22.rész - Akadályozlak

Reggel a ködben egy csuklyás lány futott végig a macskaköves utakon. Melette egy másik alak tartott.
- Naito... - motyogta felé a lányka mire az bólintott.
- Én leszek a testörőd....- felelte s Hime bólintott rá.
Elkezdődőtt az a hét melyben minden csak szenvedés lehet. Isten átka és játéka, a hihetetlenül sok kudarc és nyeremény.
Ahogyan elérkeztek a zárdába Naito mint bátor testőr lassabb tempóban haladt a papnő után. Az csak ment s tekintetével egy öreget keresett ,mégpedig a legjobbat. S ekkor halk neszt hallott meg, váratlanul nagyott ugrott mig melette a föld kissé fellaposodott.
- Ez meg... - lihegett fel Hime ,mire Naito elé ugrott.
- Hime... - kezdte de az csak elvette a kezét.
- Papnő. - állt kihúzva magát a szőke lány,majd megemelte zöld tekintetétt és a kereszt megdobbant a nyakában.
- Sanctus.. - motyogta a rózsaszin s a barna elhúzta a száját bizalmatlanul.
- Mit keresel itt?
- Nekem nem te kellesz...hanem a két eretnek.
- Ők hozzám tartoznak.
- Sajnálatal hallom.. - sóhajtott fel eltéve fegyverét Sactus. - Akkor is végeznem kell velük. -indult meg hátatt forditva nekik.
- ARBOR! - kiáltott utána iromodva Hime ,de Naito váratlanul elkapta a karját. Hangja nyers volt és halk.
- Menjünk tovább....feladatod van.
Hime zavartan nézett az eltünő test után. Félt mert rossz érzés keritette hatalmába, majd mégis bólintott és ment vele tovább ,be a zárda mélyére.

A napok teltek, de a kaland nem csökkent ,sőt egyre csak nőt ahogyan a veszély is. Most is a falu végében lévő tisztáson sietett végig a lány ,szinte már lihegve maga után vonszolva kardját. Egyik keze vérzett.
~ A franc egye ezt meg..~ - szitkózodott magában ,s ismételten ugrott ahogyan megérezte a támadást. Sanctus csapása erős volt ,de épp időben elugrott előle kivédve annak nagy erejét.
- Az eretnekeknek hallniuk kell.... - jelentette ki és csapni készült ,mikor éles csattanás rázta meg az ott lévőket.
A két kard szinte sírt és bőgőtt , a fekete penge szorosan tartotta a másikat. Fly eröltetetten húzta ki és rúgta gyomron a szőkeséget aki igy hátra esett pár métert.
- Butterfly... - hitetlenkedett Rose ,majd elmosolyodott könnyesen.
- Hé..mondtam ,hogy vigyázz!
- Tudom! de...- kezdte de ekkor felállt Sanctus.
- Isten nevében te eretnek..végzek veled...
- Próbáld meg...de jobb ha tudod...ha megteszed..te leszel eretnek..- vigyorodott el Fly mire a másik kettő döbbenten nézett rá.
- Vicces.. - indult meg felé a szőke de ekkor Rose felpattant és nekinyomta fél macskafejes gyűrűjét a másiknak.
- ROSE! - sikkitott fel feszülten az idősebb mikor a gyűrűk fényleni kezdtek s a kezükben megjelent egy egy fegyver.- MI A JÓ FÉSKES FENÉT CSINÁLSZ?
- Csak így tehetjük!
- DE!
- MOST! - lött ki Rose s ekkor váratanul Fly is.  Sanctus maga elé kapta döbbenten a kezeit s ebben a pillanatban minden elsötétült.
Mikor előjőtt a parányi fény, csak a mögötte lévő tűz melegét érezte. Felkapta a fejét s ekkor már a fél erdő hiányzott helyéről ijedten nézett körül s ekkor vette ézre az előtte lévő fiút aki megmentette. Döbbenten nézett rá, kezeit a szája elé kapta. A szél csak lassan horta szét a hamut a fiúk hajával játszadozva. A három ösz hajú egymásra tekintett.
- Bolondok.. - jelentette ki az egyik mire a másik felemelte a karjaiba Rose-t.
- Örült libák. - helyeselt bátyjára pillantva. - Haver...te rendben vagy? - kiáltott előre.
S most a szőkeség ténylegsen a megmentőjére emelte a tekintetétt.
