14.rész - Az ujoncok árnyéka [ ezt a részt Rukia-san és én írtuk]

- Vavy! –szaladtak a konyhába a lányok, ám Okinawa ért oda először.
- Vavy jól vagy? –kiáltotta ijedten. Vavy az ablakon bámult ki, de felocsúdott a kislány hangjától.
- Hogy…mi?
- Nézd meg a padlót. –mutatott aggódó tekintettel Vavy köré.
- Ha… NA EZT NE! Noru ki fog nyírni! –kezdett hadarni mintha csak most vette volna észre. Gyerekes módszer, ám arra elég jó volt hogy Okinawa bevegye.
- Mit mondjak, mit csináltál?
- Mond hogy elbambultam, mert így is volt. Na,eredj, nehogy belelépj nekem valamibe. –lökte meg kedvesen. Okinawa ki is ment, de utoljára visszanézett. Vavy még mindig az esőt bámulta az ablakon keresztül.
~ Nem láttam tévesen…valaki állt ott…valaki macskafülekkel és macskafarokkal…és azt hiszem fiú volt…biztos vagyok benne hogy láttam… ~

- Mos’ mé’? –sietett egy magas srác az utcán egy barna hajú lány után.
A lány gyorsan szedte a lábait és nem tekintett hátra a fiúhoz. Megállt az útkereszteződésnél és addig várt míg a lámpa el nem kezdett villogni,majd az utolsó pillanatban átrohant, majd felgyorsított léptekkel haladt tovább. Látta hogy milyen őrülten mennek az autók, buszok, még a biciklisek is, arra viszont már nem számított hogy a fiú át is fog bukdácsolni köztük. Kissé aggódva fordult hátra amikor hallotta az apróbb káromkodásokat a fiútól.
~El fogják ütni!~ -aggódott érte, ám ekkor ért át a fiú, és amikor észrevette hogy a lány figyeli kinyújtva feltartotta a két ujját egy gonosz mosoly keretében.
~Fene,mégsem!~ -csüggedt le hírtelen majd tovább haladt.
- Hé! Várj már, Hikari! –futott utána.
A lány hírtelen megállt, majd lassan megfordult: - Nem, Reita! –suttogta.
- De hát… -kezdte volna, de el is akadt.
- Eddig jó az érved, csak el ne rontsad! –kezdett piszkálkodni.
- De hát…de hát…neked is jobb lenne úgy,hogy tudod mi ez,nem? Vagy téged ennyire nem érdekel? Hikari!
- Nem. Megmondtam, nem érdekel mi ez, egyébként sem érzek túl sok mindent, szóval nem olyan nagy az energia. Nincs leplezve,egyszerűen még képzetlenek és ennyi. Mi egyébként is másféle energiát árasztunk magunkból.
A fiú lassan lehajtotta a fejét: - Pedig azt hittem lesz valami jó kis bunyó végre.
- Hülye! –morogta a lány.
Haladtak míg egy kicsit, majd hírtelen megdermedt.
- Hm? Hikari? –nézett rá a fiú.
- Ez…ugyanolyan mint a többi de…sötétebbnek érzem és...és ez erősebb.
- Irigyellek. Mert én mást érzek.
Hikari aggódva tekintett fel rá.
- Ez gyenge. És csak idők kérdése mikor pusztul el.

Aznap éjjel megint eleredt az eső.
Egy hosszú fekete hajú lány futott a háztetőkön. Még nem volt teljesen tisztában azzal mi is ő. Hatalmas fekete szárnyai lettek, apró fülecskék és egy picike farok bújt elő. Ahogy futott hírtelen megpillantott valamit az egyik kéménynél. Ugyanazt a valakit akit Vavy látott.
Lassan közelített felé,mert félt tőle. Macskafülei és macskafarka volt.
Az a valaki felpattant.
- Mi…a…franc… - dadogta.
- Te is…olyan vagy mint én… - kezdte halkan a lány.
- Nagyon nem. Te egy denevér vagy,igaz? Én meg valami macska. –suttogta félénken.
- De-denevér?
- Igen. –mondta kicsit határozottabban a fiú.
A lány közelebb lépett hozzá. Kinyújtotta neki a kezét.
- Clair vagyok.
A fiú megfogta, de nem mondott semmit.
- A te neved?
- Nincs nevem. –vallotta be.
Clair-t ez valamiért nem lepte meg.
- Nekem sincs otthonom. Se senkim. Akkor…mi lenne ha addig macskának hívnálak ameddig ki nem derül hogy hívnak?
A fiú bólintott.

