10. rész
2 lépés előre 1 hátra

A támadó elpusztult ,azonban a lány is összecsuklott. A vörös fény halványodott majd eltűnt, és az egyetlen szemtanúja csak Yuu volt.
A lány csak nézett döbbenten ,majd váratlanul csak a por jött fel és futni kezdett a másik felé.
-    Hé..hé jól vagy ? – kérdezte aggodalmas hangnemben a lánytól.
Az viszont nem válaszolt ,csak felült csendben és elfordította a fejét. Nem akart semmit sőt nem is tudott semmit tenni.
-    Hagyj…magamra… - motyogta csendben elhaló hangon a lány.
Hime most végignézett rajta. Hosszú barna haj két cofba kötve, vörös poló ,fekete szoknya. Érdekes sziluett volt, mégis viselője sokkal komolyabb ,mint azt elsőre gondolnák. Vagy nem is komoly…hanem más ? Hime tudta mit érezhetett…vagyis inkább azt mi ez a mód, jellem. Ismerős volt neki.
-    Hogy vagy ?
-    Azt mondtam hagyj! – csapott fel váratlanul a jobb kezével a lány ahogyan több szikla zúdult váratlanul a másik fölött fel, de közben felszisszent.
-    Neked van képességed ? – kérdezte ismételten Hime már megsem moccanva az előzőre ,mire a barna hajú lány váratlanul megfordult és ledöntötte a lányt. Már ütni készült ,szisszegett fel a fogai közül.
-    Tünj el…megmondtam ,nem?
-    Nem megyek…mert tudom ,hogy most nem látsz…
Döbbenten pillantott üres szemeivel a lány a másikra. Csak hangjából tudta körübelűl megálapitani körübelül milyen lehetett. Majd lassan engedte ,hogy felüljön és ő is arrébb ment. Kezdet beletörődni ebbe. Már 17 éve élt a lány, de még sosem volt ilyen ember aki ennyire makacson ragaszkodott hozzá ,mint idegen, A lány félre döntötte a fejét komolyan s merenget előre.
-    Merre mész ?
-    Semerre…. Még magam sem tudom.
-    Biztos van elképzelésed ? Hova valósi vagy ?
-    Volt ,de már nincs. Haza meg nem mehetek…mert nincs is olyan ,hogy haza.
A barna hajú lány rápillantott ,bár nem látott belőle csak foltokat.
-    És neked ? – jött a kérdés.
-    Bujkálok…arra emgyek amerre akarok. Talán azért…. Mert nekem sincs olyan amit otthonnak nevezhetnék.
Ezútán egy kis feszült csend következett. Az idegen várta ,hogy leteljen a maradék kis idő ami még hátra volt vakságából ,míg a másik csak szomorúan figyelte a földet.
-    Sajnálom…
-    Mit? – pillantott rá a barna hajú.
-    Tudod…..látom ,hogy neked sem jobb.
-    Ezt nem kell sajnálni, nem érdekes . – feküdt el a földön a lány.
Régóta nem ebszélt valakivel így, talán azért is ,mert ez a lány nem hagyta ,hogy ismtéeljen elmeneküljön ,mint eddig. Nem ez rátámaszkodott egy pillanatra mint egy pióca ,bár nem szívta a vérét és nem zavarta ,de nem hagyta egyedül. Ez furcsa volt és mégis ,tán belül örült neki egy picit a lány. Hiszen tényleg nem adatott még ilyen neki.
Lassan letelt az idő ,már több mint félórája voltak együtt ,csendben. A lány megmozgatta a bal karját végre és rápillantott a lányra.
-    ~ Végre…~ - gondolta miközben megvizsgálta keze épségét. ~ Nem szeretem ezt….de nem tehettem mást.
Aztán rápillantott. Eleinte közömbösen tekintett a lányra aki közben elaludt csendesen a fűben. Fehér bőre szikrázott szinte a sötétségben s kissé szuszogott is. Látta rajta a másik ,hogy igen fáradt lehetett, talán napok óta nem aludt jól. De ezt önmagáról is elmondhatta. Kis fekete köpenyt viselt a lány ,mintha bujtatnák állandóan, alatta pedig egyszerű fehér ruhát amiben könnyű mozogni.