- Te ? - kérdezte hüledezve miközben a világos szemű rápillantott. Szemében még mindig nem tükrözödött ki semmit ,de ez éppen elég volt ,hogy Sanctus-ban valami megmozduljon.
- Laudetur Jesus Christus ! - In aeternum ! Amen.
A vadász meglepődőtt az üdvözlésen majd halványan de zavartan elvigyorodott.
- In nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti. Amen.  - válaszolta csendesen.
Kyo bólintott ,majd felálította a lányt, mialatt Abel és Dante egymás társaságát élvezték karjukban a másik két lánnyal.
- Mekkora pusztitá baszki... - kezdte a fiatalabb de Abel elvigyorodott. - Várjunk csak...Haver mióta beszél latinul?
-  Úgy tűnik régóta.
-  Tartozom neked....- hebegte Sactus mire Kyo acán halovány mosoly futott végig.
- Akkor hagyd ezeket a lányokat, jó emberek ,megérdemlik az életett.
- De... - kezte ,azonban váratlanul felpattant és futni kezdett.
- Úgy tűnik ez is elintézve... - jegyezte meg Abel mire Dante sóhajtva pillantott apró zavarral Rose-ra.
Nem tudta megmondani mi volt ez ,csak azt, hogy egyre elatalmasodott néha rajta. Kyo Abel mellé sétált majd a fiatalabbra bökött.
Az csak elvigyorodott a vállát vonva.
- Látszik ,hogy Kain... - kezdte mire Kyo ismételten elvigyorodott.

Ismételten elteltek a napok és a hét egyre jobban közeledett végül el is érkezett. A templomban harangozni kezdtek s bent a fényes szobrok ,és isteni lét aurája körül ,a csarnokban sorban álltak mint a katonák ,maguk Eva harcosai. Jelképesen Rose is beállt ,de csak azért ,hogy ezen is segitsen a nővérén.
A teremben minden visszhangzott és csendesen omlottak le az arany díszitések is. A nap most mint felkelte ragyogott be a rózsa ablakon ,ezzel is megadva a természet feletti érzést ,mely ilyen helyeken magába szivta az ember reális látását is.
A harcosok egymásra pillantottak. Mindegyikükön egyforma stilúsú ruha volt, amely a fehér szinében pompázott egy- egy saját dologgal feldobva. Abel csak azért is viselte vörös kabátját és Kyo sem hagyta el fekete nadrágját.
Ebbena pillanatban Naito lépett mint utolsó harcos a többi közé s egy lágy csattanó hang lépései hallatszódtak meg a hidge kövön. Eva templomában minden természetesnek hatott és sehol nem nyúltak be az oltárra az aranyozot dolgok, hát igen, még az első nő(k) is lejebb voltak.
A fő ajtó kinyitdott ,mire mindenki odakapta a fejét, s a léptek hangosabbak lettek. Igen elérték ezt a helységet s lassan mégis melankólikusan lépdeltek ahogyan megkövetelték tölük. Mindenki elgondolkodott azon ,hogy akkor mihez is kezdenek a szabaság után, de végülis arra jutottak ,hogy bármi lehet csak ennek legen vége. Változó koroknak ,szenvedéseknek végre örökre vége, a harcoknak és a menekülésnek. Az átkot vissza szívják saját tulajdonosaik. Ahogyan Hime alakja megjelent eme gondolatok nem csökkentek ,sőt egyre jobban nőttek a többiekben ,az arcokról leolvashatóan a menet melyben megtalálták saját magukat.
A papnő fehér ruhájában haladt el melettük lassan, s ahogyan utána lobógott rózsaszínes haja ,dicsőségesen tündökölt idegenek szemében.
A harcosok és Eva papnője, ez valakinek fantasztikusnak hangzott s amit láthatott az most csoda volt, de akik ezzel együtt éltek jól tudták nem az. Mindenki hitt abban aki felszabadíthatja őket ,most mégis megosztottak a kedélyek. És ezt Eva is érezte.
6. lépés......
~ Most kezdödőtt s máris vége...a hónapoknak...a szenvedéseknek? Yuu ha rád pillantok és végig csináljuk..mond vissza térhetünk oda ahová tartozunk?~
Melody ahogyan elhaladtak előtte felpillantott ,szemeiből csillogva gondolatai és reményei, ahogyan a többieknek is amint elment előttük a lány.
5. lépés......