- Hikari! –kopogott be valaki a lányhoz. Fekete ruhában volt. A kislány kinyitotta az ablakot.
- Reita mit csinálsz itt? És miért vagy átváltozva? –törölgette meg a szemét álmosan.
- Ébredj Shinigami-m. A két ellentétes energia amiket ma éreztünk találkozott.
Hikari átváltozott, majd Reita-val kiszökdelt az ablakon.

Amikor odaértek csak egy lányt láttak ott. Furcsa ruhában volt, rózsaszín, akárcsak a haja, a szeme pedig sötétkék.
- Nézd, ez egy…olyan… -ugrott át egy másik háztetőre Reita.
- De szép megfogalmazás volt. –szúrkálódott Hikari.
- Jól van, most ne azzal törődj! Ez nem az a kettő. Ez egy új.
- Á,ilyeneket érzek én mostanság, ez nem fontos. –ezzel érkeztek meg.
- Ti meg…kik vagytok?
- Te mit csinálsz itt kislány? –nézett rá Reita érdeklődés nélkül.
- Éreztem valamit ami…furcsa volt,utána pedig ez lett belőlem… -szűrte a fogai között,érződött hogy nagyon fél.
- Szerinted? –nézett Hikari Reita-ra a lányról.
- Annak a kettőnek az energiája miatt térhetett felszínre az övé.
A lány semmit nem értett, nagyon félt és össze volt zavarodva.
- Azért jöttél ide,mert úgy érezted van itt valaki aki hasonlít hozzád? –kérdezte kedvesen Hikari, mire a lány összerogyott és keserves sírásba kezdett.
- Na,ez most nagyon kell ide. –vágta unottan zsebre a kezeit Reita.
- Ne szemétkedj már annyit! –ütötte hátba.
- Ki? Én? –adta az ártatlant. – Na, kaparjuk ezt össze. –ezzel felkapta a hátára a lányt, aki hihetetlenül megijedt. Reita futásnak eredt, mellette Hikari követte.
- Ne izgulj, nem olyan gonosz mint amilyennek mutatja magát. –mosolygott Hikari a lányra.
- Hé! Ez fájt!
   Egészen reggelig futottak.
- Merre érzed? Kezdek fáradni! –dobta le a hátáról a lányt aki nagyot huppant.
- Reita! –szólt rá keményen Hikari.
- Mi van? Nem te cipelted!
- Sa...sajnálom.. –szólalt meg a lányka, Reita úgy tett mintha nem is hallotta volna.
- Már nincs messze. Nem érzek sokat. Nagyjából öten ha lehetnek ott olyanok mint ő. Egyel-kettővel tévedhetek maximum úgy érzem. De most hogy velünk van legalább tökéletesen tudjuk milyen az aurájuk. Nem ártó. Megnyugodtál?
- Elfelejted a másik kettőt.
- Te meg mikor lettél ilyen vészmadár Reita?
A fiú csak elfordította az arcát. Hikari bűntudatosan hajtotta le a fejét. Ha Reita aggódik annak mindig van oka, vissza kell fognia magát.
- Hogy hívnak? –sétált oda a lányhoz figyelemelterelőnek. Leguggolt hozzá.
- Georgia. Georgia Lovering.
- Szép név. Most egy kicsit futnod kell velünk. Nem akarom lefárasztani Reita-t.
- De hát nem is te fárasztasz. Egyébként is bírom még.  –fordult felé gonoszan.
- Nem baj, kibír egy kis futást. –állt fel.
A lányt zavarta hogy úgy beszélnek róla mint egy tárgy de nem mert megszólalni. Mindkettőnél kard volt, főleg ez idegesítette.
- Akkor gyerünk. –szólt Hikari, majd Reita-val futásnak eredtek, ám a lány csak most állt fel.
- Mi van már?! –állt meg Reita és hátra nézett. A lány futásnak eredt,mire a fiú ismét megindult. Hikari lassított hogy középen maradjon és tudjon figyelni a lányra. Végül úgy döntött egy huzamban fog haladni vele.
- Ne haragudj miatta. Csak mostanság túl sok erő tört fel és ez megzavarja. De egyébként rendes.
A lány lassan bólintott.
- Hikari! Nem várok rátok! –kiáltott hátra a fiú.
- Rendben! –szólt Hikari, elkapta a lány csuklóját és húzni kezdte, az nagyokat kiáltott.
- Itt van? –állt meg Reita egy CD-bolt előtt.
- Igen. Leugorhatunk. De a kertbe kellene. Nehogy mások meglássák őt.
Reita bólintott, ismét a hátára kapta a lányt és leugrott vele, az ismét sikoltott.
Hikari kievickélt a bokorrengetegből, Reita-ék utána.
- Na végre. –tette le a fiú a lányt.
- Na, innentől nem lesz több bajod. –szólt Hikari és becsengetett, majd egymásra néztek Reita-val és bólintottak,majd eltűntek. A lány ijedten nézte őket. Nem tűntek el, csak hihetetlen sebesen futottak el, ezt gondolta, de akkor is ijesztő volt.
- ki lehet az? Ráadásul a hátsó ajtón. –tűnődött Vavy miközben kinyitotta az ajtót.


