17.rész- Szemtől szemben

Másnap reggel a kis fekete álmosan a szemeit törölgetve és ásítva lépkdett ki a szobájából. Kint a kis előszobában ami konyha is volt körbenézett. Nagy hideg járta át ,és senki nem volt ott. Hime még aludt ,nem is szerette volna felkelteni.. A padlón lassan tovább csosszogott egészen a másik kis szobáig ,amitigazából hívhattunk volna lyuknak is ,s bepillantott a résnyir nyitott ajtón.
Szemei elkerekedtek majd egy váratlan erős csapással kirántotta a beléptetőtt és berontott rajta.
De az ágy vetetlen maradt senki nem érintette. Sem most ,sem az éjszaka.
Rose körbetekintett lázassan ,keresve valakit de senki nem tartozkódott a lakásban. Körbe rohant a kicsi helyiségekben ,a mellék helyisgénél de sehol senki. Ijedten s aggodalmasan nézett szét majd megtorpant.
-    Jól van Rose….ne gondolj rosszra…csak elmentek… - gondolta ,majd idegesebb lett, pedig nem az ő szokása volt ez.
-    Méghogy nyugodjak meg ? A francokat nem lehet hagyni üzenetett! – kiáltott ,s egy pillanatt alatt vissza rohant a szobába ahonnan vagy 10 perce kelt fel még gondtalanul és mosolyal ,bár álmosan.
-    PINKY!!! – ugrott az ágyra, de valamire nem számitott. A hirtelen futás miatt és nyomás alatt ahogyan a teste érintkezett a tömeggel ,a másik alvó ,teste váratlanl esett egy nagyott ,majd pattant a földre. – Upsz… - tekintett le a kis fekete.
-    Mi történt?
Hime nem nézett fel, a hátát és mindenét fájlalta ,majd előre tekintett. Kialudta magát,…..azt hitte. A tegnap este össze mosódott benne ,de egy valamit tudott ,ki akarta deríteni mi volt az álmában. Lassan feltekintett és megemelte a törzsét a lány felé forduva .Nézte annak az arcát egy mosolyal.
-    Csak nem tudtál aludni?
-    Nem erről van szó. – Rose arca nem változott, de Hime mimikái annál jobban. Váratlanul aggodalmas arcot vágott.
-    Mi történt ?
-    Nem tudom…senki nincs itt
-    Üzenet ? – pattant fel a lány s kiment a szobából. Végig ment a szobákon reprezentálta a látottakat ,miközben Rose magyarázott ,kommentált hozzá.
-    Mondtam este ,hogy furcsa….
-    Nemtudom… - tapogatta meg a paplant a lány ,majd sóhajtott s mélyen elgondolkodott. –Moncsak Rose….
-    Igen?
-    Te és Butterfly….hogy találkoztatok ?
A fekete hajú lány megdöbbent a kérdésen ,majd zavartan nézett szét. Megsimitotta bal karját s leüt egy székre kényelmesen. Hime figyelte a testbeszédét a lánynak ,majd ő is leült vele szembe.
-    Nagyon régen volt….
-    Tömören…és részletesen….
Rose elvigyorodott. Hogyan mesélhetné ez el így ? Nincs tömör és részletes…nemde?
-    A lényeg….hogy árvák voltunk. Találkoztunk a romoknál és elneveztük egymást arról aminek először láttuk..hittük…fucsán hangzik tudom….de így volt…..
-    Mond tovább….
-    Hát…

