|
5.rész - A fiatalabb Abarai
2008.09.15. 23:42
5. rész - A fiatalabb Abarai.
- ~Az egész nap olyan volt…. Mint egy álom. Olyan gyönyörű volt , mond apa…. Mért nem meséltél nekem sose róluk ? Miért nem mondtad ,milyen fantasztikus családod van ? Talán…. Mert neked is fáj, s hiányoznak ?~
A nap lemenőben volt Karin s Sakura hazafele sétáltak ,a nő néha csak egy értetlen pillantást vetett a lányra aki azonban csak ujjongva mondta az aznapi élményeit. Örült mindenek ,mint kutya a farkának. De tényleg, olyan dolog volt ez neki ,ami pár pillanatra megfeledkeztette arról ,miét is van itt.
- Az egész nap olyan volt… mint egy rémálom! Tudom ,hogy valamit titkolnak előlem s ez zavar. – beszélt eközben egy lány a telefonban. Fehéres teste csak fel s alá járkált a szobában. Jobb kezében a telefont tartotta ,míg a balban egy csomag jég volt ,amit a fejéhez tartott.
- Ugyan Haru…- csititotta a lányt barátja – csak rosszul jött ki minden.
- De Fujimoto…- akadt el a lány hangja s elnézett. - … az apukád is furcsán nézett rám.
- Jajj Haru, apu kire nem néz furcsán .- hallatott a fiú egy harsány nevetést ,de csak megjátszotta azt, majd elköszönt s lerakta a telefont.
- Miért nem hiszel nekem sosem…- motyogta a lány maga elé a telefont bámulva ,majd ő is lerakta az asztalra. Az ablakhoz lépett s széthúzta a függönyt. A csillagok beragyogtak ,s úgy hatottak a lányra ,mint egy messzi ígéret ami azt üzeni ,hamarosan.
De ő elvetette ezeket a gondolatokat s egyet nyújtózott. Kiengedte a haját ami most a háta tetejét csapdosta, aztán leült az ágy szélére. Magába és a gondolataiba temetkezett.
- Haru… bejöhetek ? – kopogtattak az ajtón. Vagyis csak a félfáján.
- Persze.
A nő belépett. Narancsos haja most is úgy csillogott mint régen ,s szemei is tele voltak boldogsággal ,de valami vagy valaki hiányzott neki. Még igyís, hogy családja volt. Most is mosolygott s leült a lány mellé. Kezét a fejére rakta s ő is tartotta jeges tasakot.
- Hogy van a fejed ?
- Semmi bajom…- nézett el a lány. Bántotta valami s ezt az anyja is érezte, majd váratlanul rápillantott – Mit titkolsz ?
Orihime felkapta a fejét arcáról a mosoly pedig váratlanul eltünt.
- Nem titkolok semmit! – csattant fel s amilyen gyorsan olyan gyorsan ki is ment a szobából becsapva maga mögött az ajtót.
Haru csak nézte ,nem értette anyja miért kapta fel így a vizet, sőt ilyen még nem volt. De ahogy lehajtotta a fejét ,anyja ugyanezt tette csak az ajtónak dőlve kint.
- Nem tudhatja meg….- motyogta könnyeivel küszködve ,majd váratlan mozdulattal felkapta a fejét s kihúzva magát elment.
Ahogy haladt a lépcsőn letörölte a könnyeit ,mikor valami ismerőset látott meg. Megtorpant s a lábai elgyengültek. Olyan érzése volt mintha bármikor összeeshetett volna. Szája egy névre nyitott…de hang nem jött ki a torkán.
Eközben a város másik szegletében egy fiú a fáradtságtól kidőlve feküdt le a fotelra.
- Elfáradtam…nem is gondoltam ,hogy ennyi piszok volt a lakásban. – tette a fejére a kezét.
- Nah látod! – szólalt meg a másik ,miközben a kabátját vette fel.
- Hova mész ?
- Randim van… - válaszolta a fiú, majd elmosolyodott – elkénne kezdened ismerkedni Okashii..különben vén róka leszel.
- He he. – válaszolta Okashii gúnyos nevetéssel ,majd becsapta a fiú mögött az ajtót. – Ne gyere vissza!
Pár percig csak nézett előre ,majd feje elkezdett lassan és lassan leesni ,végül elaludt. Aztán váratlanul valami erős ütközést érzett a fejénél s emiatt felkapta a fejét.
- Azt hittem sosem megy már el. – szólalt meg egy alak.
Ahogy Okashii felnézett s végre kitisztult a látása ,látta meg ,hogy egy férfi állt előtte. Fekete ruhában volt . A fiú rögtön felismerte ezt a viseletet s vele együtt a viselőjét is.
- Jófej srác. S örülök ,hogy nem tud semmiről. Így könnyebb nekem. – válaszolta a fiú kissé unottan nekitámasztva a fejét a kezével ,mint egy tököt.
- Csak mikor itt van mindig be kell szereznem egy póttestet s ki kell öltöznöm. Ez meg nem a formám ,mindig és mindig ezt csinálni. – válaszolta a férfi.
- Tegnap valahol abbahagytuk a beszélgetést….- ásított a fiú.
- Mivel elaludtál…
- Most figyelek. Mond csak..
A férfi komolyan nézett fiára, majd leült vele szemben.
- Egy küldetést bíznék rád.
- Tudod ,hogy bármikor szívesen ,de alig van időm mostanság.
- Okashii!
- Jó-jó…- ült fel normálisan a fiú s figyelte az apját.
- Keresd meg Ichigo és Rukia nevelt lányát.
A fiú váratlanul felemelte a fejét. Főleg a második név hallatán.
- Nevelt lánya ? Mégis mit keres itt ?
- Azt hittem nem emlékszel rá…- vigyorodott el Renji. – Fuh ,miket tudnék mesélni…mikor kicsik voltatok….- kezdte el ,de fia rögtön leállította egy kis pírral.
- Térjünk vissza a tárgyra! Hogyan keresem meg egy ekkora városban ? Azt sem tudom ,hogy néz már ki.
- Menj el a boltba. – állt fel a férfi ,majd az ablak felé ment s elhúzta a függönyt. Mielőtt viszont bármit is tett volna vissza tekintett. – Urahara Kisuke boltjába….- majd eltűnt.
Egy normális ember futott volna rögtön ,hogy hova ugrik az a bolond ?. De Okashii már megszokta ezt. Apja rendszerint az ablakon át távozott, de hát megsem lepődött ezen ,hiszen Shinigamik ritkábban használják itt az ajtót. Vagy csak ez volt a fiú megszokása. Egy hatalmasat sóhajtott ,majd hátravetette a fejét s karfára.
Szemei a plafont páztázták ,miközben a ventilátor alakú lámpa csak forgott s forgott.
Szóval itt van…. – motyogta, de hangjából semmit nem lehetett kivenni. – Urahara Kisuke boltja.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