~ Ahogyan haladsz előre, úgy omlik a selyem utánad mintha csak téged akarna. Furcsa, hogy egy ideje tán én is így érzek,mégis ahogyan most előre haladsz ,hogy tisztist minket az életünket, sokkal inkább érzem azt ,mintha kilépnél ebből a légtérből....és elveszítenélek.....végkép.~
Kyo lehajtota a fejét.
4.lépés......
~ A sok szenvedést nem érte meg semmi, a titkok és az ahogyan éltem sem. Csak az van bennem...hogy mégis boldoggá tesz az ,hogy őszinte voltál velem mindig. Nem hittem benned és lám most itt vagyunk. De félelem nem múlt el s nem alaptalan...túl csendes minden. Hime úgye elkerülted őt? Ahogyan megszabaditasz minket, magad is megszabaditod ?~
Naito váratlanul elbambult előre kérdésekkel.
3.lépés.....
~ Nem érted és nem Eva-ért teszem. A harc a belsőm ,az énnem egy darabja. Nélküle éljek? Lehetetlen...és most mégis itt vagyok. De nem azért mert te a hiszékeny unalom irányitásod alá vontad akaratom....sokkal inkább ,mert valakit védelmeznem kell....hogy valaki meg védelmezhesse azt akiért dobog kökemény szívem.~
Abel maga mellé pillantott a kis Rose-ra. Döbbenten vette észre majd mosolyogva ,hogy az mennyire határozottan válalta fel eme súlyt.
2. lépés.....
~ Érted, és Butterfly-ért teszem. Ha ezeknek vége...vissza kapom a nővérem, és minden úgy lesz mint régen. Úgye Pinky ? Fly-al újra együtt élünk...és mostmár te is, aki eleinte befurakodott megszokott kettős társaságunkba. És most....mégsem tollak el magamtól. Úgy érzem kellettél ahhoz ,hogy felnöljünk mi is...pedig sokkal többet éltünk már meg. Fly...érzed Pinky-t....? Én most igen...és téged is....~
Hime elhaladt az utolsó tag előtt is de nem nézett rá., azonban Rose érthetően látta a szomorú fényt mely a papnő szemében csillant, s ekkor tudatosult benne is valami. Nem lesz olyan már semmi sem mint rég. Mond....mi ez a hirtelen fájdalom?
1. lépés.....
Hime megtorpant ahogyan fellépet a kis pódiumra. Határozottan tekintett előre ,mégis egyes fényekben csak társai láthatták meg az igazságot. A körülöttük lévő emberek, a papok és polgárok most összegyültek a látványosságra.Nem volt titok...Eva visszatérhet.
- Annyi szenvedés és vereség után, eljött az idő mikor visszatéher hozzánk a szent anya, a nők őse és méltányos anyja, Eva az első nők egyike ,a mennyek vezetőnője és Adam szent felesége.- váratlanul az ég felé emelte kezeit de még mindig az emberekre nézett.
- Óh! Móndjátok mennyit kellene még várnunk arra ,hogy szívünkből elmúljon a fájdalom? Hogy lelkünk megtisztuljon? Kérlek Eva tedd meg...jelenj meg alatvalóit előtt és tégy egszségükért, boldogságukért ahogyan ők is védelmeztek téged!- s a végén lehunyva szemeit az ég felé emelte fejét.
Váratlanul nagy fény csapodott be mögöttük ,de megálltak mind ,nem mozdultak. Csak a polgárság rázkodott és ijedt meg. Kis idő elteltével egy fénycsóva jelent meg a levegőben előttük ,majd bből egy fényes alak bontakozott ki és egy feketés-kékes hajú nő komolyan pásztázta a tekintetekett.
- Hihetetlen....
- Megdöbbentő.. - suttogtak az emberek össze, de Eva-t ez nem érdekelte. Lassan vizslatta végig a harcosait ,majd a papnőnél megállt.
- Ennyi idő után...hát eljöttél... - szólalt meg. Hangja csengő és nyugatató volt ,néha több szólamban. Az emberek rögtön a kánaánban érezték magukat.
A harcosok csak döbbentek nézték őtett.
~ El..eljöttem és helyesen cselekszem. De akkor mégis miért fáj ennyire idebent ? Hihetetlenül szórit és reszketek, mintha a hideg érné el a testemet és rángatna magával ,a sötét hideg... ~
Hime nem nézett Eva-ra csak előre összeszoritott szemekkel miközben szívénél gyűrte a ruha anyagot. Eva lassan emelte tekintetétt ismételten rá.