  - Amugy nemilyen szeszélyes...csak mostanság...- tette le a csészét egy vörös hajú lány.
Ahhoz képest ,hogy tél volt ,s mindenki otthon üldögélt a hideg miatt ,most ők egy kávézóban ültek s meleg italokat fogyasztottak tény este volt ,de akkor is.
          - Amiket meséltél úgy érzem nem vagy boldog....- meredt rá a másik  lány.
         - Kérnek valamit még inni ? - jelent meg mellettük egy pincérnő.
A két lány ránézett ,legalábbis az egyik nagy megkönnyebbüléssel. Valahogy nem akart erre válaszolni. A másik csak lopva ,unottan pillantott a hölgyre aki jött,
s bár barátnője nem válaszolt ,tudta ,hogy eltalálta.
         - Egy forró csokit! - jelentette ki nagy mosolyal a lány.
         - Ketőtt...- mutatta ujjaival a másik s unottan hozzáfüzte. Majd mikor a pincérnő eltünt a kávézó csendes asztalai között, barátnőjére pillantott.
Halvány mosoly jelent meg az arcán, valahogyan kikecmergett ez az érzés az arcára. S most nem volt benne semmi szánnalommal teli vagy gúnyos.
Megemelte ,kezeit s lassan felemelkedett a székről ,majd az asztal másik végéhez hajolt. A társa nem értette az egészet ,meglepödött talán még meg is ijedt. Hiszen egy ilyen mosolyt még nem látott.
         - Sokan szeretnek, ne légy buta.....Roxana..- jelentette ki átölelve őt ,majd az emlitettnek kikerekedtek a szemei.
        -~ Ez...ez az az érzés...amit..amit úgy hiányoltam...~- szomorodott el Roxan ,majd lehunya szemeit s könnyezve átölelte ő is a lányt.
Pár percig csak így voltak ,azonban ennek a kevdes kis jelenetnek végett vetettek.  Halk kopogások nesze zavarta meg a fiatalokat.
Ezek a zajok a pincérnőnek a lakkcipőjének kopogása volt a friss márványlapon, ahogyan hosszú kecses lábaival közeledett a lányokhoz .
        - Khm...- köhintett egyet mire a két lány váratlan mozdulattal a saját térfelén volt.
Lassan lerakta a két csészét az asztalra a lányok elé, majd apró meghajlással jelezte ,hogy vége tért az amit kértek tőle s ő most távozik.
Percekig csend volt közöttük. Mindketten a hidegben gözölgő forró csokit nézték. Ahogyan az körbefonja saját részeit ,mintha táncoltak volna.
Persze ezek csak kisebb elmélkedések voltak a hideg időben. Hiszen itt is kell valami boldog, forró érzés, főleg belül, a szivünkben.
          - Miért...miért öleltél meg ...- kérdezte zavartan Roxana letörölve könnyeit,miközben felpillantott partnernőjére.- Callisto ?
          - Bánt ,hogy a bátyád így viselkedik veled...tudom milyen ,hiszen nekem is van egy húgom....- mondta szomorúan a lány.
        - Tényleg nem láttam őt...mi történt vele ?- pillantott párat .
        - Most nem itt van Londonban...hanem ....- járatta az agyát a fruska ,majd elkomolyodva ránézett barátnőjére - ... ő most nincs Angliában.
        - Ohh...értem...iskola?
        - Igen...ösztöndijat nyert...
        - Az jó..sok újdonságot ismer meg ^^
        - Hát igen...az biztos....
Aztán megint csönd támadott kettejük között, ám ez annak volt köszönhető ,hogy Callisto ismét előhozta komor s komoly részét.
Épp szóra nyitotta ajkait ,mikor Roxana felpattant.
        - Mennem kell....Noru már biztos keres...vagy a többiek...- mosolyodott el ,majd intve elment.
        - Többiek ?!  motyogta útána lassú intéssel Callisto, majd kinézett az ablakon.
Csak a havazést figyelte amely ismét fehérségbe boritotta az egész vidéket.