-    ~ Ez a lány valami nemes ? ~ - pillantott rá gondolkodva. – És vajon ezért szökött meg ?
Motyogta halkan majd észrevette a lány haját. Furcsa volt a világos rózsaszín haj ,ilyet még nem nagyon látott itt. Emiatt is bujtathatták ,hiszen a boszorkányokat üldözték sőt máglyára rakták. De nem hitte ,hogy ez is mágus lett volna. Ahhoz túlságosan törékenynek néz ki ,mégha ez nem is igaz.
Csak nézte egy ideig az eget ,majd ő is elfeküdt a lány melett, lassan felé fordult és ajkait kinyitva kis hangokat hallatott.
-    Mi a neved ?
-    Hime… - jött a halk válasz, majd a lány fordult a másik oldalára és aludt tovább.
A barna hajú lány most mosollyodoptt először el ,majd felsóhajtott ahogyan ismételten a csillagokra pillantott. Ezek nagyon meghatározták az életét. Rossz emlékeket ébresztve benne.

[ - ANYA! ANYA! ANYA! – jött egy kislány sikolya ahogyan a felfordulásban az anyját kereste. A többi ember észre sem vette a kis teremtést, csak futottak jobbra balra.
-    Uzawa-san… - kapta el váratlanul valaki a kislány karját. – Jöjjön gyorsan. Menünk kell.
-    De anyu… - pityergett a kislány de a csuklyás férfi csak ment előre ,húzva maga után a lányt.
-    Az anyja elválalta azt amit kapott, de önnek még nincs itt az ideje….
-    Nem értem… - hallatszódott halkan a lány.
-    Nem baj…egy nap megérted…
-    Huyo-sama… - törölgette a szemeit a lányka.
-    Jól jegyezd meg Uzawa-san. A segítség a legváratlanabb pillanatban jöhet és nem mindig olyan alakban mint akarjuk. De megtörténik velünk és ezért hálásak vagyunk. Mert ezekből késöbb elválasztathatatlan fonalak születnek melyek összekötik a sorsot és életett. ]

-    ~ Mert ezekből késöbb elválasztathatatlan fonalak születnek melyek összekötik a sorsot és életett ~ - gondolta a lány miközben végig nézett Hime-n. - ~ Hülyeség…~

Forditotta el a fejét és tovább ment a lova mellett amire a lányka volt pakolva.
Nem tudja miért nem hagyta ott, hogy miért vitte mégis magával ,de megtette.
Talán ez lenne az első lépés amit még Huyo-sama mondott neki. A férfi nagyon bölocs volt. Sokáig nevelte ,de aztán váratlanul meghalt….. és ez mély nyomott hagyott a lányban.
Ő tőle és anyjától tud mindent, amit megkelett fogadnia, amit viselnie kell élete végéig. És mégis…csak vár emiatt a hülyeség miatt ,hogy egyszer megjelenjen és útána végre minden elmúljon. De eddig nem történt semmi ebben a 17 évben.


Már alkonyatodott mikor visszaértek a táborba a többiek. Nyúzottak voltak ,egész éjjel nem aludtal ,mégsem találtak semmit. Rose és Butterfly gyilkólóan tekintettek az egyetlen fiúra aki erre csak zavartan elvigyorodott.
-    Mégis miért ne mehetnétek vissza ? Ott az iskola amúgy is… - vonta vállát a fiú mikor kidölt a földön lévő pokrocra. A két lány leült mellé és a fiatalabbik komolyabbaqn magyarázni kezdet.
-    Azért mert a tudomásunkra jutott ,hogy újra üldöztet a katolikus egyház.
-    És ezért gondoltuk ,hogy jó alkalom Hime-vel elmenni egy időre. Persze nem örökre ,az iskolát nekünk is be kell fejeznünk. – igazgatta meg a haját Butterfly.
-    És nem lett volna könyebb ha ezt elmondjátok nekem ? – csapott fel Abel.
-    Megértetted volna azzal a csekélyes agyaddal ? – pillantott rá Rose mire Abel elgondolkodott.
-    Igen…és nem.
-    Látod…ezért.
-    De nem értem. Minek segítettek egy papnőnek ? Nektek is rossz ha Eva megjelenik ,nem ?