- Tán ennyire fáj ? Miért nem hiszel bennem ...papnő?
Hime döbbenten pillantott fel. Eva mindent tudott, nem tagadhatott semmit sem, s mégsem kérte számon...nyugodt volt a hangja.
- Hivtatok ,hát itt vagyok. Az embereket, a híveimet megvédem és oltamazzom. A harcosokra védelmet biztosítok, s te..egyetlen papnőm, egy kivánságodat teljesítem...mond, mi lenne az? Ám mielőtt bármit is mondasz...hallgasd meg a szavam papnő és jól figyelj rá.
"Könnyeiden küszködve ,szívfájdalomba belehalva ,mosolyal fogadd a halált, ohh igen. És akkor tán megérzed fenséges fényed, és sorsod igazi alakját."
~ Egyet ? És ...mit akar ez jelenteni?~ - döbbent le a lány s megfagyott egy pillanatra. Döntenie kellett.....anyja..vagy a hazatérés esetleg a leghelyesebb az ,ha a többiekre pillant? Mit akart ezzel Eva ? Megfog halni? Ennek értelme sincsen.
Kyo feszülten pillantott össze Naito-val, majd a lányra.
~ Hime...~
- Eva.... - kezdte suttogva, de ekkor hatalmas robban hallatszódott és a polgárság menekülni kezdet. A templom teteje kezdet beomlani. Eva nyugodtan de szánalmasan tekintett oldalra.
- Szánalomra méltó csupán ,hogy ilyenre vetemedtek.- nézte Lillith csapatátt majd a papot akin megakadt a szeme.
- Készüljetek! - kiáltott fel Naito ,de csupán ő állt be a harcra, a többiek haboztak vagy megsem próbálták volna.
- MELODY! KYO! - kiáltott rájuk .
- IGENIS! - szólt vissza a lány de Kyo csak a tekintetével Kibo-t kereste s elhúzta a száját.
Abel és Rose összenéztek ,ők nem akartak itt most harcolni. Naito ekkor vissza pillantott ,majd kikerekedtek a szemei.
~ Tudtam..~ - vicsoritott ahogyan a harcosok közül lassan kilépett a papjuk. Sötét haját megemelte ,majd kék szemeivel Eva-ra tekintett.
- Üdvözletem! Megjöttem. - tárta ki kezeit.
- Kieru....- dadogta döbbenten Hime, teljesen magába zuhanva.
~ Lehetetlen...nem lehet...amiket mondtál...~
[ - Én csak egyszerűen Kieru vagyok...te meg csak Hime - folytatta s lassan kezdet vissza állni a helyzetébe ,de nem eresztette a lányt aki egyre jobban nem értett semmit. - és...én csak egy egyszerű férfi vagyok...míg te csak egy nő. - fejezte be s húzta hirtelen a kezeivel szorosabban közelebb a lányt ,míg arcát az övéhez tolta és ajkait elkapta. Yuu csak nézett ,majd lassan lehunyta a szemeit.--------
- Tudod mit!! - csattant fel a lány.
- Mit ? - kapta el a karját s ledobta a földre.
Egymásra néztek ,mindkettejük szemében azonban üresség volt. Üresség és méreg, s közben mégis örültek a másik elhanyagolható társaságának.
Végül a fiú mégis elengedte a lány kezét s felült normálisan.---------------
- Nemszólok Jaiba!!
- Én sem!
- Akkor jó! - ütött be egyett a fiúnak az arcába ,majd felvette a láncot s ekkor megakadt a szeme azon a bejáraton. Egy fényes csík jelent meg rajta ,ami tüközödött a lányka szemeiben. Mintha csak ő látta volna ,s ez talán igaz is volt.
- YUU! - pattant fel a  fiú ,de akit keresett már sehol nem volt. Eltünt s belőle csak egy szalag maradt.--------------
- Mit akarsz ? - kérdezte a lány ,majd megfordult s elindult felvont fejjel az iskola felé ,de a fiú követte. Előszőr kiakadt majd elvigyorodott.
- Hülye liba...
- MIT MONDTÁL?
- Jól hallotad. - vigyorgot a fiú ,majd elindult előre ott hagyva a lányt. Nem törödött vele.]
- Kieru... - dadogott ismételten Hime, mire Eva mellé sétált.
