölt a vér, majd sápadtan terült el a fűben.
- Pinky!! - kiáltott sírva a lány.
- Rose... - mosolyodott el a papnő ,mire a lány mégjobban sírni kezdet s Abel visszarántotva a vállainál fogta le.
Sanctus ijedten esett el hátra a fűben s még most is csak remegve figyelte az eseményeket. Arca véres volt, hiszen őt is elérte a papnő vére.S ez a gondolat mégjobban feszültebbé tette. Egy papnő vére van az arcán...a testén. Remegő kezeit maga elé emelte. 
Abel mint egy kisgyermeket ölelte magához nyugtatva a boszorkányt ,de tekintetével a papot nézte. Hallott pletykákat fivérétől épp ezért volt ezt nehéz elhinni.
Kieru nézte a véres kard pengéjét amiben megcsillant a fény. Lassan a tekintette vissza váltot eredeti színére s aggodalmasan dobta a földbe a pengét.
A lányt nézte ,majd lesütötte a szemeit de az még mindig csak mosolygot.
- Hime....- remegett az idegességtől és az elfojtott érzésektől a Penge éles ember, fogait vicsorgatva gondolt az egészre ,majd fejéhez kapta a kezeit.
- Kieru... - szólalt meg csendesen a lány ,mire Rose felkapta a fejét ,de csak az említett hajolt le hozzá.
- Minden rendben lesz...
- Igen.... emlékszel a kívánságomra.? Lillith és Eva meghallgatta.... elfogadták..
- Tessék ? -szólalt fel a fiú s most már Abel is figyelt.
- Mindenki megfog gyógyulni....az átkok...véget érnek. - mosolyodott el büszkességel eltöltve a lány.
Hosszú rózsaszín haja elterült  fűben s most a fiú játszott kissé vele feszültsége miatt. A tincset piszkálgatva a lány szemeit kerülve halvány mosolyt eröltetett az arcára.
- Megfogsz gyógyulni...hazamegyünk és minden jó lesz...
Hime szomorúan tekintett a fiúra ,majd megszórittotta azzal a gyenge erejével most a kezét.
- Találkozom végre anyuval... - jelentette ki csendesen.
- Ne mondj ilyet! - vágta rá rögtön Kieru amint leesett neki ,de ekkor a kéz már elvesztette minden erejét s erőtlenül esett a fűbe.
- Abel... - suttogta sírva Rose de az csak csitittgatta.
- Semmi baj nem lesz...hallotad milyen boldog volt....
Kieru idegesen ,kapkodva és hitetlenül piszkálta tovább a lány haját.
- Yuu...ne csináld ezt..nem mulatságos...- vigyorgott de válasz nem jött.
Pár percen belül világossá vált számára ,hogy véget ért  harc, mégpedig úgy ,hogy megölte a lányt.
Megölte azt ,akit egyedül a szívébe mert vagy próbált engedni.  Váratlanul vagy 2 métert esett arrébb a testől ,ahogyan egy erős ütést kapott.
A barna hajú lány teljesen kikelve magából rontott neki ,de Kyo még időben lefogta. Szemeivel csak nézte a papnő testét amely bár élettelenül de apró mosollyal az arcán feküdt.
- Naito...
- Eressz el..megölte..MEGÖLTE!! - kiáltotta.
Rose szorosabban bújt Abel-hez ,Kieru meg lesütötte a szemeit.
- Nézd mien boldog volt.. - folytatta Kyo mire a lány sírva kapta oda a tekintetétt.
- HIME!!!!!!

- Úgy gondolod így jó lesz ? - kérdezte Kibo a szőke lányt aki már kezdet gyógyulgatni.
- Igen. A jelentésemben nem lesztek benne....ideje véget vetni ennek.
 - Hát akkor rendben..jó utat. - mosolyodott el a démon mire a szent harcos is hálásan elmosolyodott. Lassan egy puszit nyomott annak az arcára mire az lepetten tekintett előre.
 - Isten veled Akai Kibo... - ült fel a ló hátára a lány.
- Isten veled Sanctus Arbor... - intett ,majd ahogyan a városból haladt kifele a lány ő is elindult az ellenkező irányba.
- Reijoh megfog ölni.. - ugrott mellé Subete nagy mosolyal.
- Csak ha megtudja...
- Tuti fogja.. - nevetett fel a cica-nyuszi lány.
A házban a fiú egy zavart vigyorral kapta el a fejéhez mért tányérokat ,s tekintette bosszúsan kereste az áruló lilaságot.
- Csak elköszönt...- tette le a durcázó lány mellé a tányérokat.- De tőled is szívesebben kapnék puszikat...- hülyült mire a szürkés hajú fejbe vágta.
