21.rész - Eva te mindenható

 
-          Kyo – sikított fel Melody ijedten s ekkor Naito is felkapta a fejét.
-          Hagyjatok.. – ült le fáradtan ,kimerülve a harcos mire Yuu aggódóan hajolt mellé.
-          Segítek….
-          Menj el…
-          Hagyd…
Kyo felpillantott Naito-ra aki most bólintott, majd megfogta Melody grabancát és kivitte a szobából. Az odakint morcosan pillantott társára aki csak sóhajtott.
-          Jobb ha nem vagyunk bent.
Egy kis csend után a másik csak nézte mereven az ajtót.
-          Dante és Rose ?
-          Még nem jöttek vissza..
-          Félek…
-          Erről nem tehetünk…- válaszolta ridegen mégis feszülten Naito mire Melody a térdeire emelte fejét szomorúan.
-          Mi történt veled Kyo….?
-          Nem lényeges…- mondta miközben a lány már nagyban gyógyította a sérülését. Mikor Hime végzet felsóhajtott s amikor emelte a kezét hirtelen azt megragadta Kyo s közel húzta a lányt aki ijedten tekintett rá.
-          Kyo…
-          Ígérd meg… hogy most már nem lépsz vissza a harctól..
-          I....de...én
-          Ígérd meg!
-          Ígérem.. – bökte ki a lány mire a harcos elengedte.
A rózsaszín hajú szomorúan és aggódóan nézett rajta végig ,miközben Kyo elaludt, majd az ajtóra emelte a tekintettét.
~ Hol vagytok…. Rose..Dante..~

-          Kibo! – szólt ki a fiú mire még Reijoh is felkapta a fejét.
-          Csendben, Subete és én is aludtam. Fáj az érzékeny királyi fülem.
A démon nem szólt semmit csak elment mellettük és bement a helyére aludni.
-          Ebbe meg mi ütött ? –tekintett utána Reijoh és Kieru is ,majd a fiú elfordította a fejét.
-          1 hét múlva támadunk
-          Tessék ?
-          1 hét… és vége mindennek…
Reijoh csak ijedten nézett a mereven kitekintő Kieru-ra. Túl komoly volt….túlságosan komoly. Az csak a sisakjával bibelődőtt még mindig mialatt lábbaival végigment a kissé recsegő padlón. A másik két lány a szemeikkel követték fönökük minden egyes apró mozdulatátt. Így elteltek akkár percek is de nem nagyon váltzott semmi. Subete felkapta a fejét amikor kis nyuszi fülei megmozdultak a parányi hangokra. Széles mosoly húzodott kedves és ártatlan arcára amit Reijoh nem értett ,bár talán nem is akart. Váratlanul nekilódult a fiatalka és futni kezdet az egyik szoba felé, lila haja sebbesen omlott utána ,mintha legkedvesebb hűséges kutyája lenne.
- KIBO!!! - kiáltott s bentről ismételt orditás hallatszódott fel.
- Gondolom most ugrott rá... - jegyezte meg csettintve a sürkés hajú lány ,mialatt csipőjére emelte a kezeit s úgy tekintett kissé arrogánsan a papra.
- Menj te is. - jött a könnyelmű válasz. Kieru még mindig a sisakját figyelte mélyen elgondolkodva.
- Miből gondolod ,hogy egy hét és vége?
- A sisakom... - kezdte s a lány felé forditotta, szemei üresek és semmit mondóan hidegeg voltak. - Megtört.
- Nem ezt kérdeztem!- szólt fel a jég harcosa aztn egy váratlan pillanatban hátra tántorodott pár lépést a vezetője szeme láttán.
~ Még sosem volt ilyen....talán ,tényleg itt lesz a vég?~
- Válaszolj....
- A csapat most megijedt...több tagjuk is megérült. Ilyenkor vajon mit tesznek?
- Megidézik Eva-t.... - rökönyödött meg a lány s a tántorogásból leülés lett végül. Kezei megremegtek a gondolattól ,s szinte azonnal át is fagytak. - Akkor viszont elvesztünk....
- Nem...mert van egy nagyon jó ötletem.
- De...
- Igértem valamit nem ? Szabadok lesztek.
- Kieru....- motyogta hitetlenül dermedten, észre sem véve ,hogy társalgó partnere felállt s elhagyta a helyét.
- Ha Dante és Buterfly visszatért akkor szólj.- adta ki a parancsot s befejezve a beszélgetést álépett a saját világába. A szobájába melyben még nem voltak mások.
Reijoh még mindig csak előre nézett ,kezei ismételten megremegtek a gondolattól. Eva feltámadhat....és segitheti harcosait....
Lillith átka erősebb lesz... és odavész a szabadság. Lassan emelte tekintetétt fel ,majd fehéres ujjaival megérintette a jeges sisakot mely megvolt törve egy helyen.
- Olyan rideg...és megtört ,mint te....