       - Vagyis akkor ismét bövültünk...? - kédezte meg Xaxa mosolyogva ,miközben sürgős hívásra kérték fel a Mew-ket.
       - Igen...- ült középen Noru - Okinawa-chan ,és Georgia.- mutott a lányokra.
      - De hogy tüntek fel? - tette karba a kezét Wendy.
     - Nem volt nehéz...többen figyelnek titeket ^^ - szólalt meg Okinaa ,miközben Georgia csak csendben ült. Valahogy nem mert megszólalni. Mit is mondhatott volna?
     - Remek...- dölt el a széken Karolina.
     - Na de Li-san! - pillantott rá Xaxa.
     - Nézd... sürgősen tennünk valamit ,különben ránk találnak.- válaszolta vissza.
      - Várjunk csak....Mi is a neved ? - mutatott rá a vörös lóri.
      - Georgia Lovering...
KArolina a válát vonta ,míg a vörös lóri elmosolyodott.
      - Majd használom mostantól azt a nevem amit édesanymtól kaptam még...
Mindenki ránézett kiváncsian.
      - A másik nevem.....Lumiere f. Autour.- mosolyodott el.
      - De jó!! Lumi....- ugrott fel mosolyogva Okinawa-chan.
      - Viselkedj Okinawa! - rivalt rá Karolina.
      - Most komoly gond van ne rajta rázd le a stresszed! - szólt rá Wendy.
      - Nolám...beleszólt a féltékenykedő ?- elvigyorodott gúnyolodva Li.
     - Legalább tudom ,hol a helye...- viszonozta Wendy.
Aztán hangos veszekedés nyomta el az előző kellemes hangulatott.
Noru ,csak sóhajtva nézett ,majd próbálta leállitani őket. A két kisebb vagyis Okinawa és Xaxa csak értetlenül figyeltek, míg Georgia azon járatta az eszét ,vajon jó ötlet volt-e engedni ,hogy idehozzák. Az egész beszélgetés alatt csak Vavy nem szólalt meg. Csak ült ,mintha ott sem lett volna . Teste jelezte jelenlététt ,de gondolatai már messze voltak, vagy még mindig?
Wendy és Karolna veszekedése bejárta az egész zeneboltot. Szerencsére ma zárva voltak ,legalábbis már bezártak.
Ha a vevők halloták volna ezt ,már rég elmenekültek volna.
     - Vavy tegyél valamit! - kiáltott Noru ,mikor már végképp kezdtek elfajulni a dolgok.
Ám a lány nem tett semmit csak üveges szemmel meredt előre. Képeket látott maga előtt. Teljesen elvonta az eszét.
Olyan képeket amik megzavarták. Aztán mégiscsak felpattant s rácsapott az asztalra.
     - ELÉG LEGYEN!!! Wendy , Karolina fejezétek be! Ezzel nem értek el semmit ,ezt inkább nyugodtan kell megbeszélni. Amugyis mit kiabáltok ,vannak itt kisebbek is ,halálra ijesztitek őket! S ezt mutatjátok az ujjoncoknak ?
Talán varázsszó volt ,vagy mi ,mert egy pillanatt alatt abbamaradt a zsivaly s mind a két veszekedő lány elforditott fejjel csendbe maradt.
       - Köszönöm! - pillantott rájuk ,majd kiviharzott a teremből. Georgia útána nézett ,majd ő is felállt s elhagyta a helyet.
Xaxa és Okinawa csak ijedten néztek össze. Nem akarták ,hogy a csapat pont most osszoljon szét.
      - Megjöttem! - kiáltott mosolyogva Roxana ,miközben belépett s tárt karokkal futott a többiek elé. Ám ez a boldogság hamar értetlenségé fajult.
Csak nézett jobbra-balra ,nem értett semmit.
     - Mi ez a fagyos hangulat ? - pillantott Karolinára és Wendyre.
    - Csak volt egy kis vita...- fogta a fejét Noru ,hátradölve fáradtan a széken.
     - Vita ?