-    Nekünk mér lenne rossz ? Mi nem vagyunk harcosok… - jelentette nyugodtan ki Fly.
-    Hát épp ezaz…ezért nem értem.
-    Én miattad teszem… - vigyorgott Fly a fiú fele aki zavartan megvakarta  atarkóját erre ,majd a lány elnevette magát és egyet vágott a fejére. – Hülye….vicceltem.
Rose is nevetett ,majd felemelte a fejét az ég felé.
-    Én azért teszem mert Pinky a részünk lett…. Bármikor elmehetett volna ,hogy nem fogadja el azt amit Eva kiszabott rá ,mégis elfogadta ,hogy segítsen azoknak akik a harcosok. – pillantott Abel-re. – Meglehet ,hiszékeny dolog ez ,de szerintem azért is teszi ,mert úgy érzi itt legalább tehet valamit ,mert valakiknek fontos. Félig megtudom őt érteni…hiszen nekem sem volt senkim…csak persze Butterfly aki mindennél fontosabb és az is marad, de neki senki nem volt. Pinky teljesen egyedül volt. Érted ezt Abel ?
A fiú elgondolkodott csendben. Eszébe jutott az amit a lány kiabált.
-    ~ˇ EZT A BÜDŐS VILÁGOT NEM LEHET MEGVÁLTOZTATTNI, DE JOBB HA MEGJEGYZED, HOGY VELÜK EGYÜTT AZ OLYANOK IS MINT TE. EGYÜTT BUKNAK~
-    Igazatok lehet ,fogalmam sincs. Igazából nem fogok miatta harcolni, de amíg titektet érint a dolog megteszem. – dölt el kényelemsen Abel.- Mert nekem ti vagytok a családom.
-    Most pihenjünk . – ment a helyére Butterfly és elgonolkodott. ~ Család ?~
-    Aztán majd reggel keressük tovább….nem lehet baja…. – fejezte be Rose, bár maga is reménykedett abban amit mondott. Nem lehet baja.
A  fogadó szobájában finom illatok terjengtek. A puha ágy paplanai és párnái között meg egy gyermkies arcú lány feküdt. Fáradt volt és úgy érezte már minden mindegy. Az orra váratlanul megérezte ezeket az illatokat és a fényre mely bevílágitott az ablakon kinyitotta kicsiny csipáit. Lassan fordult előre ,majd felült egy kis nyújtózkodással az ágyban. Értetlenül pillantott szét ,nem tudta hol lehet ,vagy ,hogy mi történt ,hiszen csak arra emlékezett amikor beszélgettek. Persze rájött biztos az éjszakai utazás miatt fájt akkor ennyire a háta. Hálásnak kellet lennie és az is volt az idegen lánnynak amiért nem hagyta ott ,bár tudta megfizetni nem tudja majd. Hime úgy érezte itt is sokkal jobb volt ,mint egy olyan helyen aholc sak zavart okozott, ahogyan Abel is mondta. Mostantól nem kellett figyelni rá ,megoldotta ő maga is a dolgokat. Csak az zavarta ,hogy már nem mehetett vissza a másik világba. Mondjuk akármiért nem is ment vissza, egyedül csak a gúnyolódások hiányoztak neki és Kieru erős ,rideg beszólásai. Lassan leeresztette két fehér lábát az ágyból és lassan felállt ,ekkor a haja hullámosan hulott le vállaira és tovább. Elaludta és amolyan széna kazal volt, fáradtan törölgette az arcát egy egy ásitással fűszerezve, Odalépkedett a tőle amolyan 4 méterre lévő ablakhoz és kitekintett rajta. Furcsa müd ahol most volt ,szinte mindent hó lepett el. A tegnapi forrósághoz képest ez meglepő volt.
-    Mennyit jöttünk ?! HOL VAGYOK ?! – akadt ki a lány dideregve s ekkor kinyítodott az ajtó mögötte.
Azon a barna hajú lány lépett be kabátba, majd a lányra sem pillantva behozta a reggelit és lerakta közömbösen az asztalra. Hime megfigyelte ,hogy sosem mosolygot sőt a hirtelen harag és mogorvaságon szinte semmilyen más reakciót nem látott még rajta.
