20.rész - Egyezkedés

A szél szinte felsikított, ahogyan az éles pengék forogtak benne ,belevájva láthatatlan testébe ,majd a pengéket váratlanul eldobták s szélsebesen követték a kitűzött célt. A démon elugrott

,szemei megvillantak. Egy parányi textília foszlányt vitt a szellő ellensége felé mire lepillantott kicsit idegesen. A szél harcosa jól használta képességeit, sikerült megvágnia a másikat.

-          Mi lenne ha pontot raknánk a történet végére ?

-          Ezzel elismered Lillith nagyságát ? – vigyorodott el feszülten Kibo.

-          Sosem hajolok meg ő előtte, vannak fontosak értékek, nem gondolod ?

-          Eva a fajtámat pusztította….

-          Lillith meg édes karjaiba csábította édes őseidet. – gúnyolódott Kyo mire a barna hajú váratlanul eltűnt és a másik oldalán jelent meg. Ezt párszor még eljátszotta egyre gyorsabban és gyorsabban, mire kicsit megkeverte a harcost.

Váratlanul előkapott egy tőrt és felé szúrt. A fehéres hajú körül apró vércseppek szálltak mire elkapta a szúró harceszközt. Ahogyan végighúzta világos tenyerét az éles pengéken felhasadt a bőre és a vér jelentősen buggyant ki rejtekhelyéből. Kibo elhúzta a száját mely körül most apró ránc keletkezett. Feszülten figyelte, ahogyan vetélytársa szinte csonkítja magát a küzdelmükben.

-          Add fel… most már nem nyerhetsz.

-          Felejtsd el. Eva szolgálatában állok az életem végéig. És védelmezem a papnőt ha halálomat kívánják akkor is.

-          Milyen ironikus ahogyan hozzáállunk a dolgokhoz. Szinte semmiben nem különbözünk… egyikük sem rossz, mégis vérre menő küzdelmekkel vívunk.

-          Tény az igazság sosem állt a vallásaink fő oldalán, de ettől függetlenül köt a sorsunk.

Jelentette ki Kyo s váratlanul kirántotta magából a véres tőrt nekidobva Kibo-nak ,aki erre hátrált pár lépést. A vérzés nem állt el ,sőt egyre erősebb lett, s ezt jelezte a harcos zilált légzése és nehézkes észlelése. Kibo nézte a tőrt amit lassan emelt fel a nedves fűből s gondolatai messze jártak. A múltján, a feladatán, a sorsán. Tényleg olyan különbözőek ?

Tekintettét felemelte és elrakta a fegyverét miután egy kendővel letörölte róla a vért. Arrogánsan és büszkén fordult a másiknak hátat csak a válla fölött pillantott fel rá.

-          Menj haza és lépj vissza mielőtt bele halsz.

-          Ne menj el! – kiáltott utána sértetten Kyo miközben a vérző sebre fogta kezeit.

-          Ne menj el… - halkult le a hangja s a végén elcsuklott. Lassan térdelt le a fűbe mialatt homályossá vált a szeme világa is.

Kibo csak ment tovább, léptei halkan susogtak a fűben. Gondolatai még mindig visszakoztak miközben magát hibáztatta azért, hogy nem nyírta ki Kyo-t.

Tekintette felvándorolt az égre melyen ismételten sötétedett. Szinte mindig ez a monoton váltakozás, amely egyre gyakrabban zárta be őket a harcosok világába. Csillagokat keresett, reményt amellyel büszkén nézhet majd egyszer szülei és faja szemébe. Nem hiába kapta ezt a nevet.

[ Ugyan ilyen csillagos este volt ezen az éjszakán is. Egy férfi lépkedett a sötétben mint egy árnyék. Nem véletlenül tette ezt és nem véletlenül hívták is így néha. Akai Akamura a villámló árnyék. Gyors volt és észrevehetetlen. Ezek miatt az erények miatt sokat harcolt hajdanán, nagy csatákban ontotta a vért ,és a fejeket vette ellenségeinek. Harcostársai között nagy kuján férfi volt, női társaival szemben igazi Cassanova. Mindene megvolt ami kelhetett neki. Vér látványánál ha kellett vadállattá változott ,de amint véget ért az éj ismételten nyugodtság vette át a szívét. Úgy érezte nem lehetett neki jobb ,de tévedett. Annak idején igen.

Most viszont nem a harcok miatt használta bűvös erejét és nem a nők csábítása miatt volt ilyen.

Csupán az eltelt idő amivel szintén megküzdöttek most nehéz korszakokat mértek rájuk.

A kereszténység éjjele alatt ,miután Lillith elveszet, egy új asszony húzta a leplet magára.

Már ezt nehezen viselték azok ,akik az előző nejt oly annyira kedvelték mint saját anyjukat, s most amikor Adam új felesége felbukkant feszült hangulat lett úrrá az embereken. Főképp mikor egy alkonyat teljes napon a démonok vérét vették ,oly könnyed mozdulatokkal az angyalok amilyenel még igen ritkán. S kinek a parancsára? Eva hangja száguldott tova ,haragjával együtt ,amit mit sem sejtett még ekkor a nép. S miért ? Mert a titkok mindig kényes ügyek voltak.