Kint még mindig esett a hó. Ez ritka volt ,így a legtöbb gyermek az ablak előtt állt s figyelte ezt a csodát ,melyet az időjárás sem mindig alkot meg.
Egy lány ült a lépcsőn. Nem igazán izgatta a hideg ,bár össze volt gombolyodva. Gondolatai azonban ismétmáshol mászkálltak.
- Megfogsz fázni...- lépdelt mellé valaki váratlanul.
- Mi..tessék ? - emelte fel a fejét a lány ,majd kezeit hozzá emelte s megsimogatta a hallántékánál.- Bocsáss meg...elkalandoztam.
- Semmiség...megértelek. - ült le mellé. - Vavy...mióta van ilyen hangulat a csapatban?
A lány nem válaszolt csak meglepödöten nézett a lányra ,aztán vissza tévedt a tekintette előre.
- Nem rég óta. Tudod túl sok volt mindenkinek. - elmosolyodott. - De hamar elfog múlni.
- hüm...- motyogta a lány ,majd elkezdett kuncogni .
- Mi történt ?
- Látom hanguat ember vagy ^^
- Valahogy úgy...- zavartan elmosolyodott Vavy ,majd ő is nevetett.
Hirtelen kinyújtotta a kezét az új lány felé.
- Köszöntelek a csapatban Georgia....remélem nem bántad meg..- elmosolyodott.
- Nem...nem bántam meg. - mosolyodott el a másik lány ,majd kezet fogott vele.

Eközben valahol teljesen máshol egy lány lépdelt be elégedett mosolyal a nyirkos szobába.
- Hé Callisto alszol ?- szólt s feloltotta a lámpát.
- Már nem....- jelentette ki unottan a lány a fényre ami bevilágitotta a szobát. - Mit akarsz ? - állt fel s kecses mozgással egy paraván mögé lépdelt.
Ott levetette a ruhályát ,majd felvett valami otthonosabbat.
- Hoztam egy új tagot.- jelentette ki kihúzva magát.
- Ne szórakoz velem Rukita!- hangzott a válasz a paraván mögül.
- Nem szórakozok! Gondolod ,hogy nincs jobb dolgom ?! - kérdezte mérgesen Rukita ,miközben a körmeit fürkészte.
- A nevem Amanda Kingston...de a barátaimnak csak Mandy..- szólalt meg kissé félve.
- Márpedig mostantól a barátunk vagy! - vigyorodott el Rukita.
Callisto lepödöten kidúgta a fejét a paraván mögül ,majd lassan ki is lépett mögüle. Fürkészve nézte végig a lányt. Szíve szerint már rég kiabált volna neki ,hogy meneküljön mig lehet. De ez már eldölt. Hiába harcolt a szive az eszével. Muszály volt megtennie, főleg ,hogy ő a vezetőjük.
- A nevem Callisto Nagino. Örvendek ,hogy megismerhetlek....Mandy.- fogott kezett ,egyáltalán semmilyen érzésel az arcában s tekintetébben a lány.
- Ő a vezetönk Mandy. ^^ - jelezte Rukita a jelenlététt.
Mandy csak figyelte a lányt. Majd a szemeit megbabonázták.
-~ ezek a szemek...mintha nem lenne érzés benne....~ - gondolta a lány, s kicsit még vissza kozott, de tudta már nem vonulhat vissza.