-    Nem fázol ? – kérdezte halkan érdemtelenül ,bár nem mintha érdekelte volna.
-    Ööö.. kicsit.. – válaszolta a lány s közben odalépett az asztalhoz. A széken volt egy kis vékony paplan azt magára terítette majd a lányra pillantott. – Hol vagyok ?
-    Saint Sanctus-ban. – válaszolta komolyan a lány. – Itt mindig hideg van. De legtöbben egy legendához kötik ezt is..
-    Milyen legenda ?
A lány felpillantott a másikra majd elé rakott egy bőgre teát.
-    idd meg és akkor nem fagysz meg . – aztán hátradölt a székben ,kezeit karba téve. – Azt mondják azért van itt mindih hideg ,mert itt törték össze annak idején Eva és Lillith szívét ,akik maguk után hagyták ezt a hideget és egy-egy titkot.
-    Titkot ? – pillantott fel érdeklődve Hime miközben belekortyolt a teába.
-    Igen, de én sem tudom mi az. De szeretek itt lenni ,mégha hideg is.
-    És ez a hely…Saibnt Sanctus milyen messze van onnan ahonét jöttünk ?
-    5 napra.
-    MICSDA ? – nyelt félre a lány.
-    De ne aggódj…nekünk nem telett ennyiben . – Állt fel a barna hajú lány – Hoztam neked meleg ruhát, leraktam már. Öltőzz fel mert megyünk utána szétnézünk itt. Be kell szereznünk az útra még további dolgokat.
-    Az útra ? – pillantott döbbenten Hime.
-    Persze…vagy nem jössz velem tovább ? – mondta úgyan olyan ridegen a lány mint eddig ,mégis Hime egy pillanatra olyan boldog volt ,hogy csak na.
-    De…. – bólintott.
-    Akkor jó. – majd kezett nyújtott a rózaszín hajú felé – A nevem Uzawa Naito. Nem örülök ,de megismertelek…
-    Az enyém. Yuu Hime. – mosolyodott el a lány kezet fogva vele. Naito viselkedése hasonlított valakiére akit hiányzott neki, de közben örült ennek a lánnyak is. És annak ,hogy bár ő őszinte vele ,mégis maga melett tartja…. Mert nem zavarja a jelensége. És ez így volt jó.
-    ~ Vajon most mit csinálsz Kieru ?~


A városban éppen harangoztak mikor Reijoh felébredt egy laza szürke hálóingben mászkálva a lakásban. Még aludt volna ,de a kopogás felébresztette. Kibo két napja már egy ideje lejárt ,de nem érdekelte. A lényeg csak az volt ,hogy a pap meglegyen. De Reijoh eltervezte… ha Kibo hazudott neki kiheréli a pasast. Eddig az ő lakásában lakott igy megint nem adott annak ,hogy ő jöhetett ,hiszen milyen hülye az aki a saját lakásába kopog ?!
Hát…. Van olyan hülye.
-    Kibo , - döbbent meg a lány ,majd karba tett kezekkel meredt a másikra. – No lám… - ciccegett egy kicsit miközben végig nézett rajta. Fekete haj, kék szemek ,világos bőr és rideg arc. – Te lennél a híres Lillith útódja ? Hm… - nevetett fel a lány .
-    Reijoh ,több tiszteletett neki… - ment be Kibo.
-    Minek ? Nem is ismerem….- mondta a lány – visszont mindenképp jól jön majd… főleg mert ha igazak a pletykák akkor elszalasztottam azt ,hogy megölhessem a papnőt. – jegyezte meg nyugodtan miközbene ivott valami hűsítöt.
-    Vigyázz a végén nehogy te menj el az élők sorából. – vigyorodott el mondotakra Kieru miközben az egyik szeme vörösen izott néha fel.
Reijoh csak döbbenten  nézte a srácot aki elvileg a papjuk. És ez a megjegyzés ?
A lány összehúzta a szemeit ,de csendben maradt, amire Kibo tudta….itt még lesznek gondok.
-    Inkább beszéljük át… hogy találjuk meg a másik két tagunk… - ajánlotta fel a dolgokat mire a másik kettő végre elnézett egymásról.