A lányka szinte hatalmas boldogsággal rohanta körbe a szobát ,kiszolgálva a férfi minden kivánságát. Az pedig csak fogta a fejét már fáradtan, s bár a fruska nem látta ,igencsak rángatózott egy piciny ideg, de szemeit lehunyva várt türelmesen.
- Mégis mit akarsz tőlem Subete?
- Kibo-san nagyon ritkán ilyen rideg.- kezdte el s az említett felé fordult. - Valami nagyon mélyen érinthette.
A démon ebben a pillnatban döbbenten nézett a fiatal lányra. Kora ellenére igencsak okosnak bzonyult ,pedig eddig mindig bután viselkedett minden helyzetben. A férfi nem tudta eldönteni ,nem tudta ezt hova rakni, csak elmosolyodott miközben arcát eltakarta a kezével.
- Ügyes vagy.
- Köszönöm.
- Meddig jutottatok?
- Kieru-sama kijelölte az időpontott.
- Na...ez érdekel.. - dölt el az ágyon s a plafont kémlelve hallgatta a fiatalt. - Mikorra?
- 1 hét.... ön szerint ez nem kis idő?
- Nem...inkább tökéletes...megsebesültek s ime eljő az idő.
- AZ idő?
- Pontosan. "S Im eljő az idő ,mikor vérünket ontva tova szállhatunk s a fényesség bölcsöjében ringatózva várhajuk kedves urunk bebocsátását, a mennyei kapuk mögé tovább."
- Lillith....98. részlet.
- Az utolsó.. - akadt el a szava a lánykának ám Kibo csak felnevetett. Majd legyintett és felemelte a kezét.
- Az utolsó előtti....
- Nem az utolsó? dehát...
-Van egy titkos is.. - pillantott felvillanó szempárjával a lánykával aki erre megrezzent.
- És Kieru-sama...
- Ő ezt nem tudhatja...értetted Subete ?
- Igenis uram!
Kibo megfordult az ágyon mad kissé morcosan lehunyta a szemeit s betakarózott.
- Menj aludni Subete.
- Igenis uram! - zárta be maga után az ajtót .
- "Mert vágyaink nem halnak meg...és álmaink tovább repülnek. Szívünk mlyét felálldozzva ,megkapjuk az édent, s vele az örökévalóságot."
- Ez Subete..ez Lillith utolsó részlete a testamentumból.

- Nem értem....akkor miért megyünk vissza ? - értetlenkedett elhúzzva a száját Abel miközben kényelmesen szedte hosszú lábbait feketés hajú barátnéja melett.
Az csak sietette a lépteit ,s szitkozodótt magában ,hogy igy elhaladt az idő.
- Nem hagyhatom magára Pinky-t....de tény nem fogok harcolni elenük.
- Én igen.
- Mi ? - pillantott értetlenül oda Rose mire nem figyelt és lefejelt egy ágat. Abel nevetni kezdet ,majd felsegitette balszerencsés társát és megigazgatta saját piros kabátját. Lassan tekintett fel a sötét szempárba melynél az ővé szinte fénylet s a haját is meglobogtatta a szél. Azt a fehéres tincset.
- Harcolok...mert bírom. Harcolok mert akarok. Nem Lillith-ért ,se nem Eva-ért, ahogyan Dante sem. - vigyorodott hosszan el a fiú.
Pár csöndes másodperc után tovább haladt ,de Rose még mindig mereven állt. Agyában fészkelődtek a dolgok ,majd elmosolyodott és futott utána.
- Abel! Abel!

- Már mindenki alszik. - jegyeze meg csipősen a srác miközben bezárta maga mögött az ajtót. Érdektelenül ásitott egyet ,majd feje fölé emelve karjait indult szobája s saját királysága felé. A lány váratlanul vicsorítva kapta el a vállát.
- Száálj le a húgomról!!!!
- Miről beszélsz? - értetlenkedett az ártatlannak sem mondható fiatal mire Fly elhúzta mégjobban a száját. Idegesen és feszüten kapta el a nyers mondatú grabancát s nyakáál fogva rángatta az inget melyben a test is átvette ezt a szokást. Dante lepetten nézett rá ,nem értette ezt a heves felindulást majd mosolyal ecsetelte ,hogy nincsenek egyedül. Lassan teregette le magáról a parányi kezeket. Az árnyékból  Kieru lépett ki komoly arccal.
- Mi történt? - idegeskedett Fly de Dante csak szélesre húzta a vigyorát. Szinte fülig, mert tudta mit fog mondani a pap.
S ő mit mondott rá ? Ámen.

- ABEL!! - kiáltott fel Rose dühösen s a fiú csak sóhajtva terült el a pamlagon. Már egy ideje itthon voltak és az igaztás után igen kedvesen kezdödőtt az éjszakájuk.
- "Ez nem ér" - utánozta Rose-t a pasas ,majd hanyat vágodott. - Hagyd már Baby... úgysem harcolunk ha nem akarunk.
- De ez milyen dolog ?
- Mi?
- Hime-t előkészitik és egy hét múlva lesz az idézés....
- Ne is mond.. - húzta el a száját Abel ,majd beletúrt fehéres hajába. - Nem akarok menni...
Rose értetlenül nézett rá majd halványan elmosolyodott. Lassan fölé hajolt.
- Pedig kell....mert vigyáznod kell rám Fly kedvéért.
- Egy kis segbe rúgást engedélyezett.  - vigyorodott el a fiú lehunyva szemeit.- Nem aggódsz?
- Nem... Pinky erős...Butterfly még erőssebb...nincs miért aggodnóm.
- És te ?
- Én vagyok.. - kezdte el halvány mosolyal kitekintve a sötét ablakon. - a törékeny ámbá tüskés rózsa.

Reggel a ködben egy csuklyás lány futott végig a macskaköves utakon. Melette egy másik alak tartott.
- Naito... - motyogta felé a lányka mire az bólintott.
- Én leszek a testörőd....- felelte.