Akkor már esteledett és esett az eső. Nem…inkább zuhogott ,hogy elmossa az emberi bünőket a sok szörnyüséget, ahogyan csak tudta. Egy körübelül 6 éves kislány sétált mezitlább a sáros uton
, kis rövid fekete haja nem tűnt ki a sötétségben csak fehéres bőre. Lassan szedegette kicsiny lábbait melyen már meglátszodtak a durva kövek és száraz fák nyomai vágásai. Nem volt cipője ,nem is hordott már egy ideje. Emlékeit kutatva sétálgatott össze víssza melyre a szíve vezette.
Szinte semmire nem emlékezett….amire meg igen ? Csupá egy szó volt nem több….
Tenshi
Angyal ? Ez a lány angyal lett volna? Sosem tartotta annak magát, ellenben éredkes dolgokra volt képes. Ahogyan sétált parányi hangokra lett figyelmes. Megtorpant ,kis szivében félelem gyűlt.
Mi van a még egy olyan ? Ha megint bántanak?
Ahogyan kitekintett mégis a fák mögül észrevett egy elégé romos házat. Kövei szakadoza hevertk szanaszét ,teteje is csak egy egy helyen volt. Már nem laktak benne ,ezt bizton megállapitotta és mégis hangok szürödtek ki onnan. A lányka bátorságát felemelve felvonta a fejét, kihúzta a mellhasát és elindult. Bár bátran mozgolódott ,mire odaért ez átváltott valami félénk ovatósságba.
Egy hasonló kinézetű kislányt látott meg, talán csak fiatalabb lehetett nála.
Jól megnézte…igen.nagyon fiatal…talán 3 éves…nem több….
Mégis…ez a haj, a hófehér bőr..szinte a hasommása lehetett volna.
A kezdeti félelmet átvette a kiváncsiság és eyre jobban hajtotta előre. Lassan belépdelt a magában tartott kérdésekkel.
Mivel játszik? Hol a családja ? Vagy nincs családja?
Egyre közelebb és közelebb haladt. Lábbai alatt már nem keménység vagy kosz volt. Lágy  ,vörös szirmokon lépdelt, felismerte őket. Rózsák voltak ,mégpedig gyönyörűek. Szóval ezzel játszott a lány.
A másik lány is észrevette őt. Mglepödött majd kis helyes pofija nagy mosolyt vett fől. Nem engedte el a rózsa szálat, de közelebb ment hozzá.
-    Szia…itt laksz?
-    Öhm…nem…most jöttem..
-    Azt hittem..nekem tetszik.. – nézett szét.
-    Mi a neved ?
-    Nincsen nevem… - nézett rá mély szemeivel a lány mire a nagyobbik meglepödött.
Milyen okos kislány volt. Pedig csak 3 éves ,mégis meglepödött az intelektualitásán.
Sőt, azon mégjobban ,hogy eme kislánynak sincs neve. Halványan elmosolyodott.
-    Nekem sincs…
-    Nem mondod? – szejpitett kicsit.
-    És mi lenne ha Rose lenn a neved ?
-    Rose ? – pillantott le a kezében lévő virágokra ,majd nagy mosolyal tekintett föl. – De neked még mindig nincs….
-    Nem baj… - jelentette ki de ekkor egy lepke szált el melettül.
A névtelen szépség nézte büvölten. Sosem látott még éjszakai lepkét. Mennyire hasonló volt a nappaliahoz mégis kitaszított volt… más világban kellett élnie. Éjszaka a sötétség leple alatt.
Magára gondolt öntudatlanul is ,de csak elmosolyodott ezen. „Micsoda badarság….”
-    Akkor a tied legyen Butterfly…! – csattant fel a kicsinyke miután látta a nagyobbik arcán a mosolyt.
-    Mi ? – lepödött meg a neves lány, majd hálásan tekintett a kicsire.
-    Jó?
-    Ühm…Köszönöm Rose…
-    Nijncs mit Butterfly….- mosolyodott el nagyokat.
Akkoriban sem emlékeztek túl sokra. Sem a családra sem másra. S ezek után ők lettek egymásnak a család, mindennél fontosabb szerettei. A rózsa és a pillangó.

