6.rész
Időkapu varázsa

Egy elengánsan öltözött lány sétált a úton. Pan megnézték ,de csak kellemesen elmosolyodtak s kapaljukat emelték a lány felé.
Ő csak elnézett aztán ,ment zavartan tovább. A cetlit fogta a kezében amire a Tenshiík felirták mit kell vennie.
Szerencsére ezeket még ismerte. Csupa rées általános kaják, semmi több.
Zavartan megigazgatta a ruháját ami néha ki-ki bugyant .Még nem szokta meg, sőt talán soha nem fogja.
Ebben a ruhában Hime tényleg úgy nézett ki ,mint egy hercegnő ,azonban arcán nem kedves mosoly volt ,hanem jeges uralkodás.
~ Régen sok voltam ilyen ruhában.... anya ,mindig ilyenbe öltöztetett. Azt mondta én vagyok az  hercegnője. S mindig az ismaradok. Sajnos ez nem így lett...~
Komorodott el s ment tovább. Mint valami sötét aura, körbevette valami s most az emberek inkább kerülték.
Miútán bevásárolt ,egy nagy sóhajjal leült a parkban az egyik székre. Maga mellé rakta a kosarat amiben diszelegtek az ételek.
A lány már rég elképzelte a fiom illatokból vajon mi lesz belőle..de még a vacsora messze volt.
A lányok meg kijelenteték ,hogy estig nem fognak haza érni. Így csak várni tudott.
Ekkor valaki váratlanul elkapta a lány lábait s elkezdte húzni a padról. Hime elkapta a srác egyik karját ,míg a másikkal a buggyos ruháját fogta le ,nehogy kilátszódjon valami. A fehér kalap egyszerűen leesett a fejéről a porba ,mig a személy röhögve felállt s a lány most a hátán volt zavartan, apró pirral, űtögetve a hátátt.
- ERESSZEN EL! - kiabálta .
- Ne kiabálj....Yuu. - szólalt meg végre a támadó,mire a lány szemei kikerekedtek.
A srác arcán egy vigyor jelent meg.
- Jaiba....- motyogta szinte dadogva ,s ekkor Kieu ránézett a válla fölött.
Hime gyorsan megkapaszkodott a fiúban, mikőzben egyik kezével újra verni kezdte a hátát.
- TŐLED SOSEM SZABADULOK MEG!!??
- Héé, Hééé csillapodj Yuu...én is örülök neked. - válszolta gúnyos mosolyal ,majd elkomolyodva a fiú s leraka a lányt a földre.
Végigmérte, vizslatta a szemeivel ,majd eltakarta a vigyorát.
- Yuu rózsaszínben...mint egy kis hercegnő... - tartotta vissza a nevetését. 
Hime-ben egy pillanat alatt felment a pumpa s nekilódulva felakarta pofozni a fiút ,de az csak elkapta a kezét.
- Ez sosem fog bejönni...
- De ez igen ! - rúgta meg a sipcsontját a fiúnak.
Az felszisszent s elengedte a lányt ,aki felvette a kalapját a földről aztán a padról a kosarat s elindult.
Kieru hamar magához ért s gyorsan megragadta a kezét.
- Ne menj....
A lány értetlenül meredt rá. Majd megállt de nem fordult meg felé. Fejét a föld felé emelte.
- Mit keressel itt ?
- Azért jöttem ,hogy vissza vigyelek...- mutatott maga mögé a srác.
Hime hátra pillantott s észrvette ,hogy Kieru keze úgyan ott volt bekötve ahol neki. Lepödöten meredt rá.
- Mi történt a kezeddel ?
- Ami a tieddel... - rejtette el. - Hogyan sérültél meg ?
- Nem lényeges... - füllentette. Nem akarta belekeverni ebbe az egészbe. Rájött , az ,hogy Kieru itt volt azt jelentette ,haza tudna menni.
De igéretett tett a lányoknak...s mivel kiderült dolga van itt...átmenni a kapun nem tudna. Más nem...ki kel játszania a fiút...bármennyire sem szeretné.
- Hol is vagyunk amugy ? - nézett körbe .
- 1586-ban....
~ egy időkapu ? ~ - komorodott el a fiú ,miközben újra a lányra pillantott. Tudta ,anyja már biztosan metalálta az üres lakást, de nem érdekelte. Sem a sipitássa sem más. Persze ,azzal ,hogy Hime eltűnt, nem kellet volna vissza adnia azt amit az apja tett a lány anyjával....csakhogy...még ennek a jeges embernek is volt apró lelkifurdalása....ezért is volt itt.
- Gyere menjünk... - indul el a lány ,mire a fiú felkapta a fejét. - Vissza kisérlek a kapuhoz...
- Tessék ?
Hime megtorpant, s a válla fölött hátra pillantott apró fejbiccentéssel a fiúra. Most az előszőr mosolyodott el előtte ami meglepte Kieru-t.
- Én sajnos nem mehetek vissza.... dolgom van itt.
A fiú csak nézett ,aztán sietette a lépteit s utolérte a lányt.Megragadta a vállát.
- Mi az ,hogy nem jössz vissza ?
- Miért mennék...nincs rá okom..nem vár senki... - válaszolta s lerázta magáról a fiú kezét.
A lány elindult tovább . Kieru nézett utána ,aztán mellé sietett.
-Rendben...elfogadom a válaszod..
- DE?
- De...meglátogatlak... - pillantott rá ,mire a lány meglepődött. - Mivan ? Nem lesz kit cukolnom ? - vonta meg a vállát.
A lány fehúzta a szemöldökét s durcásan nézett rá.
- Persze erre jó vagyok!
- Miért...gondoltál másra ?
- Nem...nem... inkább menjünk. - trappolt előre.
- Rendben. benne vagyok.