- Felejtsd el! - rontott ki a konyhából. Aztán lassan körülnézett apró szomorúsággal arra a lakásra ahol elkezdték ezt és most folytatják.
- Min gondolkozol ? - kérdezte a konyha ajtajának félfájának ölve Kibo kedvesen. A lány elmosolyodott.
- Csak azon töprengtem hogyan tovább...
- Ahogyan eddig...
- Elvesztettük az erőinket...
- Pontosan.... nincs átok, normálisak vagyunk-.
- Igen.. - sóhajtott fel ,majd leült az asztalz Kibo meg követte. - Milyen furcsa...hogy a papnő kivánsága okozta nekünk ezt amire mindig is vágytunk, miözben mi öltük meg.
- Ezen ne agyalj Reijoh...vannak igazságtalan dolgok..ez örökre így marad.
- Igen - sóhajtot ismételten majd rámosolygott a volt démonra. - És a többiek ?
- Kyo és Naito együt vissza mentek Sapporo-ba. - kortyolt bele az italába ,mad leöntötte s egy jót köhitett.
- Rose és Abel ?
- Tegnap a temetőben láttam őket....szerintem folytatják a tanulmányaikat az iskolában.Mást nem tehetnek, egyébként Melody is csatlakozott hozzájuk.
- Jut eszembe temető...milyen furcsa, hogy a papnő teste eltűnt...lehet hogy az istenek magukhoz vették ?
- Fogalmam sincs.. - húzta ela száját Kibo miközben kitekintett az ablakon.
- Rá gondolsz ...úgye ?
- Igen.. mindennap kimegy a templomhoz s Iriszt visz oda  a lánynak.
- Jobban lesz majd... - pllantott le szomorúan Reijoh ,de tovább kérdezösödött. - És hogyan fogadta ?
- Azt mondta marad itt.. mást nemis tud tenni.  A harcokban az átjáró szinte teljesen tönkrement.
- Örökre ? - lepödött meg a lány.
- Nem. Rendbe lehet hozni, de az is még pár évbe betellik...
- Értem...velünk marad akkor Kieru..igaz ? Itt fog élni...
- Igen..vagy bánod?
- Nem..annyira megszoktam már ,hogy furcsa lenne az ellenkezője.
Kibo bólintott majd kaján vigyor jelent meg az arcán.
- Azért egy valaminek nagyon örülök.
- Minek ? -pillantott fel érdeklődve Reijoh.
- Hogy nem változól többé pasinak..vagyis nem tudsz engem lefagyasztani és lebuzizni ha rád mászom.
- Seggfej.. - bóritotta a pasasra az asztalt a lány s elkezdte kergetni idegesen.
Subete nevetve figyelte őket az ajtóból.

Kieru a templom előtt állt és nézte azt  a helyet ,ahol egy hónapja megölte a lányt ,akit közel engedett magához. Ez a legjobban bántotta a világon.
Hogy a saját kezével ölte meg...
Ismételten egy Iriszt helyezet ahhoz a sírhoz amelyet az apátság állitott Eva papnőjének a tiszteletére.
Lassan halk csoszogássok hallatszódtak s a fiú melett megjelent egy idősebb férfi. Mosolyogva nézte a sírt majd az eget.
- In nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti. Amen.
- Önnek is atyám. - válaszolta Kieru.
- Nagyon szép az idő, nemde ?
-Igen..főleg itt...
- Ne is mondja..a sír környékén a virágog úgy elkezdtek növekedni mint a rüh...hihetetlenül sokan vannak. Ez is isten ajándéka.
- Meglehet...
- Mondcsak gyermekem...mi a baj ?
- Elvesztettem valakit aki fontos volt  nekem...- jelentette ki halkan lesütött szemekkel mire a pap elmosolyodott.
Megfordult és már menni készült mikor még el mondott neki valamit.
- "Add életed ,hadd adjam neked az enyém. Véred oszlassa a vérem, szived legyen a szívem. És meglásd..visszatérsz a paradicsomba ahol újra láthatod kedvesed."
Kieru megfordult.
- Ez kinek a könyvéből van ?
- Adam.. 72. szöveg. - mosolyodott el az öreg pap majd kántálni kezdet latinul. Mormolta az éneket.
- Hime...vársz a paradicsomban engem ? - nézett fel az égre s ekkor a szél magával ragatta a pap énekét.
- Pater noster, qui es in coelis,
sanctificetur nomen tuum,
adveniat regnum tuum,
fiat voluntas tua sicut in coelo et in terra.
Panem nostrum quotidianum da nobis hodie.
Et dimitte nobis debita nostra,
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris,
et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo. Amen.