Az idősebbik nővér is erre a történetre gondolt miközben egy kisebb köpenyben álldogált a hideg utcán. Egy hasonlóan romos épületett ellepet a hó, azt nézte már egy jó ideje.
Igazából elindult a dolgára, és szerette volna meglepni valamivel Rose-t is ,de aztán megláta ezt és megdermedt. Lábbai nem mentek tovább ,tudata meg nosztalgiába kezdett.
-    Csak nem kedves emlékek ? – kezdte el a férfi mire a lány összehúzta a szemöldökét.
-    Személyes légtérről még nem hallottál ?
-    Személyes légtérnek nevezed ezt?
-    Ne kérdez vissza!
-    Miért ?
-    Te!- csapott a lány, de a férfi elkapta a kezét.
Butterfly végignézett rajta. Barna hajába belekapott a szél ,barnás köpenyét tisztán hordta.
Igazából nemrég találkozott vele…és még annak idején a városukban egyszer.
Soha nem akarta többet látni ,főleg mióta Yuu megjelent ,de úgy tűnik ez lehetetlennek tűnt.
Múltkor egy pillanatban leszakadt a többiektől és Kibo akkor találta meg. Mégpedig olyan dolgokkal melyek beárnyékolják azóta az életét. Sokat gondolkodott rajta és még mindig teszi.
-    Hogyan döntesz ?
-    Fogalmam sincs….
-    Az idő halad…hamarosan már nem választhatsz….életed amibe beleszülettél, vagy a fogadott mellyel felnőttél ? Nem mindegy.
-    Inkább az utóbbi…de tudom így nem védem meg a húgom.
-    Lillith ágából vagy mint mi…érdekes mégis ellene vagy…miért?
-    Nem vagyok harcos…engem nem érdekel ez a hacacáré….
Butterfly már menni készült mikor a férfi újra megragadta a vállait és vissza tartotta. A lány megdermedt majd elnézett oldalra vicsorítva.
-    Jobb ha eleresztesz seggfej…
-    Természetesen… - engedte el majd elmosolyodott és sunyin nézte. – Csak figyelmeztetem a kisasszonyt ,hogy ma este jár le a határidő.
A lány megrezzent és megfordulva szólni akart de Kibo már nem volt ott. Feszülten nézett körbe miközben hullani kezdet nagy szemekben a hó. Lehajtotta a fejét.
~ Mond Rose…szeretsz engem..ha vétkezem ?

-    FLY!!! – ugrott a nővére nyakába a fiatalabb. Egésznap aggódott érte és most végre mikor hazajött nagy kő esett le a szívéről.
-    Aggódtunk… - mosolyodott el Yuu karba vont kézzel ,mire Butterfly elvonta a tekintettét.
~ Van olyan ,hogy az embernek lelkiismeret furdalása lesz? Pedig sosem volt….
A fekete hajú gondolatai cikáztak. Megölelte a húgát majd elengedte és mosollyal nézett rá.
-    Beszélünk ?
-    Persze.. – nevetett fel Rose, mire Fly szíve még egyet szakadt.
Hime furcsán tekintett utána, rossz érzése támadt de ekkor Dante lépett be s megfogta a vállainál fogva.
-    A kis hiszékeny remény..
-    Akarsz valamit Dante ? – pillantott ridegen rá a lány.
-    Nocsak nocsak… - lepődött először meg majd elvigyorodott s összekócolta a lány haját. – Csak nem kezdenek ellenem kitanítani ?
-    Tetszene ? – kapott a lány a hajához. Dante folytatta volna még a szapulós játékot de Naito köhintett párat szembe vele ,mire inkább felsóhajtva a tárgyra tért.
-    A mi kis hősünk nincs jól, nézd meg mi van vele és ma én megyek helyette őrködni Naito-val….
-    Hősünk ?
-    Kyo… - ahogyan a fiú kimondta a lány megrezzent, a hideg kirázta ,főképp mikor az ajtóra pillantott. – Na csá! – intett s elhagyta a lakást a barna hajú lánnyal..
-    Szerintem nem rá kellett volna… - jegyezte meg kint a szila harcos.
-    Miért ? – pillantott rá Dante de választ ne kapott, így vállat vont és mentek tovább.

Hime félve tekintet az ajtóra ,majd lassan elindult és kicsit kinyitotta. Halkan szólt be a sötét ,kietlen szobába.
-    Kyo….kyo…
Ám ekkor váratlanul valami megragadta és behúzta….

-    NEM! – sírt Rose ,mire Fly szomorúan tekintett ,majd elkomolyodott.
-    De…
-    -NEM!! NEM NEM!!
-    Rose..nekem ott a helyem.
-    AKKOR ÉN IS! – bőgött a lány s Butterfly elégé szívósan tartotta magát.
-    Nem…te EVA-hoz tartozol…
-    -NEM! HOZZÁD TARTOZOM… - csuklott el a hangja.
Az idősebb testvér csak nézte a kisebbet. Legszívesebben magához ölelte volna de csak kárt tett volna a sok érzelgősség itt. Lassan megfordult és elindult. Rose értetlenül nézett fel rá. Sosem tett még ilyet a nővére és így elhagyná csak ?
-    BUTTERFLY!! NE TEDDD!!
Az megtorpant ,mire Rose felpillantott reménykedve, majd tovább ment.
A kis fekete hajú összeomolva roskadt a földre.
Hol van már a rózsa és a lepke ?
A rózsa elhervadt…. a lepke, meg elvesztette a porát..s nem szárnyal már….