|
1.rész - Viva la London!!
1.rész – London
- „ Anglia…London…igen, igen, igen!!!’ – gondolta magába a fiatal lány aztán elkezd ugrálni.
- ÜDVÖZLÉGY ANGLIA, ITT MOMOMIYA ICHIGO!!! – kiabálta ,mire minden utazó odanézett, aztán a legtöbb halk pusmogásba, suttogásba kezdet. Néhányan lenézően, néhány apró mosollyal figyelték a fiatal japán kislány boldogságát.
A hangárt elhagyva a bőröndjeivel kissé félelem lett úttá Ichigo-n, hiszen teljesen egyedül van, egy teljesen új országban.
- Vajon Aoyama-kun merre lehet….- motyogta elgondolkodva ,bal kezét az állához emelve.
Igen mostanság sokat gondolt arra, vajon a lányok tudnak majd nélküle boldogulni, hogy vajon helyes volt-e eljönnie tanulni Angliába Aoyama-kun után.
- Hihi…nézd csak , biztos Nuku Nuku Fan!!!
- Na de miből gondolod ?
- Azokból a fülekből…hihi..- hallotta maga mögött Ichigo az apró beszélgetést .
- „FÜLEK???” – hirtelen vissza zökkent a valóságba s ösztönösen a fejéhez kapott villámgyorsan a lányokra nézve. Ott két fiatal angol lány beszélgetett, sima egyszerű farmerben és kabátban voltak , ami megszokott volt ,hiszen Angliában sokat esik.
- Ennek meg mi baja ? – nézett a magasabb rövid hajú lány Ichigo-ra lenézően , kb mintha egy örültet látott volna.
- Hagyjad már Lisa! – legyintett s fiatalabb szőke lányka ,majd az újságot eltéve átkarolta Lisa-t s elindult vele. Közben búcsúzóul még intett egyet Ichigo-nak egy hatalmas angol mosollyal. Ám a másik lány csak egy fintort küldött az újonnan érkezőnek.
- ???? – pislogott hatalmasokat Ichigo, igazából nem értette mi történt ,de mivel letapogatta a fejét s érezhetően nem volt ott semmi felesleges szőrzet ,ezért levette kezeit.
- Én buta… - nevetett s megfogta a bőröndöket s tovább indult. – „Már annyira megszoktam ,hogy Mew vagyok ,hogy el is felejtettem ,hogy már nincs aktív erőm.”- gondolta először hatalmas boldog mosollyal valahogy a gondolat végére mégis inkább gyötrődő arckifejezés vette át az uralmat a lány mimikája fölött.
Egy hatalmasat sóhajtott ahogy az utcán ment. Lassan ment ,észre vette ,hiszen minden ember gyorsan elhaladt mellette. Tokyo igazi nyüzsgő város volt, valahogy most, ahogy Angliában az utcákon sétál eme időben ,ez nem volt elmondható. Sőt, szokatlanak tartotta.
- És ismét feltűntek Tokyo utcáin azok a különleges álruhás lányok. Ismét valami hatalmas attrakciót tartottak nekünk. Ezek voltak a mai délutáni hírek… - hallotta hírtelen meg a lány a híradós jelentését.
- „Álruhás lányok? …Attrakció?…” - sötétültek el amúgy is barna szemei, valahogy ismét egy fura érzés lett úrrá rajta. – „Milyen boldogok…Kikki…”- nézte a kirakatban lévő televíziót, s egyre szomorúbb lett a hangulata. – „Mennyire hiányoztok már most..”- hunyta le szemeit ,s hirtelen elejtette a bőröndjeit s arcához kapta kezeit.
Talán az idő is megérezte a fiatal japán lány érzéseit, s szabad utat engedett nekik. A macskaköves járdát most a természet használta zenélésre, mégpedig ahogy az esőcseppek ezrei játszanak egy-egy dallamot leérkezve a kőlapra, mint régebben a zongoránál Mozart játszott a közönségnek symphoniákat.
- Ichigo ? – hallotta a lány maga mögött egy ismerős hangot. Megremegett a hang hallatán ,s rögtön tudta kinek van az a hangja amire a szíve elágyúl s közben megnyugszik.
- Aoyama-kun…- fordult meg könnyes szemekkel ,s kipirosodott arcal.
Masaya nem válaszolt ,csak elmosolyodott az ő kedves mosolyával. A lány mindig beleborzongott ebbe a mosolyba, hiszen a szíve ilyenkor hevesebben kezdett verni.
- Gyere ide. Megfázol… - nyitotta ki ernyőjét a fiú, majd a lány mellément. – Ne aggódj…hidd el ,itt sem fogsz unatkozni..- suttogta a lány fülébe ,majd elindultak hazafele.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