- Gondolkozz el azon amit mondtam...papnőm Yuu Hime. - csókolta meg az arcát ,majd mögé lépett  a fényben eltűnt. A templom most megmutatta mien romos lett a behatolás miatt ,minden besötétedett.
- Akkor kezdjük...- vigyorodott el Reijoh mire Melody beállt. Váratlanul Kieru elrugaszkodott s egy hatalmasat ugorva ,s előkapva a kardját nekitámadot a lánynak, aki jelenleg nem védekezett.Még mindig lesokkolt tekintetével pillantott el mire a pap kissé elhúzta a száját aztán erőt véve magán csapott.
- Tűnj el! - rúgtá hirtelen gyomron a papo aki hátra esett. Naito lihegve állt Hime előtt. - Menj el Hime...- mondta de csak Kieru-t nézte.
A lány a fejét rázta de váratlanul megragadta egy kéz és futott vele. Kyo felmérte a helyzetett ,főkép mikor az ellenfél csapatából is eltünt két ember s az ajtó becsapodott.
- Remek...tisztességes harc.. - állt ki elővéve pengéit ,mire Kibo is előre lépett.
- Akkor folytassuk....mert lám...nem tanultál belőle.

- Mit csinálsz Rose ? - értetlenkedett Hime mikor az erdő fele tartottak.
- Te mit csinálsz? Majdnem meghaltál! - kiáltott rá komolyan a kis fekete mire a másik meglepödött és szomorúan elnézett.
- Sajnálom...
- Inkább ne...
- Rose. - szólt rá Abel türelmetlenül mire az kelletlenül bólintott.
- Pinky...figyelj.. - kezdte őszintén ránézve majd elkapta a kezét - Köszönöm ,hogy veled lehettem...de én nem fogok harcolni. Ellengedsz áldásoddal...vagy átkoddal szökjek el ?
Hime ismételten megdöbbent, szíve még súlyosabban kezdet verni és égni ,fájdalmasan kapott minden levegő cseppért. Elgodolkodott nosztalgikusan mennyit köszönhetett a Tenshi testvéreknek. Majd halványan de nehezen elmosolyodott.
- A szemed...
- Nem lényeges... - nézett Abel-re Rose. A múltkori harc óta úgyanis szörnyen romlott a látása.
- Rose....áldásom adom.....isten veled...és Butterfly-al is .
A kis fekete arcán hatalmas mosoly huzodott majd a fehér hajúra pillantott aki bólintott. Lassan indulva ismtelten elkezdtek tovább futni. Mégpedig a megbeszélt találkozó helyre s Rose már előre örült.
~ Végre...szabadok.vagyunk ,te ..és én Butterfly...meg ez a két ökör. Sajnálom..és viszlát Pinky..!~
A rózsaszín hajú hátra pillantott s határozottan ,dühös tekintettel lódult vissza fele ,mialatt előkapta a kardját.
- Nem menekülsz előlem Kieru..!
~ Miért...szerettem beléd?~

- Naito! - kiáltott fel Kyo, akit Kibo váratlanul leütött. A barna hajú mágus lány ijedten tekintett fel ,vérző sebeire nem koncentrálva. A pap ,örült tekintettel ,vörös szemmel csapott le rá futásból. A lány felsikoltott.
Ismételten ütközött a két kard pengéje, ismételten sírtak egy nagyot. A lány dühösen és határozottan tolta vissza egy nagy erőbedobással a papot.
- Hime...de jó látni így téged... - vigyorgott Kieru.
- Ez nem te vagy... - lihegett a lány.
- Majd meglátjuk, Lillith az én egyetlen istennőm...aki ellene van megölöm.! - vágott a lány felé aki ijedten ugrott el.
Naito-t egy kéz rángatta ki közülük ,majd ez arrébb is hajitotta neki a falnak. A lány felköpött egy kis vért és idegesen pillantott fel.
- Mi...most külön harcolunk... - érintette meg a vállát Kibo aztán váratlanul eltüntek.
Melody s Reijoh harca is tovább állt már, csak ketten küzdöttek egymás ellen.
- Mond miért ?
- Már elmondtam ezerszer...
- De..
- Nincs de. - támadott ismételten Kieru.- Hamarosan azonban az egész csapatod oda vész...
- Ezt hogy érted ?
- Szerinted....a városban a keresztények nem küldenek ki harcosokat..miútán megtudják ,hogy itt mi történt ? - vigyorodott el a pap mire Hime megvilágosodott.
- Sanctus...Arbor.. - dadogta  váratlanul ellökve a papot futni kezdet.