Egyszóval bujkáltak, rejtekhelyeiket szigorúan választották s csak néha keresték fel egymást a férfiak. Akamura harcolt volna ,de az idő alatt ,megismert valakit aki teljesen lehidalta és lenyugtatta. Az az éjjel is ilyen volt ,persze már idők alatt. Az egyik harc után véresen és szinte még mindig kábultan az adrenalin hatása alatt jutott el egy faluba. Az emberek sikoltozva menekültek előle a nők ijedten ugrottak hátra. Persze nem fajtája miatt ,hanem mert véres volt a teste ,a ruhája mely beborította.  Hirtelen csapott be egy fogadó ajtaján s erős léptekkel rontott be. Az idős férfi rögtön hátra futott a pult mögé ,a lakók pedig a szobájukba.

-          Se…segíthetek valamiben ?  - kérdezte a pénzes, mikor Akamura elért hozzá. Egy kis pénzt vágott oda ,az gurult párat.

-          Szobát…- vigyorodott el s ekkor felbukkantan a szemfogai. Az csak bólintott s adta is a kulcsokat.

-          Apám….a szobák…- kezdte el egy finom hang miközben kilépett hátulról. AZ idős férfi rögtön ijedten kapta fel feléje a fejét ,míg a démon csak megemelte a tekintettét.

Akamura elvigyorodott a lány felé aki viszont először meghökkent ,majd elhúzta a fejét dacosan. Apja ijedten tekintett rá ,s erre a démon is elhúzta a száját. Még nem tapasztalt igazán ellenvetést az ellenkező neműekben , de úgy gondolta ez csak hirtelen jött indulat.

-          Sachiro, kérlek kísérd fel az urat.

-          Rendben apám. – indult el a lány a lépcsőn.

A démon kaján vigyorral tekintett végig a lányon, a csípőjén mely lengett a mozgása alatt ,a ruhát mely lágyan és ruganyosan omlott egyik irányból a másikba és mély ,sötét haján mely most összefogva volt ,kimutatva a fehér nyakat. Amint bemutatta a szobát a lány ,már menni készült mikor Akamura elkapta a fehéres kacsót. A nő mérgesen tekintett rá ,ridegen. Ellenvetése nem szűnt meg és ez valamilyen furcsa vágyat keltett a démonban, amit eddig még soha. Magához húzta erősen ,erőszakosan a lányt aki próbált szabadulni ,majd végighúzta karmát a nyakán.

Vigyora nem szűnt meg ,légzése egyre szaporább lett.

-          Nem szabadulsz.

-          Gyűlölöm a fajtáját. – sziszegte a lány ,mire a démon ellökte és a falhoz taszította a fiatal lányt. Beljebb vitte a szobába ,erőszakosan nyomta a falhoz miután becsapta maga mögött az ajtót. A lány küzdött és ellenvetett ,de nem volt elég.

Aznap éjjel a fiatal hajadon felsikoltott ,miközben az érzelmek vihara kint is dörgött és újra nekilódult. Akamura magáévá tette Sachiro-t a fiatal hajadont. Egész éjszaka a könnyeiben úszva, alvó lányt figyelte ,ahogyan ruhája szakadtan lógott le róla.

Hajnalban a lány úgy kelt fel ,hogy a démon már sehol nem volt. Apja vigyázott rá, és gyorsan rendbe tette gyermekét. Azonban azt nem tudták ,hogy egy újabb gyermek fogant meg eme éjszakán. 7 hónapra rá Akamura visszatért ,de menekülve Eva elől. Ismételten csak a lányra gondolt és be kellett vallania ,ez egyre többet volt. Azonban amint meglátta a már pocakos fiatalt hirtelenharag döntötte el. Sachiro miután bevallotta neki ,hogy tőle van a gyerek, és sajnálatosan beleszeretett a démonba, az úgy döntött feleségül veszi és elviszi. A feleség pár hónap múlva megszülte fél démon fiúkat aki a Kibo nevet kapta ,hogy ő legyen az aki véget vett Eva dolgainak. És most ,pont emiatt siet haza így ,hogy láthassa a már két éves gyermekét és feleségét Sayuki Sachiro-t. Miután belépet a nő sietve segítette le róla a nehéz ruhát s ételt s italt adott neki. A férfi fáradtan ült le a szerény lakásba s a gyermekét nézte egy mosolyal.

-          Beszélnünk kell…

-          Miért vagy ilyen feszült Sachiro ? Hiszen mindenünk megvan mégha bujkálnunk is kell…

-          Baj van…

-          Ugyan

-          Kibo-ról van szó. – erre a férfi felkapta a fejét . – Kibo kiválasztott…Lillith harcosa.

-          Micsoda?

-          Akamura kérlek….vigyük innen..biztonságba…

-          De Sachiro…

-          Könyörgöm…

A férfi szomorúan tekintett a gyermekére ,de tudta igaza van nejének.

Másnap kihasználta a játékidőt és pár nap keresgélés után egy normális emberi párnak adták a gyermeket. Kibo úgy nevelkedett, hogy nem tudott erről az egészről. Sosem volt jobban nevelő szüleivel, s mikor kiderül nem is ők az igazi szülei csak még jobban elmérgesedett a helyzet.

Sokszor próbálta megkeresni igazi szüleit, de sosem találta őket meg.]