A kapu egy ősrégi ház ajtaja volt ahol már senki nem lakott. De meglepően ,úgy nézett ki ,mint az a rész ahol iskolába jártak.
A két fiatal csak nézte az épületett ,mind a ketten csendesen.
- Kieru...
- Hm ?
- Kérhetek valamit ?
- Mond.
- Ha esetleg egyszer vissza mennék... -kezdte a lány ,mire ránézett a fiú. - Kérlek vigyázz ,nehogy lebontsák a kaput.
- Rendben. Figyelek... - intett aztán zsebre dugta a kezeit  s átment.
Mikor átért azonban lehervadt a mosoly az arcáról. Megkönnyebülhetett volna ,hiszen a lány maga kérte hagyja magára. Azonba hiába volt ő a nulla együttérzés, most vissza jött minden apró gond az életébe. Ökölbe szóritotta befáslizott kezét s elindult hazafele.
~ Furcsa....itt éjszaka van...mig ott nappal...~
Gondolta miközben folytatta az útját hazafele.
Hamar hazaért ,hiszen semmi nem járt s senki nem kötött belé . Látta a ház ajtaja nyitva volt s hallotta a kiáltásokat is onnan bentről.
Lassan álépte a küszöbött fapofával s becsúkta maga mögött az ajtót.
- KIERU! - kiáltotta az anyja s hirtelen indulattalfelpofozta ,majd átölelte sírva a fiát.
Maga a fiú úgyan olyan fapofával meredt előre ,mintha megsem érezte volna. Az apjára tekintett aki a föld felé forditotta a arcát, lesűtve a szemeit.
Igazából tán egyikük sem ismerte be....de ők nagyon hasonlitottak egymáshoz....csak..csak Kyoto jobban kimutatta az érzéseit...tanult a hibájából.
- Hol voltál ? - kérdezte a nő s kezeivel a fiú arcát megfogva maga felé forditotta ,hogy belenézzen a szemébe.
- Csak sétáltam...
- De ilyekor ?
- Egész nap nem engedtél ki....
A fiú ,most az apjára nézett. Látta rajta ,mennyire maga alatt van ,sőt azt is látta ,hogya férfi arca be esettebb lett....
Tudta...anyja biztos leszedte a fejét...nagyon sokat veszekedtek...főleg mostanában.
- Megyek lefekszem...fáradt vagyok. - jelentette ki a srác miközben kikászálodott anyja kamai közül és végre elindulatott.
- Látod Kyoto...mondtam...a lány nem kerül elő! - mordult a nő a férjére ,aki váratlanul kirontott börtönéből s elment a házból becsapva maga mögött az ajtót.
A nej csak nézett kétségbeesetena férje után , Kieru ,meg csak felment gyorsan a szobájába. Bármenyire is titkolta....az apját nagyon szerette...s bántotta ,hogy így látta. Becsukta maga mögött az ajtót ,aztán átöltözve ledölt az  ágyára s közben egyszer-egyszer rápillant a szalagra ami még mindig az asztalon hevert. Mig végül el nem aludt.

 - Fáradt vagyok... - jelentette ki Butterfly mikor sétált hazafele.
- Nem az én hibám...Dante szerint beteg vagy... - vigyorodott felé a fehér hajú srác. Külsőre tisztára olyan volt ,mint öccse ,vagy forditva, csak magasabb.
~ Sötétedik...~ Pillantott fel az égre a lán ,majd bemutatott a srácnak miközben rángatózott a szája.
- Senki nem kérte ,hogy gyere elém!
- De...Dante...
- De nem én! Biztos eked is van jobb dolgod... - illantott előre a lány. - hpff
- Igen... van. - válaszolt a afiú nagy mosolyal ,mire Butterfly kiakadt.
- Na ide figyelj ... - kezdte el ,de ekkor váratlanul valami fura érzés vette körül a lányt. S ahogyan észrevette....a fiút is.