~ Tarts ki..Rose..Butterfly!!!~
Kieru leállt de nem ment utána, lassan megfordult és véig lépkedve felkapta a kódexet.
- Te velem jössz.. - jelentette ki s elindult a kijárat felé. - Ideje...hogy eljöjjön a te időd Lillith...
Kyo a fejét fájlalva kelt váratlanul fel mikor már senki nem volt bent.
- NAITO! - kiáltott fel s felállt.

 - Mikor érnek már ide...-morgott fel Dante mig Butterfly kényelmesen elterült a fatörzsön.
- Nem lényeg ? Minket nem keresnek...
- Csak rossz érzésem van...
- Úgyan.. - nevetett fel a boszorka miközben az erdőben tartozkodtak.
Körülöttük páncélos keresztes lovagok álltak mélyen elrejtőzve a fák és dombok ,kövek között Mindanyian csak a jellre vártak.
Íjaikat felhúzták ,valaki a bárdját készitette elő, csak egy pillanat és megtísztitják az eretnekeket.
Közben valaki lihegve fut ,sőke fürtjei most kibomlottan mentek utána. A múltkori taálkozás után úgy érezte tartozik, mire azonban kideritett valamit a családokról már késő volt, jött a hír ,hogy Eva-t megtámadták a városban. A keresztes katonák kivonultak s Sanctus ezt késön tudta meg. Most lihegve ,kapkodva a levegőt futott egyre gyorsabban és gyorsabban ,hogy megakadályozza azt. Sajnos nem tudta...hogy a sors ellen még ő...a szenté keresztelt vadász sem harcolhat.
- Állj! - kiáltotta messziről mikor megpillantotta a katonákat.
- Állj! - rázta a kezét ,hogy semmiképp ne támadjnak.
A Katonák összenéztek értetlenül ,s hirtelen nagy csend támadt.
- Te idióta, Isten nevében! - kiáltott fel az egyik ,majd előre pillantott. Dante döbbenten nézte a lányt akinek a kezei véresek voltak. Nem értették a dolgokat ,majd a fiú felkapta idegesen a sérültett.
- Hol..? - kérdezte de ekkor észrevette a nyílat mely átszúrta egyenesen a lány szívét.
- Dante...mond meg...Ros....e...és Ab..Abel-nek..hogy én.. - kezdte de ekkor vért köpött fel a fiú zaklatottan vigyorgott.
- Hülye vagy ?Te fogod elmondani nekik! Mindenképp!! - s lassan lerakta - de addig is végzek ezekkel. - töltötte meg a fegyverét.
- ISTEN NEVÉBEN TÁMADÁS! - kiáltotta az egyik katona látva Sanctus kéz mozgását s ekkor mindenki egyszerre támadta a harcost. Az nevetve harcolt egyrenagyobb sérüléseket szerezve. Ez már nem volt játék....élet.
- D..Dante... - dadogott halkan felé nyúlva Fly.
Sanctus ahogyan kiért a szélére döbbenten nézte a dolgokat.
- Épp időben jelzett Arbor.. - nézett rá az egyik harcos mire a lány a fejéhez kapta a kezeit.
- Nem...nem! - káltott és ekkor szembe kellett néznie valaki mással.
 A szél felkapta lobogó hajukat , ahogyan egymás tekintetétt meglátták ,meg valami furcsa keletkezett köztük.
Közben egy sikitás hallatszódott s a másik oldalról Rose futott nővére testéhez Abel meg ledermedve állt az öccsét nézve.
- Te voltál ? - kérdezte szinte követelőzve Hime mire Sanctus hátrálni kezdet.
Az nem válaszolt csak döbbenten megfordult és rohanni kezdett minnél messzebbre. Hime megfogta a kardjának tokját ,majd hihetetlen haraggal a szemében pillantott Rose-ra és Abel-re.  A fiú idegessen indult meg a vadász után ,de egy törékeny s csekély hagra megtorpant.
- Abel... - szólalt fel még Butterfly mire a fiú megfordult. Vissza indult sietősen s ekkor az ő és Hime szempárja találkozott. Mindent kiolvastak a másikéból és most szinte semmien fal nem állt közöttük. Úgyan olyanok voltak. A papnő bólintott ,lábbai neki iramodtak s rohanni kezdet eszeveszetten az áruló után. Vicsorítva húzte el a száját.
~ Megöllek... Sanctus Arbor...~